Támogatás
vasárnap, április 27, 2025
Támogatás
Támogatás

Futóbolondok: egyedül oszlatná fel a parlamentet Jakab Péter

0 megjegyzések 13 megtekintés

Tárgysorozatba vételre vár Jakab Péter a parlament feloszlatására tett önálló határozati javaslata, az igazságügyi bizottság mai ülésén dönt erről. Az új választás kiírását szorgalmazó Jakab aktivitása egyébként saját szervezetének bírósági bejegyeztetésére nem terjed ki, A Nép Pártján Mozgalom hivatalosan továbbra sem létezik, de adományokat elfogad a bukott Jobbik-elnök.

 

 

 

Ma dönthet az igazságügyi bizottság Jakab Péter független országgyűlési képviselő a parlament feloszlatására tett önálló határozati javaslatának tárgysorozatba vételéről. Ismert, a Jobbik volt elnöke november elején rukkolt elő azzal az ötlettel, hogy a parlament oszlassa fel önmagát. Jakab szerint ugyanis a Fidesz becsapta a választókat, így a kormány illegitim, az egyetlen megoldás a bukott jobbikos szerint pedig az, ha új választást írnak ki.

Beszédes, hogy a független képviselő ötletét egyetlen korábbi szövetséges baloldali politikus sem támogatta, erről Jakab maga számolt be közösségi oldalán.

Mint fogalmazott, „eddig egyetlen ország­gyűlési képviselő sem jelentkezett, aki támogatná a parlament feloszlatását és új választás kiírását. Se fideszes, se ellenzéki”.
Jakab az őszi ülésszak előtt azt ígérte, független képviselőként sem lesz kevésbé aktív, ám az általa augusztus 20-án életre hívott A Nép Pártján Mozgalmat máig nem sikerült bejegyeztetnie a bíróságon, a szervezetnek még saját honlapja sincs.

 

Adományokat, pénzbeli támogatásokat – a baloldali pártokhoz és politikusokhoz hasonlóan – azért a bruttó másfél millió forintot kereső Jakab Péter is elfogad. Saját honlapján például bárki utalhat Jakab személyes bankszámlaszámára, ehhez mindössze a lakcímét kell megadnia a közlemény rovatban.

Jakab honlapján egyébként nyoma sincs annak, hányan, összesen mekkora összeggel támogatták az elmúlt három hónapban az augusztusban megalakult, bíróságon azonban még be nem jegyzett mozgalmat.

A Mandiner megkeresésére a mozgalom sajtórészlege közölte, azt, hogy a bejegyzésre mikor kerül sor, a bíróság tudja megmondani. „Az ország jelenlegi helyzetében ugyanakkor a mozgalom egyetlen napot sem hajlandó elvesztegetni bírósági procedúrák miatt, ezért a tagtoborzást és az adománygyűjtést is folytatjuk, hisz mozgalmunk állami támogatás nélkül építkezik” – fogalmaztak. Hozzátették, a még be nem jegyzett mozgalom támogatására eddig 173 ezer forint folyt be, ezt egy külön erre a célra létrehozott, elkülönített számlaszámon tárolják. Mint írták, az összeget egyelőre nem használták fel, a mozgalommal kapcsolatos költségeket Jakab a saját tiszteletdíjából fizeti.

(Gabay Dorka, magyarnemzet.hu)

 

 



 

 

 

 

[pj-news-ticker]

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.