in , ,

Hazudik! Na, megjött Feri is, már csak ez hiányzott! Ezt mondta: „Húsz évig kell kormányoznunk, hogy el tudjuk takarítani a mocskot”

Mutatjuk, mit akar Feri eltakarítani

Na, Feri megébredt, nézzük mit okádott ma magából:

 

A DK elnöke a Hvg-nek kijelentette, ők két hét alatt hazahoznák azt a 22 milliárd eurót, amire Orbán nem képes, mert az, hogy markában tartsa az igazságszolgáltatást, neki fontosabb, mint az ország.

Pártja sikerét abban méri, hogy annyi szavazójuk van, mint a többi ellenzéki pártnak összesen, árnyékkormányt tudnak működtetni.

„Mi szeretnénk megérinteni, megerősíteni a progresszív világ lelkét, visszaadni hitét, hogy a hazánkért, az emberekért folytatott küzdelemben mi állunk a jó oldalon. Másképp nem győzhetünk, és nem kormányozhatunk 20 évig – hiszen ezt a mocskot eltakarítani nem egy ciklus lesz. Demokratizálni a demokráciát, újraosztani a vagyont és a jövedelmet. Szembeszállni a hatalmasokkal. Felszabadító lesz visszakapni az államunkat, tapasztalni, hogy a haza vigyáz ránk!” – fogalmazott Gyurcsány.

 

Eddig az epehányás.

Na, akkor kezdjük.

  1. Nem igaz, hogy a DK támogatottsága annyi, mint az összes többi pártnak együttvéve. Íme a számok: DK 10%, a maradék a fennmaradó 40%-on osztozik, tehát Gyurcsány hazudott.
  2. Eltakarítani a mocskot? Na, nézzük, milyen „mocskos” akar Gyurcsány „eltakarítani”:
    Családi adóvisszatérítés: 600 milliárd.
    Nyugdíjprémium: 200 milliárd.
    25 éven aluliak szja mentessége: 150 milliárd.
    13. havi nyugdíj: 300 milliárd.
    Rezsicsökkentés 2013 óta: 2500 milliárd.
    Családtámogatás 2022-ben: 3500 milliárd.
    6 havi fegyverpénz: 178 milliárd.
    Egészségügy 2022-ben: 2883 milliárd.
    Honvédelem 2022-ben: 1003 milliárd.
    Sport 2022-ben: 405 milliárd.
    Otthonteremtés: 321 milliárd.
    Egészségügyi béremelés: 458 milliárd.
    Önkormányzatok támogatása: 873 milliárd.
    Oktatás: 2180 milliárd.
    Vidékfejlesztés 2027-ig: 7537 milliárd.
    Útépítés: 3000 milliárd.
    Magyar falu program: 1000 milliárd.
    Szuperkórház: 300 milliárd.
    Egészséges Budapest program: 700 milliárd.
    Település fejlesztésre: 1800 milliárd.
    Szocho, Kiva, Iparüzési adócsökkentés, szakképzési hozzájárulás eltörlése: 750 milliárd.

Ezt mind el akarja takarítani Gyurcsány.

Nos, talán Gyurcsányt kéne már a politikából örökre eltakarítani.

 

mindenszo.hu

 

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Európa lejtőn van – Az egyik kötöget az EU ülésén, a másiknak egy év 560 napból áll

Üzenet a szemkilövető Ferinek – Feri, ahhoz, hogy eltakarítsd Orbánt, korábban kéne felkelned