Jól sikerült Karácsony Gergely franciaországi látogatása, szuvenír helyett azonban egy kis fricskát hozott haza, amit rögtön át is adna a budapestieknek: ezúttal a zöld rendszámos autókat sarcolná meg, nem is akárhogy. A főpolgármester közösségi oldalán számolt be róla, milyen városfejlesztési ötletre bukkant, majd felidézte a párizsi példát, miszerint az ott élők arról szavazhattak, szeretnék-e, ha háromszorosára emelnék a terepjárók parkolási díját.
A szavazás eredménye szerint igen!
– osztotta meg Karácsony a szavazók véleményét. Csak éppen azt felejtette ki, hogy ugyan a szavazók 54,55 százaléka voksolt arra, hogy jobban sarcolják meg a nagyobb autók tulajdonosait a parkolásuk ideje alatt, a szavazás mondhatni senkit sem érdekelt, mert a jogosultak mindössze 5,7 százaléka vett részt rajta.
Azt is érdemes megemlíteni, hogy Párizs belvárosának körülbelül 1,3 millió lakosa volt jogosult véleményt formálni a kérdésben, ám őket nem érinti az eredmény, mivel a helyi lakosok utcai parkolása változatlan marad.
Az Autó-Motor beszámolója szerint még nincs rendelet, sőt, Anne Hidalgo párizsi főpolgármester azt nyilatkozta, hogy egyelőre
nem nyújtja be a javaslatot közgyűlési szavazásra, mert kétséges annak elfogadása az alacsony részvétel miatt.
Karácsony Gergely ezt figyelmen kívül hagyta, ugyanakkor beismerte, hogy van abban némi logika, hogy a városra kevésbé ártalmas, zéró kibocsátású autók ingyen parkolhassanak. – Na de abban, hogy a naponta ingázó, kamu zöld rendszámos autók még ingyen is foglalják a parkolóhelyeket, abban mi a logika? – tette fel a kérdést közösségi oldalán, majd arról érdeklődött, mit szólnának a budapestiek ahhoz, ha népszavazással dönthetnének a kérdést illetően.
Missziójának tekinti az autósok üldözését?
Karácsony Gergelynek nem ez az első húzása az autósok ellen, ha épp nem a parkolási díjat triplázná, akkor parkolókat tüntetne el, másik missziója ugyanis, hogy parkolóhelyekre építtetne új, fedett kerékpártárolókat. Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, a főváros új pályázata szerint előnyt jelent, ha parkolóhelyek helyére kerülnek a tárolók, ezzel is csökkentve a gépjárműveknek fenntartott helyek számát az adott kerületben.
Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta: sajnos ez a lépés is egyértelműen mutatja azt az elvakultságot, ami a főváros terveiben mutatkozik a gépjárművel közlekedők kárára. Árulkodó, hogy a meglévő hasznos területek kárára kívánnak kerékpártárolókat létesíteni, még akkor is, ha vannak kihasználatlan területek.
– Egy ilyen eljárás szándékosan szembeállítja a közlekedőket egymással. Előnyben részesítik azokat a pályázókat, akik parkolóhelyeken terveznek kerékpártárolókat létesíteni, ezzel szemben hátrányba kerülnek azok, akik inkább a kihasználatlan járdákra, térburkolatokra, elhanyagolt területekre tennék őket – húzta alá az autóklub jogi szakértője, aki szerint ez önmagában is mutatja a pályázati kiírás egyoldalúságát.
A Karácsony-kabinet sorozatosan hozza azokat a döntéseket, amelyekkel szándékosan megnehezítik az autósok életét:
növelték a parkolási díjakat, a Nagykörúton sávokat és parkolóhelyeket szüntettek meg, több nagy forgalmú út mentén pollerekkel választották le a kerékpársávokat,
ami nehezíti a járművek közlekedését, ezzel szemben a kerékpárosoknak hamis biztonságérzetet ad.
(magyarnemzet.hu)