Szöllősi személyében nemcsak egy rendkívüli meghatalmazotti nagyköveti státusszal rendelkező, meghívásra érkező személytől, hanem a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnökétől és a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség európai alelnökétől is megtagadták a belépést az USA-ba – a sajtó és szólásszabadság hazájába.
Épp a nagyjából 9500 fős nemzetközi sportújságíró-közösség vezetőségi ülésére készültem, amikor szembejött ez a nonszensz. A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) végrehajtó bizottsági ülése (mely szervezetnek alelnöke vagyok) ma egyebek mellett pont azt tűzte ki célul maga elé, hogy a 24 tagú testület öt kontinenst képviselő tagjaival megbeszéljük, hogyan tudnánk védekezni azzal a magatartással szemben, amit egyre több nemzetközi sporteseményen és – magát „állam az államban” státuszúnak képzelő – kőgazdag nemzetközi sportszövetség háza táján tapasztalunk.
Tudniillik a valódi zsurnalisztákat ma már kevéssé szeretik közel engedni az eseményekhez, főleg a sportolókhoz, pláne akkor, ha kritikus hangot ütnek meg.
Ugyanakkor egyre több „fizetett”, vagyis a saját kötelékeikbe épített „médiamunkást” (ahogy ők mondják: „kontent kreátort”) alkalmaznak, akik elveszik a helyet az olykor valóban kritikusabb szemléletű, ugyanakkor valódi újságírói – urambocsá: oknyomozó – munkát végző vagy csak hitelesen tudósítani kívánó kollégáktól.
Azt az elmúlt hét év során szerzett vezetőségi tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy akár nagymúltú, a szakmában világszinten is elismert sportújságíró kollégáknak se volt könnyű az életük, amennyiben, mondjuk, iráni vagy pakisztáni háttérrel rendelkeztek. Lehettek ők akár az AIPS végrehajtó bizottságának tagjai vagy díjnyertes szakemberek, akkor se volt egyszerű bebocsátást nyerniük a nyugati világ nagy nemzetközi sporteseményeire. A legtöbbször szúrós szemű, konzulátusi vízumítészek puszta jóindulatán múlott, hogy tehetik-e a dolgukat, tudósíthatnak-e adott esetben egy olimpiáról.
Mindeközben a (sport)újságirói hivatás védelméért folytatott küzdelmünk ettől függetlenül is egyre nehezebb – különösen a covidos időkből ránk maradt, „a sajtónak kívül tágasabb” mentalitás általánossá válása óta.
Ma azonban szintet léptünk. Lefelé.
Mostanra már nemcsak a „papíron problémásabb országokból” érkező, sportszakmai alapon dolgozó kollégák bejutása függ az aktuális nagypolitikai fuvallatoktól: úgy tűnik, a szövetséges országok – amilyen, úgy tudtam, mi is vagyunk – zsurnalisztái és sportdiplomatái is könnyedén fennakadhatnak a zord vízumcenzorokon, ha az USA a célállomás.
Mert persze nyilván készül majd valami „official” közlemény arról, hogy ugyan, miért akart volna hivatalos kiküldetésben az USA-ba utazni Szöllősi György – hát, tudtommal azért, mert
a KKM hivatalos, rendkívüli és meghatalmazott nagyköveteként ment volna oda, mégpedig előre egyeztetett programokra, valamint egyéb feladatait elvégzendő.
De ha egy egyszerű, amolyan „turista” ESTA-ért folyamodik, akkor meg talán úgy jár, mint az AIPS olasz elnöke, Gianni Merlo, aki szintén ráharapott a mai hírre – miután alig pár órája, az AIPS mai online ülésén megemlítettem ezt a kis incidenst a külföldi kollégáknak is. Nemcsak hogy felszaladt néhányaknak a szemöldöke az esetről hallván, de az olasz elnök azt is elmondta, hogy több évtizedes sportújságíró szakmai presztízs ide vagy oda, tapasztalatai szerint ha az USA-nak olyan kedve van, mondvacsinált okokra hivatkozva szinte bármit megtehet ezen a téren.
Persze kicsit sem vigasz, hogy ezek az incidensek a szakmánk legmagasabb szintű nemzetközi képviselőivel is megtörténhetnek az önmagára mint a szólás és véleményszabadság bölcsőjére tekintő USA-ban. Így lesz egyetlen lépésben a bölcsőből sírhant. Sőt, újabban már az amerikai(!) oknyomozó sportújságírót is inkább kitiltják a sportversenyekről, ha „túl jól” teszi a dolgát – vagyis feltárja, mondjuk, a jogsértően működő sportszövetségek ügyeit…
(Csisztu Zsuzsa)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
