Csisztu Zsuzsa: tízpontos sarkazás! Bravó, Szalai Ádám!

De tényleg, nagyjából négy évtized távlatából be merem vallani, mennyire nagyokat kacarásztunk anno a tatai edzőtáborban, amikor a Nagy Anti-féle válogatott tagjai bemelegítés gyanánt alig érték el terpeszállásban előre hajolva a bokájukat, annyira merev volt az összes játékos. Azt kérdeztük halkan a fogunk között szűrve, hogy már ez is valami? Miközben mi csendesen tűrtük az edzés végi „lazítást”, ami a nevével ellentétben egyáltalán nem a lazulásról szólt, hiszen minimum egy edzőnő ült a hátunkon, miközben a jobb lábunk egy zsámolyon, a bal hátrafelé spárgában kinyújtva várta a jobb létre szenderülést, vagyis a totális zsibbadás utáni lábcserét.

de szó ami szó, egy-egy bombagólra mi is fel-fel kaptuk a fejünket.

Évtizedekkel később a spárgám már messze nem a régi, de a látásom talán kicsit kifinomultabb lett a zöld gyepen kivitelezett extravagáns mozdulatokra. Különösen azokra, amelyek páratlan koordinációról, szemfülességről és kihagyhatatlanul sok gyakorlásról árulkodnak, olyasmikről, amelyekre csak egy hatalmas rutinnal és óriási szívvel játszó játékos képes, olyasvalaki, mint a sajnos perceken belül a válogatottságtól visszavonuló Szalai Ádám.

Csak izzál tovább azon a hőfokon, amellyel egy teljes generációt voltál képes feltüzelni, s amellyel szurkolók tízezreit tartottad ma is lázban!

Köszönjük, Ádám! – írja Csisztu Zsuzsa.