A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, Sebő Ferenc mondta egyszer:
„Tessék valamit csinálni, mert a semmire csak a semmit lehet építeni”.
Mély és megszívlelendő bölcsesség. A valamivel lehet vitázni, azzal lehet egyetérteni, fenntartásokat megfogalmazni ellene, árnyalni, elutasítani, kijavítani és így tovább. Ez mindenre igaz. Jelen esetben én a politikai nyilvánosság terein belül keresem azt a baloldali valamit, aminek van szélte-hossza, tömege, tartalma, íze, stílusa, tovább gondolásra érdemes üzenete, de egész egyszerűen nem találom. A valami a semminek a szöges ellentéte. Emlékeim szerint az ellenzéki bábszínház címzetes vezetője jelentette ki Öszödön, hogy kormányzati pozícióban:
„Egyébként nem csináltunk SEMMIT négy évig.”
SEMMIT. Erre mondják, hogy ez már VALAMI. De félretéve a tréfát, ezt a következetesen űzött szellemi célt a hazai ellenzék hibátlanul hajtja végre azóta is. De legyünk korrektek és elnézőek velük szemben, hiszen csinálnak ők azért sok mindent. Például tüntetgetnek a balatoni szabadstrandokon a szabadstrandokért, az elektromos közlekedés világtrendjét biztosító hazai fejlesztések ellen és ahol csak lehet, hazánk rossz hírét keltik belföldön és külföldön egyaránt, egyebekben meg felszabaduló maradék idejüket kordonok bontogatásával múlatják és minden olyan kezdeményezés mellé vagy inkább elé odafurakszanak, ahol némi esélyét látják, hogy a semmittevésük valaminek látszódjon.
Már-már kínos és szégyenletes a magyar művészvilág egyes szereplőinek ezekre a balos politikai nyavalygókra való ráerősítése, hogy ők mennyire szégyellik, hogy magyarok és ha külföldön járnak, inkább szóba se hozzák származásuk országát. Ugye Alföldi, ugye Nagy Zsolt és Ervin, ugye Molnár Áron?
Arra gondolok, nem lehetne, hogy egy fordítottan szabályozott kivándorlási útvonalat biztosítson Magyarország a számukra? A meglevő határkerítéseinken azonnal és gondolkodás nélkül távozhatnának a már előre összecsomagolt kis bőröndkéikkel, mi maradók pedig majd bőszen integetünk nekik?
Amikor majd megtapasztalják a fényességes Nyugaton, hogy ott még annyira sincs kolbászból a kerítés, mint hazánkban, mert panaszkodásuk semmijére ott sem vevő a társadalom, akkor majd elgondolkodnak itthon hagyott politikai eszmetársaikkal azon, hogy a semmi tapicskolása nem országfüggő.
Ellenben a szellemi selejtesség terjedése sajnos határokon és kontinenseken átívelő állapot és tendencia a liberális szabadosságot hirdetőink körében.
Itt Magyarországon köszönjük, de nem kérünk belőle, de legfőképpen belőlük.
Bognár Zsolt/ Parabolha/
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
