Támogatás
szerda, július 16, 2025
Támogatás
Támogatás

Bognár Zsolt színművész továbbra sem érti a hazaáruló Cseh Katalin viselkedését

0 megjegyzések 46 megtekintés

 

Egy volt momentumos a Momentumról:
,,Szerintem abban a pártban nincs három ember, aki egymással jóban van.”
Mindeközben a szintén momentumos botmixeres, akinek alapból is ,,CSEHÜL áll a szénája” trójai falovazza Orbánt és Putyinnal való állítólagos ,,barátkozását” rója fel a miniszterelnöknek.
Azt is írja a kéziszerszámos, hogy Orbán a legutóbbi pekingi találkozón ,,zavarodottan matatott az asztalon.”

Aranybogár!
Mondta-e már a volt momentumos tagjuk állításának megfelelve a három, egymással és nyilván önnel is még jóban levő pártbeli barátja közül bármelyikük is, hogy az utóbbi időben önnél a hisztérikus viselkedés-mutató, valamint az emberi beszéd még viselhető tempójának sebessége átcsapott, latin kifejezéssel élve a ,,hiszterikónusz hadarentisz” zaklatott és már-már érthetetlen fázisába? Pedig ez beleférhetne a barátságukba, vagy nem?

Nos! Ha valakinek, hát önnek minden eddigi tevékenysége okot adhatna arra, hogy szégyenében lehajtott fejjel matasson bármilyen asztalon, vagy inkább az alatt.
Még egy gondolat, mert többet nemigen érdemel.

Ha Orbán Putyin TRÓJAI FALOVA, akkor ön véleményem szerint egy hely és kis időbeli képzavarral élve a nyugati haladárok magyarországi állomáshelyű ,,TRÓJAI TYRANNOSAURUS REXE.”
A ló az adott helyet szerető, barátságos, már-már ragaszkodó fajta, na de egy T. rex, vagy másnéven zsarnokgyík?!

Kedves Cseh Katalin. Ön mit gondol?

Bognár Zsolt /Parabolha/

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.