Bognár Zsolt rendkívüli jegyzete a Magyar Kultúra Napja alkalmából

A magyar kultúra napját 1989 óta január 22-én ünnepeljük, azaz egyidős a magyarországi rendszerváltoztatással.

Ahogyan erre, úgy sajnos kultúránkra is igaz a sokak által használt kifejezés:
Módszerváltoztatás.

A többségében balos gyökerű, még a szocialista emlőkön nevelkedettek kulturális hegemóniájának megtörésére tett kísérletek csak századunk 20-as éveiben ütötték át azt a falat, amelyet addig foggal-körömmel védett az a szűk értelmiségi elit, akiknek a kezében és kizárólagos irányítása alatt működtek és még működnek is kulturális intézményeink.

A kezdeti repedéseket néhány budapesti és jó pár vidéki színházunk hihetetlen ellenszélben kinevezett vezetőinek konzervatív beállítottsága kezdte megtörni. A színházi és a filmes világ képzése fellegvárának számító Színház és Filmművészeti Egyetem alapítványi működtetésbe adása az addigi hangadók részéről kenyértörésre vezetett az újakkal.

Az ásott árok mélyebb annál, hogy egyetlen mozdulattal betemethető legyen és a vélt jogaikban sértettek meg is tesznek mindent annak érdekében, hogy ez a kétosztatúság ne is változzon.
Felállították azt a mércét, amely szerint van a balos világlátású kiváló, remek és páratlan zenész, színész, énekes és egyéb kulturális szereplők kategóriája és vannak a NER Kossuth-díjasok, a minden egyéb alkotásukban, produktumukban tehetségtelen jobboldali művészek, a kispályások, az előzőek lesajnált nímandjai.

Jan 22-e van. Az egyetemes magyar kultúra napja. Az egyetemesen kellene, hogy a hangsúly legyen. Ha a megbékélés és a kölcsönös elfogadás helyett marad a lövészárok mentalitás, a prejudikáció, akkor, ahogyan már létezik kétféle színházi társaság a politikai másság reprezentálásának jegyében, ahogyan van SZFE, de van mellette tüntetőleg freeSZFE is, így lehetne január 22-e az egyik tábor és egy tetszőleges másik nap a másik tábor és szurkolói számára a kultúra ünnepének a napja.

Véleményem szerint örüljünk a művészeti alkotásaink, produkcióink sokszínűségének és meggyőződésem, hogy mindkét oldal azzal teheti a legtöbbet a magyar kultúráért, ha a politika ördöge által keltett előítéleteket kölcsönösen mindenki a ruhatárban hagyja és tiszta, befogadó szellemmel tekint a jelenleg lesajnált másik, akár katarzist és megrázó élményt rejtő munkájára.

Bognár Zsolt /Parabolha/

nbsp;