Donáth Anna amolyan ,,ismétlés a tudás anyja” jegyében egy szinte pontosan egy évvel ezelőtt datált írását tette fel újra Facebook felületének kiemelt írásai közé. Írhatta volna most is, vélhetően akkori véleményéhez képest semmi nem változott, ha ismételten ezzel próbál tetszelegni. Miután keletkezése pillanatában elkerülte figyelmemet a dolgozata így, ha már annak ismételt közlésével tetemre hívott, ezennel megteszem saját elemzésemet az általa máig hatóan frissnek tekintett fogalmazására.
Derekasan végigrágtam magam a Válasz Online-on közölt írásán, de bár ne tettem volna! Olvasás közben az volt az érzésem, mintha egy chatbot által létrehozott produktumot olvasnék, amibe előzetesen gondosan betáplálták a szokásos momentumos hívószavakat és a kész terméket a robot készségesen prezentálta a megrendelője számára. Az 5+1 pontban ecsetelt programbeszéd sajnos nem tér el a megszokott ballibbant panelektől. Regényt lehetne írni az anyagban található végtelenül üres frázisok pufogtatásáról, most terjedelmi okokból csak néhány részletet emelnék ki képviselőasszony ,,örökérvényű”, de szinte minden írására jellemző, demagógiától terhes munkájából.
Összességében a ,,tudatjuk, felmutatjuk, rávilágítunk, megkonzultáljuk, egyeztetjük, új alapokra helyezzük, kidolgozzuk, megerősítjük, felzárkóztatjuk, átgondoljuk, stabilizáljuk, javasoljuk” dagályos semmit mondása úgy hömpölyög végig az egész dolgozaton, hogy az ember alig hallja sorsába merülten, hogy „fecseg a felszin”, miközben „hallgat a mély.”
Donáth első pontja a magyar gazdasági modellről szól.
Ezt írja 2022 szeptember 1-én:
,,Kialakulóban a hiánygazdaság, mint a szocializmus éveiben.” azt is hozzáteszi: ,,Ezért kell gazdaságunkat minél hamarabb fenntartható pályára állítanunk.”
Egy év távolából Donáth nostradamusi jóslata mintha irányt tévesztett volna. Nincs hiány semmiből, a háború kétségtelenül kellemetlen hatásai ellenére Magyarország talpon van, él és virul. A fenntartható pályát a kormány biztosítja, arról maximum a momentumos agymenések billenthetnék ki, ha hatalmi pozícióban okoskodhatnának. A mindig mindent megváltoztatni szándékozó forradalmi hevület, a ,,holnapra megforgatjuk az egész világot” szellemisége a liberális-balos tandemnek réges-régi jellemvonása. Gazdasági modelljük addig jó, amíg a tervezőasztalon hever, a gyakorlatban nem lenne szerencsés a kipróbálása.
Donáth második pontját az oktatásnak és a foglalkoztatásnak szenteli.
„Az igazi tragédia a magyar munkavállalók versenyképtelensége az európai munkaerőpiacon…”
Ez esetben árulja már el nekem, hogy a liberális baloldal sopánkodói miért szajkózzák folyton, hogy el kell hagyniuk Magyarországot a megélhetés reményében, ha ahogy írja, versenyképtelenek. A fényességes Nyugaton mi történik velük, hirtelen versenyképessé válnak??
Ugyanebben a részben Donáth így fogalmaz:
„Már általános iskolától kezdve támogatnunk kell a digitális eszközök használatát…”
Ember, már az óvodások is úgy kezelik az okostelefonokat, hogy csuda, nem kell ahhoz az önök támogatása. Hallgassák végig bármelyikük hisztijét, ha el szeretnék venni tőlük a játékszerüket. Inkább azt támogatná, hogy legalább az iskolaérettségükig ne férhessenek hozzá a digitális kütyükhöz, hogy a gyerekkorukat ne egy megfoghatatlan virtuális valóság határozza meg. Körülbelül ennyi, amit hozzá tudok tenni Donáth mondandójának ezen szakaszához.
A harmadik és negyedik fejezet a zöld gondolkodás és a klímavédelem donáthannai zöldségeit tartalmazza.
„Jelenleg évtizedek elhibázott politikája miatt sajnos több víz folyik ki az országból, mint amennyi beömlik, így a nettó vízmérlegünk már most is negatív.”
És mit csinál a Momentum, eltorlaszolja a Dunát Mohács alatt egy homokzsákkal és lesz egy észak-dél irányú tavunk az öntözésre? Ábrándozni jó, de arról, amiről Donáth beszél, ahhoz temérdek pénz kell. Ki ad rá, Gyuri bácsi, vagy a Momentum majd két kordonbontás között összekalapozza? Annácska! Ne féltse a magyarországi vízügyi szakembereket, az ön ötletelései nélkül is teszik a dolgukat.
Azt is kijelenti Donáth, hogy „Hazánk nagyjából a globális károsanyag-kibocsátás 0,15 százalékáért felelős.”
A nagy egészben az ezreléknyi magyar szennyezés se elhanyagolható, de ne hazánkat ostorozza a lilán zöld ötleteléseivel, hanem inkább az unióban demonstráljon azon multik ellen, akik a föld egésze tekintetében léptékekkel nagyobb mértékben felelősek a környezeti károkért. Megköszönöm, ha így tesz.
Az ötödik pont a világrend kérdésköre Donáthnál.
Na, az ebben megfogalmazott panelektől se éreztem, hogy előbbre lennénk. Amerika és Kína relációjában már miért kellene feltétlen és egyoldalúan elkötelezett vazallusi szerepet vállalnia Magyarországnak? Véleményem szerint a csőlátásos ,,tagozódjunk” szánalmánál fontosabb a kölcsönös gazdasági és kultúrpolitikai vagy bármilyen egyéb együttműködés mindenkivel, legyen az egy nagyhatalom, vagy csupán egy pármilliós ország a világban. Aki mást mond, az nem tesz mást, minthogy maga szorítja perifériára országunkat. A világ változik, ami ma előnyösnek tűnhet, az holnapra érvényét vesztheti, ami ma kifizetődőnek látszik, az egy pillanat alatt ráfizetésessé válhat. Annyit adjunk magunkból bárkinek és fogadjunk el tőle, ami nem jár együtt azzal, hogy egy harmadik fél elidegenedjen tőlünk a világpolitika színpadán.
Írása bónusz pontjában a szemfényvesztésről beszél a momentumos főalak. A magyarországi jobboldali kormányt Aesopus meséjének rókájához hasonlítja, aki kiénekli a sajtot, azaz a szabadságot a hollófekete baloldal szájából, ezért nekik, a baloldali megváltóknak résen kell lenniük, hogy ez ne történhessen meg.
Az ellenzéki reszelék feladatát így rögzíti:
„A szabadságszeretők történelmi felelőssége ezért, hogy segítsenek az embereknek visszatalálni a szabadság értelméhez.”
Ezen a ponton felszisszentem és feladtam. Ez a mondat a giccses semmitmondás esszenciája. Donáthnak ezt a kijelentését tanítani kellene, hogyan ne fogalmazzunk, ha nem akarunk nevetségesség tárgyává válni.
Összegezve, akkor segítsen nekem és bárkinek Donáth Anna visszatalálni bármihez is, ha ő is kísérletet tesz arra, hogy visszataláljon az értelmezhető és megvalósítható gondolatok világához. Ha ez megtörténik, akkor majd beszélhetünk.
Programbeszéde így csak arra volt jó, hogy elvegyen az életemből néhány üdítőbb pillanatra is fordítható percet, de sebaj, rögvest kiteszem a pontot publicisztikám végére és abban a pillanatban én is szabadnak fogom érezni magamat, tőle. Remélem, hogy hozzám hasonlóan a tisztelt olvasók is így lesznek ezzel, amennyiben időt szakítanak a momentumos szellemi agytröszt által kiizzadt és jóváhagyott, fentebb kritika tárgyává tett eredeti alkotásra. A töltöttkáposztáról az hírlik, hogy jó felmelegítve, Donáth írása véleményem szerint nem tartozik ebbe a kategóriába.
Kedves Anna! A csend és a hallgatás néha többet ér, mint a tartalom nélküli beszéd, vagy annak indigós ismételgetése.
A tanulság talán csak annyi, hogy néha legyen inkább a csend őre, mintsem hazánk és kormányunk kéretlen és mindenben kérlelhetetlen csendőre.
Bognár Zsolt /Parabolha/
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
