in ,

Bognár Zsolt fontos írása a balos kettős mércéről – Érzelmek nélküli érzelmeink?

Mikor lesznek teljesen objektívek az ítélkezések és az élet bármely területén az ember és ember között létrejövő interakciók?

Érzelmek nélküli érzelmeink?
Mikor lesznek teljesen objektívek az ítélkezések és az élet bármely területén az ember és ember között létrejövő interakciók?
Ha majd a mesterséges intelligencia chatGPT robotjai átveszik felettünk az irányítást és ,,képesek lesznek” saját magukat programozva világuralomra törni, azaz sohanapján. Csak az érzelem mentes világ falanszterének döntnökei lehetnének befolyástól és befolyásolástól mentesek.
Az ember ugyanis nem lehet független.

A tudat részrehajló, csupán a gép, az élettelen képes ,,hideg fejjel” cselekedni, a programozottat végrehajtani.
Két példa. A bomba becsapódás előtt nem párthovatartozás alapján szelektál, a kémiai fegyverek aeroszolja sem terjed a haladárok vagy konzervatívok tartózkodási helye szerint válogatva.
Be kellene fejezni – ami csak óhaj – az üléspont szerinti álláspont alapján elfoglalt egyoldalú ítéleti magasztalásokat is, meg ugyanezen ítéletek kárhoztatását és gyalázását is. Az igazságot csak a teremtő tudja, mi csak sejthetjük.

A szimpátia és az antipátia tudattalanul is befolyásoló tényező mindannyiunk életeben, ha bevalljuk ezt, ha nem.

Lásd például Fekete-Győr András és Varjú László elmarasztalását, akik a demokratikusok szerint ártatlan virágszálak, de miután a bíróság másként látta és konzervatív kormány van hatalmon, így a balosok szűrőjén keresztül ezek az ítéletek az orbáni diktatúra nyilvánvaló és szégyenletes látleletei. Ha viszont ugyanezek a bíróságok egy Fidesz közeli potentátot ítélnek el, akkor a demokratikus igazságszolgáltatás gyakorlata érvényesül a haladárok szerint. Ha ez nem az érzelmek tetten érhető állatorvosi lova, akkor mi az?

Összegezve, az ember nem gép és noha lelkiismerete szerint adott helyzetekben – nagyon helyesen – törekszik az objektivitásra, véleményem szerint azért senki nem kárhoztatható, mert gyerekszobája, neveltetése, tanulmányai és leginkább jó lelkiismerete szerint próbál dönteni, akár egy banálisnak tűnő helyzetben is, hogy ki mellett teszi le a voksát. Nincs az a törvényi paragrafus, amit ne lehetne érzelmeink által vezérelten csűrni, csavarni és kiforgatni.
Amíg az érzelmeink részét képezik életünknek, addig a pro és kontra döntéseink helyesen, avagy tévesen, de természetes velejárói mindennapjainknak. Ennek belátásával talán érthetőbbé válik, hogy bármely igazság viszonylagos és minden hazugság alátámasztására felelőtlenül, akár a világunkat lángba borító, indulat vezérelt tömegek is toborozhatók.

Bognár Zsolt /Parabolha/

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!


 

Rákay Philip rendkívüli közleménye a Petőfi filmje miatt: „ÜZENET A TÖRTÉNELMI HŰSÉG MIATT OKOSKODÓKNAK”

Madarász Kovács Lóránt színművész üzent a Petőfi filmet támadó, károgó , lakcímkártyás „magyaroknak”