Hol is kezdjem? Akár apám is lehetne, de nem csupán az idősebbek iránt érzett feltétlen tiszteletem és megbecsülésem okán, hanem leginkább azért érzem felhatalmazva magam, hogy hozzá és róla szóljak, mert generációnyi különbséggel ugyan, de egyazon intézménynek, nevezetesen a Színház – és Filmművészeti Főiskolának koptattuk a padjait. Saját színészéletem egy korai baleset következtében nem élhette meg a maga teljességét, ellenben az ő karrierje, személyisége sziklaszilárdan áll előttünk, azon repedéseket, kacsgaringós, kontrollálatlan útelágazódásokat a legszigorúbb szemmel sem lehetne találni. Nem feladatom életművének összegzése, hiszen az túlfeszítené írásom kereteit.
Amiért mégis tollat ragadtam, helyesebben jelenünk klaviatúráját magam elé húztam, az Farkas Anita vele készült riportja és annak tartalma.
Számtalan esetben halljuk a liberális baloldal holdudvarának nagyképű újságíróitól, hogy mire is az a melldöngető konzervativizmus, istenhit, patriotizmus a jobboldalon és hogy fogalmazza már meg valaki a számukra, hogy mit is értsenek alatta.
Nos, Koncz Gábor önvallomása hitről, hazáról, becsületről, bátorságról, férfiasságról pontosan ennek a feltételezett kérdésnek a legegyenesebb válasza. Meggyőződésem szerint az egész riport leiratát kis füzetben, megismerendő segédanyagként kellene terjeszteni az általános iskolai diákok között. Koncz Gábor szavai olyan sallangmentesen és végtelen természetességgel mossák át lelkünk minden zugát, hogy gondolatai észrevétlenül, mindannyiunknak példaként és kapaszkodóként szolgálnak nyámnyilává és anyámasszony katonájává lett világunk útvesztőiben.
Koncz Gábor kendőzetlen őszinteséggel vall a hatalmon levő kormánypártról és annak vezetőjéről is.
,,Jó magyarnak lenni nehéz, de nem lehetetlen.” – idézi Széchenyit, majd hozzáteszi:
,,Erre kellene a magunk eszközeivel törekedni mindannyiunknak. Ahogyan a miniszterelnökünk is teszi, akit a század legnagyobb politikusának tartok.”
Ezen a ponton liberálisaink már a sikítófrász állapotában leledzhetnek, de mielőtt rohannának megírni karaktergyilkolászós szösszeneteiket Koncz Gábor tehetségtelenségéről, ahogy a jobboldali művészekről, sportolókról ezt minden esetben megtették már – például Kovács Ákos énekessel, avagy Egerszegi Krisztinával, akik hitet tettek jelenlegi kormányunk irányvonala mellett és a sor folytatható – jó, ha tudják, hogy korunk élő színészlegendájáról úgy pattannának le szavaik, mint esőkabátról a tavaszi zápor cseppjei.
A Színművészeti Egyetemről alkotott véleményét is példaértékűnek gondolom:
,,…. a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyeit végre rendbe tették. Ennek következtében talán visszaáll a régi egyensúly, és ismét kinevelődnek azok a generációk, amelyeknek a tagjai között több lesz a férfi. Olyan, aki adja és kapja a pofonokat, és nem távolról lesi a verekedést. Bátorság nélkül ugyanis nem lehet hősöket játszani. Bátorság nélkül nem lehet létezni sem! Nem azt mondom, hogy a bátor ember örökké él, de a gyáva meg sose él.”
Kell és lehet ehhez még bármit hozzátenni a sok nyavalygáson túl, ami kísérte az egyetem modellváltását a liberális buborék képviselői részéről? Szerintem nem.
A riport egy pontján megvallom, de egy megindultságomból képződött könnycseppet töröltem ki a szemem sarkából, amikor Koncz Gábor az élet végességét mérlegelve, a következőt mondja Orbán Viktorra utalva:
,,Arra kérem az Istent, hogy még az ő regnálása alatt menjek el.”
Azt gondolom, hogy kevesek sajátja ilyen nemesen megnyilatkozni, tiszteletet kifejezni egy másik ember irányában.
A Koncz Gáborral való beszélgetés egésze bennem olyan érzelmet váltott ki és talán ahhoz tudnám leginkább hasonlítani, mint amit sportversenyeken, a magyar himnusz elhangzásakor érez az ember. Erre vagy van valakiben antenna, vagy nincs. Remélem, hogy hazánk polgárainak jelentős többségében van. Ez az érzés a lélek katarzisa, magyarságunk, létezésünk generációs parancsa, amit szeretettel, példát adva a mögöttünk érkezőknek meg kell próbálnunk észrevétlenül átadni.
Kedves Gábor! A jóisten éltessen és tartson meg még sokáig országunk üdvére és egykori közös iskolánk padkoptatójaként engedd meg, hogy lelked tisztaságáért, őszinteségedért, állásfoglalásodért mélyen megemeljem előtted a kalapom.
A vele való beszélgetés a Mandin olvasható.
Bognár Zsolt /Parabolha/
UI: Tisztelettel Kérem blogom olvasóit, hogy osszák meg írásomat. Köszönöm.
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
