Támogatás
péntek, október 11, 2024
Támogatás
Támogatás

Besűlt az OLAF mutatvány – Ajánlással és nem feljelentéssel zárta le vizsgálatát az OLAF

a
0 komment 1 megtekintés

Nem feljelentéssel, hanem ajánlással zárta le az OLAF a hódmezővásárhelyi közvilágítás korszerűsítése érdekében felhasznált uniós támogatás ügyében – hívta fel a figyelmet a város korábbi alpolgármestere. A unió csalás elleni hivatalának levelét Hegedűs Zoltán korábbi alpolgármester osztotta meg Facebook oldalán.

Hódmezővásárhely 2010-ben pályázott EU-támogatásra a közvilágítás korszerűsítése érdekében, majd 2011 májusában írták alá a támogatási szerződést. A beruházás összköltsége 732 millió forint volt, ebből 366 millió volt az uniós támogatás. A vizsgálatról szóló első levelet 2017. október elején küldte. Hódmezővásárhelynek az unió csalás elleni hivatala, összefoglalva, hogy mit talált az Elios-projekt vizsgálata során. Az OLAF 2018 január elején küldte a városnak a második levelet, ami egy tájékoztatás a vizsgálat lezárásáról.

Az OLAF 2018 január elején küldte a városnak a második levelet, ami egy tájékoztatás a vizsgálat lezárásáról. (Fotó: Facebook)

Hegedűs Zoltán, a Fidesz-KDNP vásárhelyi frakcióvezetője, korábbi alpolgármester, esti Facebook posztjában a vizsgálatot lezáró levelet közölte és azt írja:

„ Az átláthatóság érdekében, itt az OLAF, vizsgálatot lezáró levele, melyet az atlatszo.hu is kikért. A vizsgálatot AJÁNLÁSSAL és NEM FELJELENTÉSSEL zárta le. A jelentést a POLGÁRMESTER kérheti ki, az Ő jogköre. Felesleges hangulatkeltés törvénytelenséget sejtetni. „

Forrás: vasarhely24.com, fotó (Illusztráció):
(pestisracok.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.