in , ,

Hoppá! Deutsch Tamás jelenti: megkezdte az OLAF a vizsgálódást a Cseh Katalin ügyben!

Augusztus elején tettem bejelentést az Európai Csalás Elleni Hivatalnál (OLAF)

 

❗Megkezdte az OLAF a vizsgálódást a Cseh Katalin ügyben!
☝️Augusztus elején tettem bejelentést az Európai Csalás Elleni Hivatalnál (OLAF) a Cseh Katalin ügyben, európai uniós közpénzeket érintő csalás alapos gyanúja miatt.
🤑 Kiderült ugyanis, hogy egy Cseh Katalin vezette cég és a Cseh család cégének üzleti köre a hazai fejlesztési forrásokat és az uniós támogatásokat rendszerszintűen megcsapoló céghálózatként működött.
☝️Kiderült az is, hogy Cseh Katalin 2013 és 2018 között egy olyan céget vezetett, amelyik a magyarországi olimpia megszervezésére hivatkozva nyert EU-s pénzeket, és úgy vezette ebben az időben ezt a céget Cseh Katalin, hogy mindeközben pártjával megfúrta a magyar olimpiát 2017-ben.
🤨 Kiderült ráadásul, hogy az a technológia, aminek a kifejlesztésére a Cseh család cége jelentős uniós pénzt nyert, már korábban is létezett, sőt a Cseh család vállalkozásához kapcsolódó céghálózaté volt!
📩 Az OLAF most levélben arról tájékoztatott, hogy megkezdte a Cseh Katalin ügy vizsgálatának előkészítését, amihez további adatokat és információkat is kért a korrupció gyanús ügyről.
☝️Az OLAF nyilvánvalóan illetékes az ügy kivizsgálásában, hiszen uniós intézmény tagja (jelen esetben az Európai Parlament képviselője) érintett az ügyben és a Cseh Katalin által vezetett cég, illetve a megalapozott gyanú szerint a céghez kapcsolódó vállalkozásokból álló céghálózat uniós források elnyerése érdekében játszott össze csalárd módon.
❗️A Cseh Katalin ügy súlyos kérdéseket vet fel, ezért fordultam az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz. Az OLAF vizsgálatról is természetesen tájékoztatást fogunk adni.
Ennyi.

 

(Deutsch Tamás, Fb)

 

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

A szlovénoknál is sok a bolond – Oltásellenesek törtek be a szlovén köztévé stúdiójába

Ez a magyar parasport aranycsapata