in ,

Tarlós rendet tett a fejekben: megvan a forrás a Lánchíd felújítására

A VOLT FŐPOLGÁRMESTER SZERINT HÍRT HAMISÍTOTT A NÉPSZAVA

Nem a Lánchídnak magának a felújítására, hanem a híd, a váralagút, a Clark Ádám tér, a pesti hídfő alatti villamosalagút és a Széchenyi tér együttes felújítására volt kevés a főváros rendelkezésére álló forrás – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Tarlós István. Egyben visszautasította és hírhamisításnak nevezte azt a Népszavában megjelent információt, amely szerint ő előre tudta, hogy kevés lesz a pénz a beruházásra. A volt főpolgármester egyszerűen badarságnak nevezte azt a Dorner Lajosnak, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület vezetőjének tulajdonított állítást, hogy a BKK akkor 14,4 milliárd forintban határozta meg a szükséges állami támogatási összeget, „de Tarlós István egyszerűen nem mert ennyit kérni”. A lap azt is állította, hogy az egyesület elnöke, „Dorner Lajos korábban Tarlós István közeledési tanácsadója volt”. – Dorner Lajos nem mellettem, hanem Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes mellett dolgozott tanácsadóként, ráadásul Dornert nem vontam be a Lánchíd felújításába – szögezte le Tarlós István.

A volt főpolgármester megismételte a lapunknak korábban elmondottakat, amely szerint a híd és a további négy-öt projektelem felújítására tavaly júniusban alátámasztás nélküli, magas, 34-35 milliárdos kivitelezői árajánlatot kaptak, amit elfogadhatatlannak tartott. – A 23,7 milliárd forintos összeg a költségvetésben szerepelt, annak most is hozzáférhetőnek kell lennie – tette hozzá.

Mint azt már megírtuk: tavaly november–december fordulóján elkészült a Főmterv Zrt. és a Műegyetem szakvéleménye, amely szerint hat hónapon belül meg kellett volna kezdeni a műemlék felújítását, ami eddig nem történt meg. Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés január végi határozatával szemben idáig nem írt ki újabb kivitelezői közbeszerzést és tárgyalásokat sem kezdett a korábbi kiírás ajánlattevőivel. A híd állapotának romlása miatt Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár hetek ezelőtt egyeztetést kért a baloldali városvezetőtől, de csak vasárnap kapott választ. A kormány a fővárossal szerdán tárgyal a Lánchíd sorsáról, az egyeztetésen az önkormányzatot Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes képviseli.

(Baranyai Gábor, magyarnemzet.hu)

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Keménymag: a műsorban szabályosan padlóra küldték Korózs Lajost – Videó

Sajtóklub: Trianon és Amerika – Ez volt eddig az egyik legjobb Sajtóklub – Videó