in , ,

Konrád

Kháron ladikján c. művében Illyés azt írja, hogy a megöregedés illemtanának fővizsgája, hogy miképp húzzuk be magunk után az ajtót.

Kháron ladikján c. művében Illyés azt írja, hogy a megöregedés illemtanának fővizsgája, hogy miképp húzzuk be magunk után az ajtót. Miképp tűnünk el a függöny mögött, mely groteszk komédiánkat befejezi.
A vén hülye megbukott a megöregedés illemtanának fő vizsgáján. Hazug, romlott, rongyember volt világ életében, ha elpatkol, fejfájára annyi kerül:

Itt sem nyugszik a becstelen Konrád
Életében szar volt most meg holt már

„A lefolytatott bizonyítás és a feltárt bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a magánvádló (Konrád György) 1974 októberében, letartóztatása után a hatóságnak bejelentette, hogy a keresett kézirat sógoránál, Sándor Ernő lakásán található.

A hatóság tagjával ezt követően meg is jelent annak lakásán, ahol a magánvádló közölte Sándor Ernővel, hogy adja elő a tanulmányt, majd a kéziratot lefoglalták. (…) Konrád György bejelentése után az ő felhívására adta elő Sándor Ernő 1974. október 27-én az esszét a rendőröknek. Ebből pedig levonható az a következtetés, hogy az irat őrzőjének nevét Konrád György magánvádló közölte a hatósággal, így ez a cselekmény a mindennapi élet fogalmai szerint »besúgásnak« minősül. Ezt magánvádlónak a 168 Óra című folyóiratban tett kijelentései is alátámasztják, hiszen a cikkben ő maga mondta, hogy »morális hibát követtem el«.”

Egész élete egy morális csőd. Halála után csak megvetés és az undor marad meg minden jóérzésű emberben róla. Ha nem egy trotli hugyógyuriról volna szó, érdemes lenne a szemétládáját feljelenteni.
(Czyla, magyarforum.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

A csudába! Megint nem stadion! – Hat településen épül munkásszálló az országos programban

Nem csak stadiontól épül az ország – Közel félszáz létesítmény épült az oktatásfejlesztő programban