Támogatás
szombat, október 12, 2024
Támogatás
Támogatás

Nem csak stadiontól épül az ország – Közel félszáz létesítmény épült az oktatásfejlesztő programban

a
0 komment 2 megtekintés

Közel félszáz létesítmény épült az oktatásfejlesztő programban

Felavatták a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokon épült tanuszodát. A kétmedencés létesítmény a K.V. Ingatlan Befektetési és Forgalmazási Kft. kivitelezésében épült meg az MTI híre szerint.

A Makovecz Imre tanítványai által tervezett, a környezetbe szervesen illeszkedő putnoki tanuszoda nyolc iskola és egy óvoda háromezer gyerekének biztosít úszást. A 327 millió forintos beruházás a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében valósult meg.

Az átadón Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elmondta,

a 2014-ben indított program keretében az elmúlt négy évben tizenöt új tantermet, négy új iskolát, hat új tanuszodát, valamint húsz tornatermet adtak át.

Emlékeztetett, a program célja, hogy minden járásban legyen legalább egy 25 méteres tanuszoda, amely túl azon, hogy az iskolások és óvodások igényeit szolgálja, mindenki előtt nyitva áll.

A program első ütemében huszonöt településen épült és épül tanuszoda, a második ütemben pedig további huszonhat településen. A politikus arra is kitért, 2010-től 525 iskolát újítottak fel, a következő években pedig újabb 535 oktatási intézmény korszerűsítése várható.
(magyarepitok.hu)

 

 

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.