in , ,

Íme – Vadász Viktor bíró engedhette be a bíróságokra Soros szervezeteit

Itt vannak a nevek

Az Amnesty International munkatársai, Balassa Szilvia, Kende Judit és Selymes Orsolya“Sztereotípia, előítélet, diszkrimináció” címmel tartottak előadást a Magyar Igazságügyi Akadémián – írta 2013-ban az ex-népszabis Sereg András egy Jogi Fórumon megjelent cikkében.

A Tűzfal csoport megírta, hogy abban az időben Vadász Viktor vezette az intézményt, s mint azt a bíróság.hu oldalon hirdeti magáról, nem csak igazgatási feladatokat látott el, hanem ő “szervezte a bírók és igazságügyi dolgozók képzését” is. Ez azt jelenti, hogy az Országos Bírói Tanács tagjának szerepe lehetett abban, hogy a PC és a multikulti élharcosai betehették a lábukat az akadémiára.

 

A Tűzfalcsoport írása szerint a bírók sok hasznos dolgot tanulhattak Kende Judittól, aki néhány éve azzal került be a hírekbe, hogy nem volt hajlandó a doktori avatásán esküt tenni Magyarország Alaptörvényére, és ezért nem vehette át a diplomáját. A lépését azzal indokolta, hogy az eskü valamiféle lojalitást feltételez, vagyis Kende szerint a haza iránti lojalitás nem jelent túl sokat. 

A csoport Selymes Orsolyával is foglalkozik. Ő tanulmány szerint Selymes hároméves kutatómunka árán jutott el arra a felismerésre, miszerint a magyarok a történelem során átélt “rengeteg negatív jelenség” miatt pesszimisták, és a nevéhez fűződik az a csodamódszer is, amelynek segítségével nyolc óra alatt le lehet szokni a dohányzásról.Selymes Orsolya után egy olyan előadót is sikerült meghívni menekültügyi témában, aki a Soros Alapítvány kuratóriumának, a Helsinki Bizottság tanácsadó testületének, valamint a Menedék Migránsokat Segítő Alapítványnak a tagja.

Ami Balassa Szilviát illeti, ő a Tűzfalcsoport szerint  egy kisebbség- és “kirekesztéskutató”, aki Soros György CEU-jának a mesterkurzusán tanult.

A fentiek alapján a Tűzfalcsoport levonja a következtetést, mely szerint talán épp Vadász Viktor ajánlotta a Debreceni Törvényszék figyelmébe Gyulai Mártont és Varjú Márton. Ők 2014 szeptemberében adtak elő a bíróknak a menekültügyi eljárásokról. Gyulai egyébként a Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi programvezetője és az Európai Hontalanügyi Hálózat elnöke. Az előadásra Iván Júlia is elkísérte őket. Iván a Magyar Helsinki Bizottság munkatársaként “a kísérő nélküli kiskorúak és az életkormeghatározás nemzetközi menekültügyi gyakorlatát vázolta fel”

A Tűzfalcsoport korábban megírta, Vadász 2014 végén lemondott az igazgatói posztjáról, a portál szerint azonban esélyes, hogy még ő készítette elő a 2015-ös“érzékenyítő képzést”. Ezt olyan közreműködőkkel együtt tartották, mint az előbb bemutatott Gyulai Gábor vagy Stummer Vera (Patent Egyesület) és Dombos Tamás (Háttér Társaság). Az egyetemi “elitet” akkor Kiss Valéria, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának egyik tanársegédje képviselte, akiről némi keresgélés után kiderült, hogy az Eötvös József Közpolitikai Intézethez is kötődik, és egyike volt azoknak, akik a “Kiállunk a CEU mellett!” kampányban nyíltan neki mentek a kormánynak.

Forrás: Tűzfal csoport; Fotó: Magyar Idők

(forrás:pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Bangónénak elgurult: Bangóné: A Fidesz családtámogatásának következménye, hogy lassan kiürül az ország

Őszinte beismerés – Ungár szerint semmire sem jó az Orbán-fóbiás ellenzéki politika