in ,

HULLANAK, MINT A LEGYEK! – Feloszlott a Jobbik soproni szervezete

A Jobbik összes soproni tagja kilépett a pártból, így a városi pártszervezet megszűnt

Kisalföld.hu által közzétett közleményben két, eddig jobbikos soproni önkormányzati képviselő, Gőbl Gábor és Bendes Zoltán azt írták, hogy a Jobbik helyi szervezetét tíz évvel ezelőtt alapították, az utolsó másfél évben azonban a párt politikája messzire került a tagok meggyőződésétől. A tagok száma előbb lecsökkent, 2016 után pedig már senki sem akart a „népfrontossá váló” Jobbik tagja lenni Sopronban.

A két képviselő közleményében kifogásolta, hogy Vona Gábor korábbi pártelnök lemondása után kijelölte utódait, valamint azt is, hogy a Vona Gábor nem határolódott el a nevében Toroczkai László volt alelnök lejáratására létrehozott weblaptól sem.

Elhatárolódunk a szovjet időket idéző pártirányítási módszerektől, a leszámolásoktól, a párt szakadását előidéző arrogáns vezetői döntésektől!”

– áll a közleményben.

A Jobbikból kilépők a jövőben a saját értékrendjükkel egybevágó politikai érdekképviselet megteremtéséért fáradoznak majd, és bizakodva tekintenek az Ásotthalmon zászlót bontó Mi Hazánk Mozgalom felé – írja a Gőbl és Bendes.

A képviselők a továbbiakban függetlenként vesznek részt a soproni közgyűlés munkájában.

(forrás: Bertha László, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

Hozzászólások

hozzászólás

Így élheted túl a medvével való találkozást

HOPPÁ! – Magyarországon volt az egyik legnagyobb béremelés