in ,

Döbbenet – 30 évvel a Rendszerváltoztatás után, 3 kétharmaddal a hátuk mögött még mindig a Fideszeseket érik atrocitások

Elképesztő eset a sportlövéknél

“Aki a mocskos tolvajokat megy fotózni, annak nem is kell itt dolgoznia” – ez a reakció a sportlövőknél, ha egy munkatárs Fidesz-rendezvényre hivatalos?

 

 

“Aki a mocskos tolvajokat megy fotózni, annak nem is kell itt dolgoznia” – állítólag ez, a Fidesznek és a kormánynak címzett mondat hangzott el egy sportlövő országos bajnokságon. Szabó Tímea 2018. április 7-én mondta el a szövetségnél, hogy másnap a Fidesz eredményvárójára megy, a reakció pedig a fenti mondat volt.

Korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy Szabó Tímea, a Magyar Sportlövő Szövetség volt sportdiplomatája lemondott nemzetközi tisztségéről, mivel úgy érzi, hogy elfogyott körülötte a levegő a szövetségben, ennek pedig nincs más oka, mint hogy jobboldali, konzervatív beállítottságú.

Egy sportszövetségnél mindenesetre igen furcsa, ha a politikai irányultság döntően befolyásoló tényező, főleg akkor, amikor nem csak hazánkban, hanem külföldön is sokan azzal riogatnak, hogy jobboldali diktatúra épül Magyarországon. Megkeresésünket követően a Magyar Sportlövők Szövetsége közleményt adott ki, amelyben tagadta, hogy bármilyen politikai oka lett volna Szabó távozásának, a közleményt követően ismét megkerestük őket telefonon, kérdéseinkre azonban sem a főtitkár, sem az elnök nem válaszolt, utóbbi azt mondta a PestiSrácok.hu-nak, hogy a közleményben mindent elmondtak, amit fontosnak találtak.

 

Szabó Tímea korábban elmondta, hogy elfogadhatatlan volt számára, hogy a sporttal kapcsolatos munkaterületen, egy közszereplő szájából másokról, akár politikusról, akár sportolóról, vagy munkatársról gyalázatos véleményt hallgasson. Az pedig, hogy ő megvéd embereket, ennek következtében pedig kizárásra kerüljön a rendszerből, egyszerűen döbbenetes volt számára.

Felmerül a kérdés, hogy ha ez igaz, akkor vajon mennyire etikus az, hogy valaki azért kénytelen elhagyni szeretett munkáját, mert nem fér bele egy összezáró, alapvetően baloldalian gondolkodó közegbe. Nem az a probléma, ha eltérő a felek politikai véleménye, de az már igen furcsa, ha valaki ennek alapján marad ki szakmai döntésekből, ahogy Szabó Tímea elmondta portálunknak. Emiatt szerettük volna megkeresni a másik felet is, a Magyar Sportlövők Szövetségét, akik ígéretükhöz híven közleményt juttattak el szerkesztőségünkhöz, melyet változtatás nélkül közlünk:

A Magyar Sportlövők Szövetségének állásfoglalása
2019. 01. 21.

Az 1871-en alapított nagy múltú sportszövetség felvállalt célja a magyar sportlövészet támogatása, népszerűsítése, hazai és nemzetközi elismertetése. Jelenleg is hat versenyzőnk szerepel a világ-, és 17 az európai ranglista első 100 helyezettje között. Szövetségünk minden lehetőséget megragadva igyekszik számukra nyugodt és minőségi felkészülést biztosítani. Ebbe semmilyen módon nem fér bele a napokban a sajtóban megjelent vádaskodás, ami politikai színezetet próbál adni egy volt kollégánk távozásának.

A Magyar Sportlövők Szövetsége sem a múltban, sem a jövőben nem támogatja, hogy bárkit politikai nézetei miatt érjen bármilyen hátrány. Ilyen tény Szabó Tímea esetében sem merült fel, aki saját maga kezdeményezte funkciójától való megválását, amit szövetségünk elnöke elfogadott és az európai szövetség is tudomásul vett. A felmondásnak a Magyar Sportlövők Szövetségének berkein belül semmilyen, a témában megjelent cikkek által hivatkozott politikai jellegű előzménye nem volt. Számunkra eddig is és a jövőben is a teljesítmény a mérvadó megítélési szempont, mind a sportág érdekében végzett szövetségi, mind pedig a versenyzői munka kapcsán.

A Magyar Sportlövők Szövetsége továbbra is jelentős sportdiplomáciai erővel rendelkezik, jelenleg is négy aktív delegáltunk dolgozik az Európai Sportlövő Szövetségben, illetve van magyar tagja a Nemzetközi Sportlövő Szövetség (ISSF) legfelsőbb irányító szervezetének, az Adminisztratív Tanácsnak is.

A sportlövők szerint tehát semmilyen politikai színezete nem volt Szabó felmondásának, akik leszögezték, hogy senkit sem érhet politikai nézetei miatt semmilyen hátrány a szövetségnél, és ezt a jövőre nézve is így gondolják. A sportdiplomata felmondását tudomásul vették és elfogadták, állításuk szerint csak a teljesítmény a mérvadó és a megítélési szempont. Szabó Tímea állásfoglalását pedig politikai vádaskodásnak tekintik, amely csupán a nyugodt és minőségi felkészülést zavarja meg álláspontjuk szerint. Ahogy látjuk, a Nagy György elnök és Sinka László főtitkár által vezetett sportlövők immunisak a politikára, az ügyet pedig csupán Szabó Tímea magánvéleményének tartják, mely nem a valóságot tükrözi.

Megkerestük Szabó Tímeát is, kíváncsiak voltunk, hogy mennyire ért egyet a Magyar Sportlövők Szövetségének közleményével. A volt sportdiplomata elmondta portálunknak, hogy nem tartja helyénvalónak a szövetség indoklását:

Sem a megjelent cikk, sem én nem vitattam, hogy a szövetség nagy múltú, sem azt, hogy a szövetség jól végzi a feladatát. Azt pedig végképp nem vitatom, hogy kiváló sportlövőink voltak és vannak. A nyilvános lemondásomban szereplő véleményem mellett kitartok, ha szükséges a végsőkig. Elfogadhatatlannak tartom, hogy egy sporttal kapcsolatos munkaterületen bárki kormánypárti politikusokról, sportolóról, bárkiről minősíthetetlen hangnemben és modorban beszéljen, ha másért nem, azért, mert közszereplő. Erről a különösen zavaró tényről – főként azért mert a kormány jelentősen támogatja a sportlövészetet – tájékoztattam az elnök urat szóban és írásban is. Illetve 2018. április 7-én, az országgyűlési választások előtti napon, egy országos bajnokságon közöltem, hogy másnap fotóriporterként részt veszek a Fidesz eredményváró helyszínén. ,,Aki a mocskos tolvajokat megy fotózni, annak nem is kell itt dolgoznia” – ezt a választ kaptam, amit két vezető bizonyosan hallott. Erről írásban tájékoztattam az MSSZ elnökét. Szóval, nem igazán értem, hogy akik jól tudják mit, hol, mikor és milyen stílusban mondtak, vagy hallottak, olvastak, miért nem vállalják fel korrekt módon. Véleményem szerint ezek politikai jellegű előzmények.

Szabó hozzátette azt is, hogy

kétségtelen tény, magam kezdeményeztem a lemondást. Azonban a funkciómtól való lemondásomat, a kirekesztés miatt kellett meghoznom. Ez is tény.

Az ügynek tehát koránt sincs vége, vélhetően folytatás várható, addig pedig érdemes elgondolkodnunk arról, hogy vajon mi történhetett a háttérben, és ki mivel tudja alátámasztani az álláspontját. A szövetség szerint semmilyen politikai nyomás nem volt a szövetségen belül, arra viszont nem adtak választ, hogy akkor Szabó Tímea vajon miért mondott le nemzetközi tisztségéről és szűnt meg kommunikációs munkatársi pozíciója is egyben. Szabó szerint pedig egyértelmű politikai boszorkányüldözés zajlik, melynek ő az áldozata, hiszen ilyen kiközösítés mellett nem tudott érdemi munkát végezni. Amint újabb részlet merül fel az üggyel kapcsolatban, portálunk természetesen beszámol róla.

Fotó: karpathir.com

(Szabó Gergő, pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Mi folyik itt?? – Három baloldali amerikai szenátor arra akarja rávenni Trumpot, hogy ítélje el az Orbán-kormányt

Karácsonynak elgurult a gyógyszere: “Budapest legnagyobb problémája, hogy a nyári melegben hirtelen esik le sok eső”