in , ,

BOTRÁNY – Szegeden már érzékenyítik az óvónőket a migránsgyerekekre

Sokan azt hihették, hogy a választások elmúltával alábbhagy a migráció témája a közbeszédben

Sokan azt hihették, hogy a választások elmúltával alábbhagy a migráció témája a közbeszédben, ráadásul sokan a kormány kommunikációs mesterfogásának, csak a kampány kedvéért felfújt üzenetének tartották az egészet.

Csakhogy egyes ellenzéki körök láthatóan nem bírnak lekattanni a migránsok betelepítésének ügyéről, újra és újra visszaigazolva a kormánykommunikáció megalapozottságát. Egy olvasónktól kapott, májusi keltezésű hivatalos levélből úgy tűnik, a tárgyban korábban is furcsákat nyilatkozó Botka László által vezetett Szeged városa készül migránsok befogadására.

 

Az önkormányat Humán Közszolgáltatási Irodája által a város óvodáit irányító igazgatóságnak küldött levél arról szól, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata a Soros-féle Menedék Egyesület közreműködésével tart érzékenyítő tréninget helyi óvónők számára. A Migráns gyerekek az óvodában – Interkulturális kompetenciafejlesztés megnevezés már önmagában árulkodó, és egyértelműen arra utal, hogy bevándorló gyerekek befogadására, elhelyezésére készülhet az önkormányzat. A polgármesteri hivatal irodavezetője által „jógyakorlatnak” (lásd: a liberális „civil” mozgalmárok „jóemberkedése”) nevezett, június 11-12. és szeptember 20-21. között tartandó tréning ráadásul a levél tanúsága szerint egy projekt következő fontos eleme. Az MSZP-s Botka László és a baloldali politikusok migrációval kapcsolatos korábbi megnyilvánulásait látva égető a kérdés: mik lehetnek a projekt előző és következő elemei?

Migránsérzékenyítéssel jóemberkedik a szegedi önkormányzat, bevándorló gyerekek kezelésére érzékenyítik az óvónőket. (olvasónk fényképe)

Az MSZP miniszterelnök-jelöltként megbukott Botka László már a migránsválság hazai mélypontján, 2015-ben azt nyilatkozta, hogy az országon átgázoló, több százezres tömeg Szegeden felbukkant része egyáltalán nem zavarta a helyi lakosokat.

A bevándorlás melletti rokonszenve később sem múlt el, több gyanús eset kapcsolódott ehhez. Ugyan a szegedi polgármester és az állítólagos küldő is cáfolta annak a levélnek a hitelességét, amely szerint sok ezer menekült befogadására készül a szocialista fellegvárnak számító dél-alföldi nagyváros.

Tavaly ősszel aztán újabb ügy borzolta a kedélyeket, amikor a bevándorlást nyíltan támogató, Soros-hálózat által pénzelt MigSzol ingyenesen megkapta használatra egy megszüntetett szegedi iskola épületét, hogy ott raktározza a migránsoknak a pályaudvar melletti fabódéban osztogatott adományokat. A dolog pikantériája, hogy a képviselőtestületet megkerülve, önkényesen adták ingyenes használatba a migránssimogató szervezetnek a városi tulajdonú épületet, miközben korábban az ugyanoda egyházi iskolát álmodó Boldogasszony Iskolanővérek női szerzetesrendnek csak több millió forintért adták volna bérbe, amit nyilvánvalóan nem tudtak kifizetni.

(forrás: Vésey Kovács László, pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

HOPPÁ! – Több fideszes jelölt nyerhet, mint francia jobboldali

Lop a kormány, mi? – Visszatért magyar tulajdonba a szatmárnémeti Pannonia szálló