Ráadás menet, amelyben valaki /van sejtésem, hogy ki lesz az a két fél médián belül elfoglalt helyének egyértelmű súlykülönbsége okán/ padlózni fog. Fene bánja, a saját lelkiismeretem ugyanis tiszta és elvileg már úgyis a ringen kívülről reklamálok.
Tisztelt Mandiner!
Kérlek benneteket, hogy vagy így, vagy úgy, de legyen vége közöttünk ennek a kutyakomédiának. A két hónappal ezelőtti, a Mandiner főszerkesztő-helyettesével történt véletlenszerű, reményeim szerint tisztázó beszélgetésünk után, hogy mi esett rosszul a szerkesztőségeteknek őszinte, irányotokban megfogalmazott kritikám kapcsán és miért lett felfüggesztve hónapokra írásaim szemlézése, olybá tűnt számomra, hogy barátian sikerült tisztáznunk. Legyek teljesen korrekt, az hangzott el részéről, hogy felfüggesztve nem lettem. Rendben, fogadjuk el a kijelentését.
Ezt követően két írásomat szemlézte a portál a vélemény rovatában, egy harmadik meg ettől függetlenül is végigszaladt a teljes jobb és baloldali sajtón, így főoldalon a Mandiner is lehozta az Alföldi Róbert nácizására adott keresetlen válaszomat, ami őszinte örömmel töltött el.
Azóta közel 50 db éles, esetenként csípős publicisztikát tettem fel Parabolha blogomra, de ismételten a teljes figyelmen kívül hagyás jutott és jut osztályrészemül, ami, hogy finoman fogalmazzak, de értelmezhetetlen a számomra. Nem is feltétlenül a közlés hiánya miatt, hanem azért, mert a magam részéről nem szívelem, hogy az írásaimra igényt nem tartó viselkedésetek okáról, indokáról nem tájékoztattok, noha jeleztem már, hogy bennem az újságírás napi rutinja nem a politikai oldalaktól való függőségek mentén válogatja témáit, hanem ügyek és személyek alapján, amelyekre és akikre való rámutatásaim oldalunk esetében jószándékúak /értetek haragszom, nem ellenetek/, a baloldal esetében pedig jobb híján a karcos szembesítések sorozata elképesztő valótlanságaikkal.
De, hogy egyetlen rövid válasz erejéig sem informáltok arról, hogy jelenleg mi képezi szemlézésem gátját, nos ez már sértő, mi több, méltatlan. Ahelyett, hogy a hozzám hasonló ,,szürke eminenciásoknak adnátok minél több lehetőséget a szélesebb megismerhetőségünk előmozdításának szándékával, nem, ti olybá tűnik, hogy megsértődtök. ,,Cui prodest?”, kérdezhetném naivan.
Bezzeg a balos macskajancsik fröcsögéseikkel az eleven bőrt is lehúzhatják nálatok az oldalunkról, hiszen minden pisszenésüket olyan áhítattal közlitek, hogy az már-már párját ritkítja.
Kedves mindannyiótok!
Ha módotok van rá és miért ne lenne, tiszteljetek meg azzal, ha már magánjelleggel a tájékoztatásotokat nem érdemeltem meg ,,házon belül”, hogy akkor nyilvánosság előtt adtok választ a fentebb jelzett, az oldalamon közzétett észrevételemre.
Abból tudnék főzni, a hallgatásotokból nem.
Remélem és hinni szeretném, hogy nem én felejtettem el írni, hanem csupán időről időre a Mandiner felejt el engem közölni.
Inkább elfogadnám válaszotokként, hogy ,,sok az eszkimó, kevés a fóka”, mint a hallgatásotokból következő tanácstalanságom érzetét.
Talán annyi önfényezést elbír a virtuális papír, hogy a szintén szemléző Minden Szó nevű portálon írásaim esetenként 40-80 ezres, de előfordul, hogy 100 ezres olvasottságot érnek el. Ebből következően nem nekem savanyú a szőlő, bárki is generálja a Mandinernél a mellőzésemet. De bizonyos értelemben felháborít, hogy az összetartásunk helyett holmi ,,haragszom rád” jellegű helyzetekkel kell szélmalomharcot vívnom, elvileg a saját oldalunkon való felületre kerülésért, szemlézésért.
Nem azt mondom, hogy ezt az írásomat tűzzétek ki a szerkesztőség falára, azt viszont igen, hogy levélkém Mandineres közlése rávilágíthatna arra, hogy igen, a jobboldalon is vannak nézetkülönbségek, hol nincsenek, de azok áthidalhatóak, megbeszélhetőek, vagy ezek szerint mégsem?
Az egymás melletti elbeszélések feloldásához a felek közötti közreműködésre volna szükség. Ha valamit el kellene és lehetne tanulni a baloldaltól az az, ahogyan egymás hóna alá nyúlnak sajátjaik, ha esik, ha fúj. Más eltanulandó momentán nem jut az eszembe róluk.
Egyébként minden tiszteletem a konzervatív kollégák megsüvegelendő tehetsége előtt, de a jobboldali megszólalók körét változatlanul korlátozottnak és szűknek gondolom a Mandineren, a baloldali túlértékeltek tenyéren hordását meg felülreprezentáltnak és indokolatlannak.
Hallom a választ ,,nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát!” Ez rendben van, de ettől a nyúlnak még lehet igaza.
Jelen írásom szemlézésére ezennel felhatalmazom a véleményrovat ügyeletes szerkesztőjét és felettébb kíváncsivá tesz, hogy szorult-e annyi kurázsi a csapatba, hogy megküldött, blogomon közzétett véleményemnek felületet biztosít, avagy marad irányomban a hallgatás és ezáltal az elhallgattatás mindenre megodást nyújtó, univerzális közönye. Sebaj. Saját bolhám csípései azért maradnak, legfeljebb szűkebb körben vakaróznak miatta.
Mindazt, amiről írtam, talán jobb így év elején tisztázni, mint, hogy feleslegesen várjam egész évben a hozzám szökőévenként leereszkedő szemlézésetek sültgalambját. Majdhogynem jól is van ez így, ne a Perintfalvi Rita meg a Lattmann Tamás penetráns kilengéseire legyek az állandó, de általuk meg nem érdemelt lengéscsillapító.
Ha már kulináris vonalra csúsztam a sültgalambbal, azt azért még hozzáteszem, hogy saját blogom egyetlen forint támogatás nélkül üzemel, tehát nem vagyok vádolható szerkesztőségi dotáltsággal és azzal sem, hogy bármilyen egyéb pénzpumpa segítségével sütöm ropogósra a fogyasztásra kínált napi véleményadagjaimat.
Köszönöm, hogy meghallgattatok!
Tisztelettel köszönt benneteket a jobboldali véleményformálás apró bástyája, a Parabolha blog működtetője és kíváncsian ,,várom” a publikált, vagy a publikálatlan végső rászámolásotokat.
Bognár Zsolt
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
