A szlovák fővárosban, Pozsonyban ülnek tárgyalóasztalhoz ma a Visegrádi Együttműködés tagállamai, a találkozón Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz. A napirendi pontok között szerepel egyebek mellett az ukrajnai háború, valamint az, hogy július elsejével Csehország átveszi a soros elnökséget Szlovákiától – írja a Magyar Nemzet.
Ukrajnai háború, energiabiztonság, zöldátállással kapcsolatos kihívások és Csehország soros elnöksége a Visegrádi Együttműködésen (V4) belül – ilyen kérdésekről fognak tárgyalni az országcsoport vezetői hétfőn Pozsonyban. A csúcstalálkozón hazánkat Orbán Viktor miniszterelnök személyesen képviseli.
Már javában zajlanak az előkészületek a V4-ben annak kapcsán, hogy június 30-án lejár Szlovákia V4-elnöksége, július elsejétől az elnöki posztot egy éven keresztül Csehország tölti be. Prága a soros elnöki programjában már ismertette, hogy a tervek szerint a következő egy évben az emberi kapcsolatokra, a gazdaság és az üzleti élet összekapcsolására, valamint az Ukrajna elleni orosz háborúra fogja fektetni a hangsúlyt. – Olyan országokkal szeretnénk jobb kapcsolatot teremteni, amelyek ugyanabban a régióban élnek és ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint mi – közölte Jan Lipavsky cseh külügyminiszter. Prága emellett kilátásba helyezte a katonai együttműködés elmélyítését, valamint tárgyalásokat is kíván folytatni az orosz agresszióval szembenéző Ukrajnának nyújtott segítségről.
Az országcsoporton belül azonban nincs egységes álláspont az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás kérdésében. Hazánk a békepárti állásponttal összhangban továbbra is elutasítja a fegyverek küldését a posztszovjet országba, és a magyar kormány ahhoz se járult hozzá, hogy halált okozó fegyverek áthaladjanak Magyarországon. Pozsony, Prága és Varsó viszont úgy látja, fegyverekkel is támogatni kell a kelet-európai országot a több mint egy éve tartó háborúban.
Az elmúlt időszakban sorra jelentek meg olyan híresztelések, melyek szerint az eltérő állápontok következtében gyengült az együttműködés, ám a szakértők és a tagállamok politikusai is mást mondanak. Két héttel ezelőtt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a visegrádi négyek védelmi minisztereinek találkozóján azt hangoztatta: bár sokan temetik a visegrádi együttműködést, a szövetség nagyon is él, nagyon is tud és akar közösen dolgozni a térség biztonságáért és jólétéért. Hozzátette: bár a háború lezárásához vezető utat máshogy látják, a pragmatikus szakpolitikai kérdésekben továbbra is a párbeszéd és az együttműködés fémjelzi a visegrádi négyek kapcsolatát.
(pestisracok.hu)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!