Akció van a héten a Penny németországi boltjaiban: a 3000 termék közül kilenc a rendes árhoz képest akár 95 százalékkal drágábban kapható. „Valódi költség” címszóval ugyanis a cég jelezni kívánja, mennyit kellene fizetniük a vásárlóknak, ha az ár tükrözné az adott élelmiszer éghajlati, környezeti és egészségügyi hatásait – a remek népnevelés keretében így
egy Németországban előállított, semmiféle adalékanyagot nem tartalmazó sajt például 94 százalékkal kerül többe az akcióhét alatt,
míg a 18 összetevőből (köztük savanyúságot szabályozó anyagokból, metilcellulózból és élesztőből) létrehozott, növényi alapú vegán „bécsi szelet” – amely nagyjából háromnegyed részben vízből és repceolajból áll, és amelyet a tesztek egybehangzóan íztelennek és élvezhetetlennek minősítenek – mindössze 5 százalékkal.
Az egymásnak némileg ellentmondó állítások értelmében a diszkontlánc az így keletkező többletbevételeket teljes egészében átutalja egy éghajlatbarát mezőgazdasági projektre – ugyanakkor a cég milliós nagyságrendű forgalom-visszaeséssel számol, és direkt olyan termékeket drágított meg, amiket lejárati idejük miatt még az „akció” után is el tud adni, normál áron. Egyidejűleg a párhuzamosan futó akcióban egyebek mellett lejjebb vitték a marhasteak árát, csakúgy, mint a Made in China meglepetésfigurát rejtő 70 grammos cseh gyerekpudingét, amelyben több a műanyag, mint a tejtermék, és amelynek segítségével a felnövekvő generáció pont a leginkább éghajlatgyilkos fogyasztási szokásokat teheti magáévá;
de a lényeg, hogy a vásárló végre rádöbbenjen: a műhús jobb, mint az echte sajt.
Ez azonban a történetnek csak az eleje: a drágító akciótól ugyanis olyannyira elájult a független-objektív köztévé, hogy mindjárt a tekintélyes esti híradóba is beillesztett róla egy hosszabb összeállítást. Jó érzékkel a zöldügyekben komoly tapasztalatokkal rendelkező nyugat-németországi stúdiójának munkatársait bízta meg a feladattal – ez az a bizonyos WDR, amelynek gyermekkórusa „A nagymamám egy környezetszennyező vén disznó” című dallal gazdagította a zeneirodalmat.
A kellően egyoldalú tudósítás keretében egy boltot is felkerestek, hogy kikérjék a vevők véleményét; a sok szkeptikus mellett találtak is egy fiatal lányt, akinek tetszik ez az „elgondolkodtató” akció. Kár, hogy hamarosan kiderült: a leány a WDR Rádió alkalmazottja. A kínos részt utólag ki is vágták a híradóból, a WDR pedig bámulatos érvekkel magyarázkodik: egyrészt puszta félreértés történt, mivel a véletlenszerűen megszólított fiatal mondta ugyan a riporternek, hogy „épp a WDR Rádióból jövök”, a riporter azonban ezt ott „a bolt zaja miatt” úgy értette, hogy „hallottam erről a témáról a WDR Rádióban”.
Amely két mondat hangalakja egyébként a németben még kevésbé hasonló, mint a magyarban (különös tekintettel a két szóból álló múlt időre),
ezért a WDR műsorának főszerkesztője a biztonság kedvéért előrukkolt egy verhetetlenebb érvvel is: „Komolyan gondolja valaki, hogy egyetlen vevő se volt a boltban, aki jónak találta volna az akciót, és ezért színésznőt kellett alkalmaznunk?”
Az még egy úgynevezett illiberális hibrid választási autokráciából nézve is fura, hogy egy vezető újságíró szerint minden idősávban mindig tartózkodnia kell egy nem túl zsúfolt diszkontban olyan személynek, aki külön örül egy zöldpárti áremelős akciónak – ha olyan egybeesések léteznek, hogy a boltban pont a WDR egyik munkatársa vásárol, aki pont egyetért az akcióval, akkor talán más véletleneket se kellene kizárni, már ha az a kiindulópontunk, hogy a vélemény szabad. Különös tekintettel arra, hogy a liberális-konzervatív Cicero egyik rovatvezetője megjegyezte: évekkel ezelőtt gyakornokként a közszolgálati tévé délnyugat-németországi csatornájánál dolgozott, és őt egy bankhoz vitték el forgatni, hogy felháborodott ügyfélként panaszkodjon a magas díjak miatt – márpedig ha a német köztévének olykor még a magas árak miatti panaszkodást is meg kell rendeznie, akkor hadd ne zárjuk ki, hogy a képmutató „klímavédő” áremelés mellett se spontán érvel a WDR-alkalmazott vásárló.
A hetes cikk szerinti eljárás alapját képező Sargentini-jeletés hangsúlyozta, hogy Magyarországon „az úgynevezett »közszolgálati« műsorszolgáltató (…) kritikátlanul terjeszti a kormány üzeneteit”, miközben a média sokszínűsége „a demokratikus társadalmak alapkövét képezi”, ráadásul „az Unió alapvető értékei közé tartozik”.
Gondolhatnánk tehát, hogy legalább Daniel Freundban, a demokrácia és a közpénzvédelem kérlelhetetlen harcosában bízhatunk,
és ha az Európai Parlament nyári szünetére tekintettel nem is felszólalással, de egy apró Twitter-üzenettel reagál a német köztévé legújabb zöldpropagandista húzására egy szolid ejnye-bejnyét.
Mármint gondolhatnánk, ha nem borítékoltuk volna az ominózus ARD-híradó óta megfogalmazott egyetlen bejegyzését: „Amit mondanak, az az, hogy Magyarország kontra Brüsszel. Ami a helyzet, az az, hogy Orbán kontra Demokrácia”.
Úgy tűnik, a német közszolgálati újságíró szelektíven süket, a német zöldpárti politikus meg szelektíven vak. De legalább az észt kellően magabiztosan osztja mindegyik.
(Mandi, Francesca Rivafinoli)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
