Már el is készültek Baranyi mintára az új budapesti utcanévtáblák.
Nem is magyarázzuk, mutatjuk:
Ugye?
mindenszo.hu
Oszd meg a barátaiddal is!
Nincs olyan földi hatalom, mely arra kényszeríthetne minket, magyarokat, hogy örökre lemondjunk a hazánkról. Hogy végleg elveszettnek tekintsük azt a földet, ahol magyarok most is magyarul éneklik a Himnuszt. Aki ezt képzeli, ki kell ábrándítsam: mindig lesz itt, a Kárpát-medencében elegendő magyar, aki nem felejt, s alkalmas időben (tíz, ötven, száz év múlva), mikor kedvező lesz a csillagok állása, helyrebillenti a történelem kerekét.
Miért is mondanánk le arról, ami a miénk?
Ha maholnap egy csapat fölfegyverzett terrorista beront a tisztelt olvasó házába, kikergeti onnan, s túszul ejti a gyermekeit, anyját, apját – tudomásul venné? Beletörődne? Magáévá tenné akárcsak egyetlen pillanatig is a terroristák hivatkozását, miszerint a maga lakása és családja voltaképpen az övéké, mindig is az övéké volt? Aligha. Időlegesen tán elfogadná, hogy nincs fegyvere, amivel szembeszálljon a túlerő ellen, s a rendőröket sem hívhatja, mert azok a terroristákkal vannak. Ám soha, de soha nem mondana le véglegesen arról, hogy valamikor, majd egyszer kiszabadítsa a családját, visszavegye a saját házát. Még akkor sem, ha a homlokához fegyvert szorítva aláírattak önnel egy lemondó nyilatkozatot.
A polgári jogban a jóerkölcsbe ütköző szerződés semmis, és határidő nélkül benyújtható bírósági kereset a semmisség kikényszerítésére. A nemzetközi jogban ez nincs így, mivel a nemzetközi jog az erősebb kutya kufircol-elv mentén működik. A nemzetközi jog arról szól, hogy ha Németország megtámad egy országot, akkor kitör a világháború – ám ha az Egyesült Államok vagy a Szovjetunió megtámad tíz országot, akkor nem történik semmi. (Legfeljebb „demokrácia-exportálás”, vagy „fölszabadítás”.) Az erős győz, és megírja áldozata történelemtankönyveit. A vesztes meg kushad a sarokban.
Persze, a pillanatnyi erőviszonyokat tudomásul kell venni. Sok lúd disznőt győz. Két lábbal a földön állva, pragmatikusan kell Magyarország ügyeit intézni – ez a mindenkori magyar kormány dolga, kötelessége. Reálpolitikának nevezik az ilyesmit. Így is kell lennie. De nekünk, akik sem politikusok nem vagyunk, sem a mindenkori kormány nem vagyunk, a szívünkben őriznünk kell az igazságot, a lángot. Mi nem fogadhatjuk el soha, ami elfogadhatatlan. Aki így tesz: megtört, legyőzött ember.
Országunk csodálatos, s megszámolni is nehéz, hány nép akarta elfoglalni a történelem folyamán. Szép hely ez, csak kissé huzatos. Éppen a „nagyvadak” vonulási útjába esik. E nagyvadak egy része ránk kényszerítette Trianont. (Ugyanazok, akik világszerte, Afrikától Ázsiáig előszeretettel rajzolgatták mások határait.) Ám az idők változnak. Nagyvadak születnek s múlnak ki. Nem kizárt, mi ott állunk majd, mikor például a francia nagyvadat leeresztik a föld alá. Semmi sem állandó. Nincsenek kőbe vésett határok. Ami egyúttal azt is jelenti: akár rosszabb határaink is lehetnek ha megint egy Károlyi Mihály-szerű nemzetvesztő kerül hatalomra…
Ami igazság volt 1920-ban, igazság ma is. S ami alávaló becstelenség volt, alávaló becstelenség marad örökre. Azért sem mondhatunk le hazánk egyetlen, magyarok lakta rögéről sem, mert nincs rá fölhatalmazásunk. Előttünk magyar géniuszok ezrei éltek, alkottak és építették a Kárpát-hazát. Ugyan, mit szólnának, ha látnák, mivé lett az ország, amelyért vérüket, verejtéküket hullatták? Mit szólnának, ha önfeladó, legyőzött, megtört magyarokat látnának? Legyünk hát hűek hozzájuk! Legyen hitünk, elszántságunk! Gyarapodjunk!
A Kárpát-medence minden egyes talpalatnyi földje, ahol magyar emberek élnek s a Himnuszt éneklik: a miénk. És amíg ott magyarul beszélnek, a miénk is marad. Átnevezhetik, föllobogózhatják rusnya sárgával, parádézhatnak akár hetente is hősi halottaink sírjain: attól még magyar marad. Százegy esztendő nem a világ. Újra el fog jönni a mi időnk, készüljünk!
(Pilhál Tamás, pestisracok.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!
National Catholic Register szerint a migránsok pápája, Ferenc pápa nem hajlandó találkozni a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus alkalmával sem Orbán Viktorral, sem Áder Jánossal. A kongresszus Magyarországon lesz, és az bizony egy világesemény.
Ferenc pápának tehát Orbán Viktor és Áder János büdös. Bezzeg azok sötét a lábak, amiket csókolgatni szokott, azok nem büdösek.
Íme:
Szégyen. Gyalázat.
mindenszo.hu
Oszd meg a barátaiddal is!
A részletek nem is lényegesek.
„Sajtótörténeti szempontból is érdekes az ítélet, ugyanis nem tudunk olyan esetről, amikor a bíróság egy írás végleges eltörlését szabta volna ki” – írja büszkén Szabó Tímea, akinek feljelentésére a bíróság ítélete szerint a róla szóló cikket a Magyar Nemzetnek még az emlékezetből is törölnie kell! IGEN, LE KELL TÖRÖLNI A CIKKET, AMIT SZABÓ TÍMEÁRÓL ÍRTAK!
Ugyanis, mint kiderült a csodálatos, fantasztikus és hihetetlenül igazságos magyar bíróságon, hogy Szabó Tímeát nem lehet bírálni.
Tehát, ha bárki, főleg ha újságíró bírálja Szabó Tímeát, az a bírósági ítélet szerint fizethet, sőt a cikkeit is törölni kell.
GRATULÁLUNK! MAGYAR BÍRÓSÁG! SIKERÜLT LÁBBAL ELTIPORNOTOK A SAJTÓSZABADSÁGOT! Persze, ez csak akkor érvényes, ha egy libernyák rohadékot bírál valaki, mert, mondjuk kiderül róla, hogy egy rohadék libernyák, ám ha a köztársasági elnököt bajszos szarozzák le, az oké, sőt Orbán Viktort is le lehet g*cizni, nyugodtan. Akkor a bíróság félrenéz!
Sőt, a mindenszo.hu főszerkesztőjét is lehet nyugodtan rabosítani, mert bemutattuk az igazságot Wittinghoff elvtársról. Itt tart ma Magyarország. Szégyen. Gyalázat.
mindenszo.hu
Oszd meg a barátaiddal is!
Mindig egy Tavares meg egy Sargentini jelentéssel kezdődik.
Most épp az a bajuk, hogy nem akarjuk befogadni a migránsokat. Ez mindennek az alfája és omegája! 1920-ban más bajuk volt, akkor is megjártuk. Európától soha, semmi jót nem kaptunk. 1956-ban a szovjetek eltapostak minket, ígérte a nyugat a felmentősereget, nem jött semmi, hazudtak.
Hazudnak most is. Európa földrajzi közepe mi vagyunk, nyugaton pedig csak a hanyatlás van, a teljes őrület, identitásválság és migránssimogatás. Európa újra leszerepelt velünk szemben, de most saját magával szemben is. A kontinens alulmúlta önmagát. Ez a nemzetek (beszélhetünk még ilyesmiről egyáltalán?) többségére is vonatkozik, hiszen alig, vagy semennyire nem tiltakoznak, lásd belgák: a hülye belgák a vírus ellen, vagy a szerintük nem létező koronavírus miatt vonulnak fel, az cseppet sem zavarja őket, hogy mennyi migránsuk van, és hogy a terrortámadásokon kívül már párhuzamos társadalmukat is elkezdték kiépíteni, természetesen az agyhalott belgák emiatt nem tüntettek, ahogy a németek sem.
Mit várunk ettől a nyugattól 101 év után? Nem lehet semmit, ugyanúgy csak büntetni akarnak minket, mert mi meg Orbán Viktor vezetésével a lehetőségek szerint függetlenek szeretnénk maradni. Ez szúrja sokak szemét, és ezért egyes körökben a magyarok ellenségnek számítanak. Nekünk viszont barátokat kell gyűjteni most, minél többet.
mindenszo.hu
Oszd meg a barátaiddal is!
Iszlámhívő volt az a 21 éves férfi, akit Kecskeméten vettek őrizetbe a terrorelhárítás szakemberei kedden. Meg nem erősített, belső információink szerint a gyanúsított egy ismert ügyvéd fia, aki komoly merényletre készült a Balatonnál. Úgy tudjuk, hogy a zsaruk a tavaly Bécsben elkövetetett terrortámadással kapcsolatos esetleges összefüggéseket is vizsgálják. A novemberi vérengzés egyik elkövetője Kujtim Fejzulai volt; a 20 éves férfi az osztrák hatóságok szerint egy mecsetben radikalizálódott.
Arról egyelőre nincs információnk, hogy a most letartóztatott magyar férfi járt-e bármilyen iszlám közösségbe (úgy tudjuk, hogy a szobája tele volt muszlim jelképekkel), az viszont bizonyos, hogy a bécsi terrortámadást követően két mecsetet is bezártak az osztrák hatóságok. Budapesten egyébként Karácsony Gergely a helyi lakosok megkérdezése nélkül, a zuglóiak ellenkezését figyelmen kívül hagyva engedélyezte a Magyar Iszlám Közösségnek egy mecset létrehozását. Bár a Magyar Iszlám Közösség elnöke akkor azt állította, nem adnak helyet szélsőséges eszmék terjesztésének, később a zuglói mecsetben a Saríát, az iszlám törvénykezést pozitív köntösben népszerűsítő rendezvénysorozatba kezdtek. Nagy port kavart az is, amikor Kovács Miklós Ahmed, a Magyar Iszlám Közösség imámja Kalasnyikovval pózolt közösségi oldalán (azóta már törölte a fotót), Karácsony szerint azonban vallásszabadság van.
Mint arról ma részletesen beszámoltunk, egy iszlamista eszmék iránt vonzódó magyar férfit (egy ismertebb ügyvéd fiát) fogta el a TEK kedden Kecskeméten, aki terrorcselekményekre készült Magyarországon. Egy belső, hivatalosan meg nem megerősített forrásból származó információnk szerint a férfi azt tervezte, hogy a Balatonon autóval hajt a tömegbe, az iszlámhívő gyanúsított szobája pedig tele volt muszlim jelképekkel.
Az ügyészség által közreadott videón az látszik, hogy a TEK szakemberei bombabiztos öltözetben, robotkatonát is bevetve törnek be az iszlamista férfi lakására, így valóban nagyon komoly fenyegetésről lehetett szó. A PS nem hivatalos értesülése szerint a nyomozók azt gyanítják, hogy követői is lehettek a férfinak, sőt, azt is vizsgálják, van-e köze a kecskeméti terroristának a tavalyi bécsi terrortámadás végrehajtóihoz. Az osztrák kormány akkor elrendelte két mecset bezárását Ausztria fővárosában, amelyet gyakran látogatott a dzsihadista fegyveres, aki négy embert agyonlőtt.
2020. november 3-án a Seitenstettengasse utcában található központi bécsi zsinagóga környékén dördültek el az első lövések. A gépkarabéllyal, robbanóöv-utánzattal, maroklőfegyverrel és késsel felszerelkezett támadó válogatás nélkül lőtt a tömegbe, és négy ember életét oltotta ki. A merénylővel a rendőrség kilenc perc alatt végzett. A lelőtt támadó, a 20 éves Kujtim Fejzulai albán gyökerekkel rendelkezett, de szülei eredetileg Észak-Macedóniából származnak. A férfi Bécsben született és nevelkedett, és a belügyminiszter szerint az osztrákon kívül észak-macedóniai állampolgár is volt. Az osztrák hírszerzés is ismerte őt, mert egyike volt annak a 90 osztrák iszlamistának, aki Szíriába akart utazni. Büntetett előéletű volt: 2019 áprilisában 22 hónapra ítélték, mert megpróbált Szíriába utazni, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz. Tavaly feltételesen szabadlábra helyezték, mivel fiatal felnőttként enyhébb törvények vonatkoztak rá.
Karácsony Gergely beleegyezésével, a kerületben élők megkérdezése nélkül hozott létre mecsetet a Magyar Iszlám Közösség egy zuglói családi házban. A helyiek hiába kezdtek aláírásgyűjtésbe és hiába tiltakoztak ellene, a polgármester nem hallgatta meg őket.
Bár a Magyar Iszlám Közösség elnöke akkor azt állította, nem adnak helyet szélsőséges eszmék terjesztésének, később a zuglói mecsetben a Saríát, az iszlám törvénykezést pozitív köntösben népszerűsítő rendezvénysorozatba kezdtek. Kovács Miklós Ahmed, a Magyar Iszlám Közösség imámja az egyik szószólója a muszlim törvénykezés terjesztésének, aki egy Kalasnyikovval pózolt Facebook-profilján (azóta már törölte a fotót).
A nyugati világban a Saría törvénykezést mindenhol a szélsőséges iszlám alapjaként kezelik, amelynek része a dzsihád is. Szaúd-Arábiában a Saría nevében embereket végeznek ki, az Iszlám Állam a Saríára hivatkozva gyerekeket feszített keresztre és nőket gyilkolt meg.
Zugló egykori polgármestereként Karácsony Gergely azt mondta: Magyarországon vallásszabadság van. A mecset létrehozását a kerületben egyébként semmi nem indokolta, hiszen Zuglóban sem él több muzulmán, mint a főváros más részein.
(A magyarországi muszlimok választása vélhetőleg azért esett Zuglóra, mert tudhatták, hogy ott Karácsony személyében egy olyan polgármesterrel kell tárgyalniuk, aki a brüsszeli megközelítés híveként az úgynevezett kulturális sokszínűség eszméjét szem előtt tartva semmiféle akadályt nem gördít a mecset létrehozásának útjába, sőt, inkább meggyőződéssel támogatja azt.)
Ausztriában a mecsetek 38 százalékában a radikális iszlámot népszerűsítik – derül ki egy tanulmányból. Az osztrák integrációs alap (ÖIF) 16 bécsi mecsetet vizsgált meg, ezek 38 százalékban a radikális iszlámot népszerűsítették, ezzel pedig a muszlimok integrációját hátráltatják. Ezekben a mecsetekben többek között azt tanítják, hogy a Korán felette áll Ausztria alkotmányának, és minden egyéb szabálynak – írja korábbi cikkében a Kronen Zeitung.
Egészen elképesztő esetekről is beszámol a tanulmány: előfordult, hogy az osztrák közszolgálati rádióban (ORF) az iszlám felsőbbrendűségét hirdették. Ausztriában összesen nagyjából 400 mecset működik, Budapesten – Karácsonynak köszönhetően – 2018-ban már tizenkettőre emelkedett azok száma.
Nem mondott igazat Karácsony Gergely, amikor az Echo TV-nek azt nyilatkozta, hogy őt nem keresték meg a tiltakozó zuglóiak a helyi mecset létesítése kapcsán
– állítja az Alsórákosi Civil Egyesület alapító tagja. Zámbori György azt mondta: a zuglói polgármestert többször is felkeresték, ő azonban nem állt szóba a kerületében élő polgárokkal.
Nem tudom, hogy miért engem csesztetnek ezekkel a kérdésekkel?
– horgadt fel Karácsony Gergely a zuglói mecsettel kapcsolatos kérdésre válaszolva. Pedig pontosan ő volt az, akinek köszönhetően az imám nyugodt körülmények között hirdethette szélsőséges nézeteit Zuglóban.
A téma világhírű szakembere, Bill Warner, az Észak-Karolinai Állami Egyetem politikai iszlám-szakértője, a Saría törvénye nem muszlimoknak című könyv szerzője a következőképpen foglalta össze az iszlám jogrendszert:
Szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy pusztán titkosszolgálati módszerekkel az iszlamista terror – a nyugat-európai államokra, társadalmakra, emberekre roppant veszélyt jelentő folyamat – nem fékezhető meg. Több száz, talán több ezer harcedzett, a gyilkolásban szakértő, kegyetlen fanatikus ugyanis a migrációs hullámmal érkezett Európába, azzal a céllal, hogy egy fundamentalista iszlám államot hozzanak létre a kontinensen.
Két nyugati, európai szervezet, amely az iszlám terrorizmus gyökereit vizsgálja, ugyan létezik, így az EUROPOL/ECTC (European Counter Terrorism Centre – Európai Terrorizmus-ellenes Központ), valamint az ESISC (European Strategic Intelligence and Security Center – a Stratégiai Hírszerzés és Biztonság Európai Központja), de mint látható, nem minden esetben képesek megállítani az Iszlám Állam térhódítását. Az igazán nagy segítséget jelentené, ha a politikai döntéshozók nem segítenék őket ebben.
Az iszlám országokból érkező migránsok integrációja gyakorlatilag lehetetlen az érkezők nagy száma és a kibocsátó országok erősen vallásos jellege miatt
– hívta fel a figyelmet a Magyar Időknek adott interjúban Maróth Miklós akadémikus. Az iszlám világ kulturális és vallási jellegzetességeit tudományos szinten jól ismerő orientalista szerint az európai kontinensen megjelent muszlim illegális bevándorlók tömege csak az előszele annak a migránsáradatnak, amely a térség elképesztő mértékű túlnépesedése miatt vár ránk.
(Jurák Kata, pestisracok.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!
Nem lesz kötelező a védettségi igazolvány és a távolságtartás sem a magyarországi fizetős strandokon a koronavírus-járvány harmadik hullámának a lecsengésével. Egyedüli korlátozás a létszámban lesz, vagyis a fizetős strandok annyi látogatót engedhetnek be, hogy átlagosan tíz négyzetméter jusson mindenkire – derül ki az ATV Híradó riportjából.
Lombár Gábor, a Balaton Szövetség elnöke elmondta azt is, hogy a szabadstrandok esetében ezt ki fogják írni. Készülnek a vendéglátóhelyek is, mégpedig úgy, hogy nagy részük csak teraszt alakít ki, így pedig nem kell ellenőrizniük a vendégek védettségi kártyáját. Jellemző, hogy a pincérek nagy része már beoltatta magát. A jelenleg hatályban lévő járványügyi szabályok szerint a zárt fürdőkbe csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni.
(pestisracok.hu)
Add tovább!
Elutasította Magyarország keresetét a Sargentini-jelentés ügyében az Európai Unió Bírósága. A jelentés elfogadásához kétharmados többség kellett volna, ám ezen könnyedén átléptek arra hivatkozva, hogy az eljárási szabályok szerint a tartózkodó szavazatokat nem kell figyelembe venni. A magyar kormány szerint azonban a tartózkodó szavazatokkal együtt négyszázhatvankét igen szavazatra lett volna szükség, a kétharmados többséghez, amely nem volt meg- derül ki az Index cikkéből.
A portál kifejti, hogy a döntés azt jelenti, hogy az Európai Parlament (EP) 2018. szeptember 12-én jogszerűen szavazta meg a zöldpárti holland EP-képviselő, Judith Sargentini nevét viselő dokumentumot, amelynek az elfogadása utat nyitott, hogy az Európai Unió elindítsa a Lisszaboni Szerződés 7. cikkelye szerinti eljárást Magyarország ellen az Orbán-kormány állítólagos jogállamiságot érő rendszerszintű fenyegetések miatt.
A Sargentini-jelentés elfogadásához kétharmados többség kellett, a 751 EP-képviselő közül 693 volt jelen és szavazott, 448-an igennel, 197-en nemmel szavaztak, 48-an tartózkodtak. Az EP által hivatkozott eljárási szabályok szerint a tartózkodó szavazatokat nem kell figyelembe venni, így 69,45 százalékkal átment a Sargentini-jelentés. A magyar kormány szerint azonban a tartózkodó szavazatokkal együtt 462 igen szavazatra lett volna szükség, a kétharmados többséghez, amely nem volt meg, valójában 64,64 százalék lett a vége.
A magyar álláspont szerint a szavazással az Európai Parlament megsértette az Európai Unió működéséről szóló szerződés, illetve a saját eljárási szabályzatának az irányadó rendelkezéseit, a szavazatok megszámolásakor ugyanis csak az igen és nem szavazatokat vették figyelembe, a tartózkodásokat nem. A magyar keresethez csatlakozott Lengyelország is. Az Európai Bíróság csütörtöki közleménye kimondta, hogy az európai parlamenti képviselők tartózkodásait nem kell figyelembe venni annak meghatározásához, hogy a leadott szavazatok elérték-e a kétharmados többségét.
A portál rámutatott, hogy az Európai Parlament eljárási szabályzata 2017-ben változott meg úgy, hogy a jelentésekről szóló szavazásoknál csak az igen és a nem szavazatokat veszik figyelembe, vagyis a tartózkodó szavazatok nem számítanak leadott szavazatnak. Ez alól csak abban az esetben van kivétel, ha a Lisszaboni Szerződés speciális többséget ír elő egy adott döntésnél. A Sargentini-jelentés esetében a Lisszaboni Szerződés 7. cikkelyét alkalmazta az Európai Parlament. Ez valóban speciális többséget ír elő a szavazásnál, azonban nem tisztázza, hogy be kell-e számítani a tartózkodó szavazatokat is. Az Orbán-kormány is csak arra tudott hivatkozni, hogy mivel az EP-képviselőknek háromféleképpen lehet szavazniuk, igennel, nemmel és tartózkodva, ezért utóbbi is leadott szavazat.
A joghézag miatt egyébként a Sargentini-jelentés elfogadása előtt kikérték az EP jogi szolgálatának véleményét a testület pedig úgy döntött, mivel a Lisszaboni Szerződés nem rendelkezik a tartózkodások megítéléséről, az EP saját hatáskörben dönthet róla. Azt ugyanis a Lisszaboni Szerződés garantálja, hogy eljárási kérdésekben a strasbourgi testület autonómiával bír. A csütörtöki döntést előrevetítette, hogy Michal Bobek főtanácsnok Magyarország keresetének az elutasítására tett javaslatot a 2020. december 3-i indítványában. Ebben a főtanácsnok a tartózkodások beszámításáról szóló magyar érveket azzal dobta vissza, hogy az Oxford English Dictionary definícióját veszi alapul a tartózkodás megítéléséhez. E szerint a tartózkodás annak formális megtagadása, hogy valaki valamely javaslat vagy előterjesztés mellett vagy ellen szavazzon, a tartozkódó személy tehát nem is akarta, hogy figyelembe vegyék.
(pestisracok.hu)
Add tovább!
Elszabadultak az indulatok a közösségi médiában, amikor Karácsony Gergely június 1-jén egy posztban közölte: egyidejűleg zajlik majd három nagy felújítási projekt nyáron a fővárosban. Egyszerre kezdik el ugyanis a Lánchíd, a Blaha Lujza tér és a rakpart felújítását is, miközben a Hegyalja úton buszsávot alakítanak ki.
A főpolgármester pontosan tudja, hogy mi vár a járványügyi helyzetből épp kikecmergő, fellélegezni vágyó városra, hiszen bejegyzésében úgy fogalmaz: „Tudom, hogy a város fejlesztése, a Blaha megújítása mellett a Lánchíd felújítása és a rakpart átalakítása átmenetileg kényelmetlenséget is okoz sokaknak, tőlük csak megértést és türelmet tudok kérni, igyekszünk a lehetőségekhez mérten enyhíteni a kellemetlenségeket.”
A fővárosi vezetők döntése miatt nem lehet majd közlekedni a Lánchídon és a rakparton sem
Fotó: Kurucz Árpád
Ezzel azonban nem tudta megnyugtatni a fővárosiakat. „Köszi! Mindent egyszerre, bravó! Nehogy lehessen közlekedni a városban!” – írja például az egyik kommentelő. „Átgondolatlan, elkapkodott döntés. Nem káosz teremtésére kapott felhatalmazást” – szegezi a főpolgármesternek egy másik hozzászóló. „Fel nem tudja fogni, mekkora lesz a baj a városban” – jegyzi meg keserűen még valaki.
A főváros bejelentése szerint a felújítások június 7-én a pesti alsó rakpart Margit híd és Országház közötti szakaszával kezdődik, és a munkálatok várhatóan az év végéig tartanak majd. A Lánchídon június 16-án kezdenek dolgozni. A híd lezárása miatt átalakul a közösségi közlekedési hálózat: egyes buszjáratok módosított, illetve rövidített útvonalon közlekednek majd, ugyanakkor fejlesztik Buda és a pesti Belváros közösségi közlekedési kapcsolatait. A hiányzó szakaszok pótlásával összefüggő buszsávot alakítanak ki a Hegyalja úton, valamint új buszjáratot indítanak az Apor Vilmos tér és a Bosnyák tér között. Július elejétől pedig megkezdődik a Blaha Lujza tér korszerűsítése is. Utóbbi régóta várt beruházás a Józsefvárosban, az itt élők mégis keserű szájízzel néznek a munkálatok elé.
– Az előző kerület- és városvezetés idején, 2019-ben a tér felújítására megvoltak a kész tervek, megvolt a közbeszerzési kiírás, és a forrásokat is hozzárendelték a projekthez. Csak be kellett volna fejezni – mondta lapunknak Szilágyi Demeter Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő.
– Ehhez képest a projekt két éve késik, ráadásul csökkentett tartalommal, több elemet elhagyva valósul meg. Május végén még nem láttunk közbeszerzési kiírást, ezért nem értjük, ki lesz a kivitelező július elejétől. Elkapkodott megoldásnak tűnik, mint amilyen a körúti kerékpársávok előzetes egyeztetés nélküli felfestése volt.
– A Blaha Lujza tér felújítása önmagában egy üdvözlendő beruházás, de nem mindegy, hogyan valósul meg – mondta a Magyar Nemzetnek Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő.
– Egy ekkora beruházásnál alaposan elő kell készíteni a környék forgalmi rendjének megváltoztatását. Gondoljunk csak arra, hogy a Nagykörutat nem ekkora autós forgalomra tervezték. Tavaly a kerékpársávokkal eleve elvettek egy sávot, ez azóta is gondot okoz, erre most elkezdődik egy felújítás is. Ebből komoly gondok lehetnek.
– Ha a városvezetés nem ilyen tehetetlen, a Lánchíd felújítása már egy éve folyhatna, és már a Blaha Lujza téri munka is elkezdődhetett volna, nem csökkentett tartalommal – mondta Wintermantel Zsolt közlekedésmérnök, a BKK igazgatóságának tagja. – Ez az egész a budapestiek lenézését jelenti. Mindebből jól látható, hogy Karácsony Gergely ahogy zuglói polgármesterként sem Zuglóért és a zuglóiakért dolgozott, úgy városvezetőként sem Budapestért és a budapestiekért, hanem csak a saját karrierje érdekében.
Az idegen nyelveken nem beszélő főpolgármester korábban azt állította, tárgyalt a londoni polgármesterrel, telefonon egyeztetett a volt amerikai nagykövettel, és interjút készített vele a Time magazin, ezeknek azonban nincs semmi nyomuk Karácsony Gergely tolmácslistáján – írta meg az Origó. A portál szerint ez két dolgot jelenthet: Karácsony vagy arról hazudott, hogy kivel beszélt, vagy arról hazudik most, hogy mikor vett igénybe tolmácsot, és nem a teljes költési listát közli.
(Kerékgyártó György, magyarnemzet.hu)
Add tovább!
2021-ben is munkatapasztalathoz és jövedelemhez juttatja a nappali képzésben tanuló 16-25 éveseket a júniusban induló „Nyári diákmunka” program – jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, a tárca által biztosított 3 milliárd forintos keretösszeg mintegy 25 ezer fiatal változó időtartamú foglalkoztatásához járulhat hozzá. A program idén június közepétől augusztus végéig tart, a diákok június 15-től regisztrálhatnak az illetékes járási vagy fővárosi kerületi hivatalnál, legkorábban július elsején állhatnak munkába – olvasható a minisztérium sajtóközleményében.
A kilencedik évébe lépő Nyári diákmunka program 2013 ÓTA TÖBB MINT 20 MILLIÁRD FORINTTAL ÖSZTÖNÖZTE 210 EZER KÖZÉPISKOLÁS ÉS EGYETEMISTA VAKÁCIÓS MUNKAVÉGZÉSÉT. Az idei egyik pillérben, az önkormányzati diákmunkában a területi, települési önkormányzatok és önkormányzati alaptevékenységet végző intézményeik, továbbá egyházi jogi személyek vehetnek részt. A diákok naponta legfeljebb 6 órás munkaviszonyban történő foglalkoztatása esetén A MUNKÁLTATÓ A TELJES MUNKABÉRT MEGKAPJA BÉRTÁMOGATÁSKÉNT AKÁR KÉTHÓNAPOS IDŐTARTAMRA.
A program másik pillére a mezőgazdaságban és a turizmus-vendéglátásban támogatja a diákok idényjellegű munkavégzését, utóbbi területen így a koronavírus okozta nehézségek leküzdésében is segítheti a hazai vállalkozásokat. A cégek esetében a legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható. BÉRTÁMOGATÁSKÉNT A MUNKABÉR ÖSSZEGÉNEK 75 SZÁZALÉKÁT TÉRÍTIK MEG MAXIMUM KÉT HÓNAPRA.
Havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkaköröknél fejenként 164.250 forint, szakképzettséget nem igénylőknél pedig 125.550 forint összeg vehető figyelembe. Rövidebb munkaidejű foglalkoztatás esetén arányosan csökken a támogatás. További részletek a munka.hu oldalon olvashatók.
Bodó Sándor kiemelte, hogyMAGYARORSZÁGON AZ ELMÚLT ÉVTIZEDBEN JELENTŐSEN JAVULTAK AZ IFJÚSÁGI MUNKANÉLKÜLISÉGI MUTATÓK IS.A fiatalok 2010 előtt még 30 százalékhoz közelítő munkanélküliségi rátája mára kevesebb mint a felére esett vissza. A járványhelyzet ellenére meg tudtuk őrizni az európai összehasonlításban is kedvező eredményeket. A 17 százalék feletti uniós átlaghoz képest hazánkban 12,5 százalékos az ifjúsági munkanélküliség aránya.
Az államtitkár hozzátette, hogy „a kormány több intézkedéssel támogatja a fiatalok munkavállalását. A Vállalkozások munkaerő támogatása program tavaly október óta közel 7 ezer 25 év alatti álláskereső elhelyezkedését tette lehetővé. A júniustól kibővített programban a munkát kereső fiatalokat alkalmazó vállalkozások fél éven át összesen akár 600 ezer forintot kaphatnak.”
(origo.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!
Bojárról három dolgot érdemes tudni:
Ja, ez négy.
Drámai írásban közli véleményét a Fudan egyetemről:
Sokan feltételezik, hogy a Fudan-beruházás is csak egy a magyar szempontból feltűnően előnytelen üzletek közül, melyeknek sokak szerint egyetlen észszerű magyarázata, hogy ezekből sokat lehet lenyúlni (a példákat sokáig lehetne sorolni). Sajnos azonban attól tartok, hogy amiről valóban szó van a Fudan esetében is, az messze túlmutat a pénzlenyúláson.
Ne legyen kétségünk, valóban drámai kezdés.
Majd így folytatja:
A Fudan Egyetem egy több éve látható következetes stratégia újabb eleme. Itt már nemcsak »keleti nyitásról« van szó, hanem a nyugat helyett a kelethez tartozás egyre világosabbá váló stratégiájáról is. …
Látszólag ennek semmi köze a Fudanhoz, de kormányunk legfrissebb Kína-barát »helyettesítő lépése« ugyanezen sorba illeszkedik: a jövő évre tervezett Pfizer-vakcinabeszerzésből Magyarország – egyetlen EU-országként – kimarad. Mert nekünk már van elég kínai.
És akkor itt álljunk meg egy pillanatra! BOJÁR HAZUDIK! „Mert nekünk már van elég kínai….”
Nos, nézzük, miért nem rendeltünk már több vakcinát, íme:
TETSZIK ÉRTENI, BOJÁR ELVTÁRS???? 7 millió 300 ezer Pfizer vakcina van már eleve itt, vagy beszerzés alatt! NEM KÍNAI, PFIZER!
Szóval, Bojár elvtárs, miért is tetszik hazudozni? Hm?
Nos, amúgy sem értjük a Fudan ellen hogy lehet a vakcinák meg az oltások mennyiségével érvelni, de ez már legyen Bojár baja.
Ja, és Bojár másik baja, hogy pénzt nyúl le a kormány a Fudannal. Aha, hát hogyne, persze!
Szeretnénk egy apróságot Bojár figyelmébe ajánlani:
Öt német egyetemmel és az amerikai Yale-lel is együttműködik a kínai Fudan Egyetem.
Öt német és huszonnégy skandináv egyetemmel működik együtt a kínai Fudan Egyetem, melynek Amerikában és szerte a világon vannak kihelyezett tagozatai. A közös projektek üzleti képzésekre és Kína-tanulmányokra koncentrálnak – írja a Mandiner.
A FUDAN TAGJA AZ UNIVERSITAS 21 CSOPORTNAK.
Az együttműködésben 27 kutatóegyetem vesz részt, amelyek közös diákcsereprogramot és kutatási projekteket tartanak fenn, szorosabb az együttműködésük ezeken a területeken. Az Universitas 21-nek többek közt tagja
Így már világos, Bojár elvtárs?
Bojárral a legnagyobb probléma mégiscsak az, hogy hazudik.
mindenszo.hu
Oszd meg a barátaiddal is!
Csak félig olvastuk a hírt, mert minket a legkevésbé sem érdekel, hogy ez a Baranyi Krisztina, Ferencváros boszorkánya éppen mit csinál.
Egyébként jelenleg erőlködik. Ahogy uralkodása óta folyamatosan.
Baranyi másfél éves tevékenysége leírható ezzel:
Baranyi a kerülettel láthatóan nem foglalkozik, ahogy a fővárossal Kamu Geri, vagy Józsefvárossal Pikó. Csak ideológiai ostobaságok vannak, város és kerületirányítás helyett tömény, lájkgyűjtő ökörködés, kőkemény politika. A polgármester márpedig lényegében nem direktpolitizál, hanem dolgozik a városért, kerületért. Elvileg. Nem úgy libernyákéknál.
Szemmel láthatóan a libernyákok nem így tesznek: ökörködnek. Navalnijért tüntetnek, Fudan egyetem ellen mozgolódnak, Tibetért lengetnek zászlókat. A lényeg, hogy magyar vonatkozása egyik ügynek se legyen.
Ebből is látszik, hogy külföldi segget nyalnak, mert a magyarokat egyáltalán nem érintő ügyekben szólalnak meg. Meg kell dolgozni Globalogazdi pénzéért.
Az ilyen Baranyi – féle akcióktól nem lesz jobb a ferencvárosiaknak, helyi problémáik nem oldódnak meg. De legalább a gaz már nyakig ér ott is.
mindenszo.hu
Add tovább!
Beszéljünk világosan: a barátainkat megtámadták.
Közzétette: Szijjártó Péter – 2021. június 1., kedd
Magyarország kiáll barátja, és szövetségese, Izrael mellett – hangsúlyozta keddi jeruzsálemi találkozójukon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek.
„Izrael a barátunk, a szövetségesünk, s teljesen természetes, hogy amikor támadás éri, akkor kiállunk Izrael, a barátunk mellett” – mondta a magyar külügyminiszter a tárgyalások után adott nyilatkozatában. Benjamin Netanjahu megköszönte a kiállást, Szijjártó Péter pedig biztosította arról, hogy Magyarország a jövőben is hasonló álláspontot fog képviselni. „Minden egyes olyan nyilatkozatot, határozatot, amelyek tisztességtelenek lennének Izraellel szemben, amelyek Izrael-ellenesek, vagy netán antiszemita hangokkal rendelkeznének, egészen biztosan meg fogunk vétózni a jövőben is” – ígérte a magyar diplomácia vezetője Jeruzsálemben. „Izraelt megtámadta egy terrorszervezet, a Hamász. Sajnos a nemzetközi politikai arénában ennek kimondásához nem volt elég bátorság.
„A Hamászt és Izrael államot gyakorlatilag egy szinten kezelték, mintha a Hamász valamifajta NGO lenne, holott világosan kell beszélnünk, ez egy terrorszervezet, mely megtámadta Izraelt” – tette hozzá. „Izraelnek igenis joga van az önvédelemhez” – hangsúlyozta a magyar külügyminiszter látogatásán a magyar közmédiának nyilatkozva.”Sajnáljuk, hogy a nemzetközi politikai szervezetekben nem jött létre közös álláspont ezen helyzet értékeléséről” – tette hozzá. „Sajnáljuk, hogy elvitatták azt a tényt, hogy Izraelt egy terrorszervezet támadta meg, sajnáljuk, hogy egyes nemzetközi szervezetek Izraelt és a Hamászt egy szinten akarták kezelni, mintha a Hamász egy NGO lenne, és sajnáljuk azt is, hogy a nemzetközi szervezetek nem beszéltek világosan arról, hogy Izraelnek igenis joga van az önvédelemhez” – bírálta Szijjártó a gázai rakétatámadások nemzetközi visszhangját. „Magyarország az EU-ban és az ENSZ intézményeiben is több olyan álláspontot, közös nyilatkozatot, határozatot vétózott meg, amely álláspontok, nyilatkozatok rendkívül tisztességtelenek voltak” – emlékeztetett a magyar diplomácia tevékenységére utalva. „Abszolút elfogultan, Izrael-ellenesen közelítették meg a valós helyzetet. Ezeket az Izrael-ellenes álláspontokat mi eddig sem támogattuk és a jövőben sem fogjuk támogatni” – ígérte Szijjártó Péter.
(MTI)
(mandiner.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!
Idén május 26-án volt az őszödi beszéd elhangzásának tizenötödik évfordulója. Az őszödi beszéd és az általa kiváltott 2006 őszi tüntetéshullám elleni állami terror és megtorlások a magyar történelem legsötétebb lapjai közé tartoznak. A lovasrohamok, a könnygáz támadások, a szemkilövetések, az utcai leszámolások, a bebörtönzések, majd az ezt követő koncepciós eljárások miatt sok fiatal és család élete ment tönkre. Aki miatt kirobbantak a tüntetések és aki a terrort irányította, Gyurcsány Ferenc, most újra a hatalomba készül – emlékeztetett a történtekre kedden kiadott közleményében a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).
Videó:
Emlékeznünk kell az áldozatokra és emlékeztetnünk kell mindenkit arra, hogy milyen időszak is volt a Gyurcsány-kormány, a balliberális terror időszaka. Ezért a Civil Jogász Bizottság, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat, a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete, a Nemzeti Filmkészítő Egyesület és a Civil Összefogás Fórum egy vándorkiállítás keretében mutatja be az országnak, különösen a fiataloknak, emlékeztetve szüleiket is, mi is történt 2006 őszén, milyen is volt valójában Gyurcsány Ferenc Magyarországa és milyen kegyetlen módon csapott le az akkori hatalom ellenzéki tiltakozókra, és az 1956-os szabadságharc ötvenedik évfordulójára megemlékezőkre – hangsúlyozták a szervezők.
A vándorkiállítás, amelynek anyagát a települések közterületein fogják bemutatni, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének tizenötödik évfordulóján, vagyis szeptember 17-én indul útjára – közölte a keddi tájékoztatóján ifj. Lomnici Zoltán, aki elmondta, többek között fényképeket, a rendőrterror során használt fegyvereket és eszközöket bemutató tárlat mellett fórumokra is sor kerül majd, amelyeken 2006 hősei, a jogsértések érintettjei számolnak be a történtekről.
Várjuk 2006 eddig névtelenül maradt hőseit, jogsértettjeit! Felhívással fordulunk az ország lakosságához, hogy akiknek van saját videó vagy képfelvétele a 2006 őszi tüntetések, megemlékezések résztvevőivel szembeni brutális rendőri erőszakról, megtorlásokról , azok küldjék el nekünk az [email protected] e-mail címre, hogy bemutathassuk a kiállítás keretében. Ahhoz, hogy ez a vándorkiállítás megvalósulhasson, adománygyűjtésbe kezdünk. Várjuk, akár a legkisebb adományokat is az Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004 számlaszámra. A közlemény rovatba feltétlenül írják be: 2006
– hívta fel a figyelmet a CÖF-CÖKA.
(pestisracok.hu)
Add tovább!
Íme a videó:
Amint azt korábban megírtuk, robbantani akart egy iszlamista férfi Magyarországon. A Magyar Nemzet értesülései szerint a kedden elfogott személy „merényletet” tervezett hazánk több pontján is. A Labdarúgó Európa bajnokság budapesti helyszínén, a Puskás Stadionban például 70 ezer ember életét veszélyeztethette volna.
(mandiner.hu)
Oszd meg másokkal is!
Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron
© 2024 Mindenszo.hu. Minden jog fenntartva.