in , ,

Hatalmas botrány! A Lisszaboni szerződést megszegve fogadta el az EP a koholt vádakra épülő Sargentini-jelentést, de az Európai Unió Bírósága szerint ezzel a fura kétharmaddal nem volt baj

Elutasította Magyarország keresetét a Sargentini-jelentés ügyében az Európai Unió Bírósága.

Elutasította Magyarország keresetét a Sargentini-jelentés ügyében az Európai Unió Bírósága. A jelentés elfogadásához kétharmados többség kellett volna, ám ezen könnyedén átléptek arra hivatkozva, hogy az eljárási szabályok szerint a tartózkodó szavazatokat nem kell figyelembe venni. A magyar kormány szerint azonban a tartózkodó szavazatokkal együtt négyszázhatvankét igen szavazatra lett volna szükség, a kétharmados többséghez, amely nem volt meg- derül ki az Index cikkéből.

A portál kifejti, hogy a döntés azt jelenti, hogy az Európai Parlament (EP) 2018. szeptember 12-én jogszerűen szavazta meg a zöldpárti holland EP-képviselő, Judith Sargentini nevét viselő dokumentumot, amelynek az elfogadása utat nyitott, hogy az Európai Unió elindítsa a Lisszaboni Szerződés 7. cikkelye szerinti eljárást Magyarország ellen az Orbán-kormány állítólagos jogállamiságot érő rendszerszintű fenyegetések miatt.

 

MONDVACSINÁLT KÉTHARMAD

A Sargentini-jelentés elfogadásához kétharmados többség kellett, a 751 EP-képviselő közül 693 volt jelen és szavazott, 448-an igennel, 197-en nemmel szavaztak, 48-an tartózkodtak. Az EP által hivatkozott eljárási szabályok szerint a tartózkodó szavazatokat nem kell figyelembe venni, így 69,45 százalékkal átment a Sargentini-jelentés. A magyar kormány szerint azonban a tartózkodó szavazatokkal együtt 462 igen szavazatra lett volna szükség, a kétharmados többséghez, amely nem volt meg, valójában 64,64 százalék lett a vége.

 

AZ EP JOGSÉRTŐ MÓDON JÁRHATOTT EL

A magyar álláspont szerint a szavazással az Európai Parlament megsértette az Európai Unió működéséről szóló szerződés, illetve a saját eljárási szabályzatának az irányadó rendelkezéseit, a szavazatok megszámolásakor ugyanis csak az igen és nem szavazatokat vették figyelembe, a tartózkodásokat nem. A magyar keresethez csatlakozott Lengyelország is. Az Európai Bíróság csütörtöki közleménye kimondta, hogy az európai parlamenti képviselők tartózkodásait nem kell figyelembe venni annak meghatározásához, hogy a leadott szavazatok elérték-e a kétharmados többségét.

MEGSZEGTÉK A LISSZABONI SZERZŐDÉST IS

A portál rámutatott, hogy az Európai Parlament eljárási szabályzata 2017-ben változott meg úgy, hogy a jelentésekről szóló szavazásoknál csak az igen és a nem szavazatokat veszik figyelembe, vagyis a tartózkodó szavazatok nem számítanak leadott szavazatnak. Ez alól csak abban az esetben van kivétel, ha a Lisszaboni Szerződés speciális többséget ír elő egy adott döntésnél. A Sargentini-jelentés esetében a Lisszaboni Szerződés 7. cikkelyét alkalmazta az Európai Parlament. Ez valóban speciális többséget ír elő a szavazásnál, azonban nem tisztázza, hogy be kell-e számítani a tartózkodó szavazatokat is. Az Orbán-kormány is csak arra tudott hivatkozni, hogy mivel az EP-képviselőknek háromféleképpen lehet szavazniuk, igennel, nemmel és tartózkodva, ezért utóbbi is leadott szavazat.

JOGI KÖNTÖSBE BÚJTATOTT POLITIKAI REGULA

A joghézag miatt egyébként a Sargentini-jelentés elfogadása előtt kikérték az EP jogi szolgálatának véleményét a testület pedig úgy döntött, mivel a Lisszaboni Szerződés nem rendelkezik a tartózkodások megítéléséről, az EP saját hatáskörben dönthet róla. Azt ugyanis a Lisszaboni Szerződés garantálja, hogy eljárási kérdésekben a strasbourgi testület autonómiával bír. A csütörtöki döntést előrevetítette, hogy Michal Bobek főtanácsnok Magyarország keresetének az elutasítására tett javaslatot a 2020. december 3-i indítványában. Ebben a főtanácsnok a tartózkodások beszámításáról szóló magyar érveket azzal dobta vissza, hogy az Oxford English Dictionary definícióját veszi alapul a tartózkodás megítéléséhez. E szerint a tartózkodás annak formális megtagadása, hogy valaki valamely javaslat vagy előterjesztés mellett vagy ellen szavazzon, a tartozkódó személy tehát nem is akarta, hogy figyelembe vegyék.

 

 

 

(pestisracok.hu)

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Bravó! Közlekedési káoszba döntik Kamu Geriék a fővárost

Mindenki nyugodjon le! Védettségi igazolvány nélkül is látogathatóak a magyar strandok