Nem volt még egy olyan náci megszállás alatt álló ország, amely annyi mindent tett volna a zsidók megmentéséért, mint Magyarország. Ezért folyamatosan tennünk kell a még ma is gyakran ránk sütött antiszemita bélyeg ellen. Nagy L. Ákos, az Amerikai Magyar Szövetség elnöke a Hungarian Conservative-nak adott hosszú interjújában erről is beszélt.
Az Amerikai Magyar Szövetség (AHF) fáradhatatlanul dolgozik a magyar kultúra és oktatás megőrzésén az Egyesült Államokban, erőteljesen kiáll a Kárpát-medencei magyar kisebbségek kollektív jogainak érvényesítése mellett és küldetésének tekinti a a Magyarországgal és Trianonnal kapcsolatos félrevezető narratívák eloszlatását – mondta Nagy L. Ákos, az AHF elnöke a Hungarian Conservative-nak.
A lap hosszú életútinterjút készített az 1947-ben, egy osztrák menekülttáborban született Nagy L. Ákossal, akinek a családja 1951 decemberében vándorolt ki az USA-ba, ahol a New Jersey állambeli Passaicban telepedtek le. Nagy L. Ákos a főiskola elvégzése után két évig az amerikai hadseregben szolgált, majd pénzügyi diplomát szerzett, és harminc évig egy New York-i székhelyű multinacionális vállalatnál dolgozott. 1980-ban került kapcsolatba az Amerikai Magyar Szövetséggel, és a közelmúltban harmadszorra választották meg az Egyesült Államok legnagyobb és legrégebbi ilyen jellegű, 1906-ban alapított szervezete elnökének. A tömörülés feladata a kezdetektől a magyar kulturális és polgári intézmények, egyházak érdekképviselete az USA-ban,
illetve a Kárpát-medencei magyar kisebbség jogainak védelme.
A beszélgetésben szó esik a szegedi-szentesi kötődésekről, a család kivándorlásának körülményeiről, az osztrák menekülttáborokban tapasztaltakról, az amerikai beilleszkedésről és arról, hogyan tudták őrizni a tengerentúlon is a magyarságukat.
„A passaici Szent István-iskolába jártam, ahol az apácák magyar származásúak voltak, és magyar cserkész is lettem. Otthon magyarul beszéltünk, édesanyám pedig megszervezte a szombati magyar iskolát a templomban. Tizenévesként kéthavonta jártam órákra New Yorkba, ahol magyar egyetemi professzorok tanítottak minket magyar történelemre, földrajzra és kultúrára. Sok más szervezet és magyar társasági klub aktív tagjai is voltunk a barátaimmal.”
Nagy L. Ákos arról is mesél, hogy míg a második világháború menekültjeit sok amerikai nem várta tárt karokkal – mintha bűnrészesek lettek volna a borzalmakban –, az 56-os szabadságharcosok már egészen más fogadtatásban részesültek. Felidézi a híres Lövészek csoport tevékenységét is, amelyet 1959-ben alapított Vasvári Zoltán, a New York-i magyar cserkészszövetség akkori elnöke, és amelynek sok fiatal magyar szabadságharcos tagja volt. Minderről egy kiváló dokumentumfilm is tanúskodik Lővészek / Cold Warriors címmel.
Nagy L. Ákos ezután felidézi, hogy bár besorozták, nem került rá sor, hogy fegyvert kelljen fognia Vietnámban. Pedig, ellentétben az amerikai egyetemisták kilencven százalékával, ő „hazafias amerikaiként” értette, miért van szükség ebben a formában is a kommunista terror megfékezésére. Egyébként két testvére is a szolgált a hadseregben, a legidősebb bátyja részt vett a koreai háborúban.
Az Amerikai Magyar Szövetséggel kapcsolatban Nagy L. elmondja, az AHF eredeti küldetése a magyar bevándorlók beilleszkedésben való segítése volt, ám az Európában az első és második világháborúban történtek, valamint az 1956-ban kibontakozó tragikus események hatására a szervezet feladatai is átalakultak. Az 1920-30-as években az AHF érdekérvényesítésének nagy része például arra irányult, hogy a Trianon után kisebbségi létbe kényszerült magyarok jogait a lehető legnagyobb mértékben védelmezzék, azok szószólói legyenek a világ előtt.
A harmadik cél pedig az amerikai magyar intézmények támogatása lett, hogy a magyar kultúra és oktatás virágozhasson.
Utóbbi kettő ma is nagyon fontos az AHF számára, függetlenül attól, éppen milyen kormány vezeti Magyarországot.
„A magánemberekből és szervezetekből álló, ernyőszervezetként működő AHF ugyanakkor nem lobbicsoport, a magyar kormánynak megvannak a saját lobbistái az Egyesült Államokban. Olyan ügyekért szállunk síkra, amelyeket az amerikai magyarok fontosnak tartanak. A honlapunkon számos cikk található ezzel kapcsolatban; például Louis S. Segesvary, PhD, az amerikai külügyi szolgálat nyugalmazott tisztje nemrég írt egy cikket az ukrajnai magyarokkal való bánásmódról.”
Arra a kérdésre, milyen kihívásokkal kell ma szembenéznie az amerikai magyar közösségnek, Nagy L. Ákos így válaszol:
„Néhány nagy szervezet vezetőjével beszélgetve úgy látom, az amerikai magyarok igényei megváltoztak. Ez tükrözi az amerikai magyarság összetételét is. A bevándorlás Magyarországról csordogál; akik jönnek, azok többsége ideiglenesen érkezik, és multinacionális cégeknél dolgozik, és sokan vannak olyanok is, akik már túlhúzták a vízumukat, és félig-meddig illegális státuszban élnek az USA-ban. Magyarország európai uniós tagsága és az USA erodálódó gazdasága miatt egyre kevesebb az ösztönző erő a bevándorlásra.”
Ennek következtében az újonnan érkező magyarok igényei is mások,
ha egy magyar templom vagy klub bezár, azt nem tekintik tragédiának,
többségüknek pedig van családjuk és barátaik, akikhez visszamehetnek Magyarországra”.
Ezért természetesen nagy kihívás az is, hogy az AHF-be új, fiatal tagokat toborozzanak, ellensúlyozván az egyre idősebb régieket.
„Az öregek gyermekei ráadásul gyakran nem beszélnek magyarul, talán eljönnek a minden év június első szombatján megrendezett nagy Brunswicki Magyar Napra, esznek egy gulyást vagy csirkepaprikást, megnéznek egy néptáncos fellépést – ennyire terjed ki a magyarságuk. (…) Ebből következően arról is sokat beszélgetünk, hogyan érjük el azokat, akik nem beszélnek magyarul, mégis fontosnak tartják az örökségüket. Mindezek ellenére sikeresnek mondható a toborzás a fiatalabbak között: jelenleg körülbelül tízen vesznek részt az AHF munkájában tisztségviselőként és vezetőként.”
A közös célokról szólva Nagy L. Ákos megemlíti, a hetvenes évek falurombolása elleni tiltakozások, tüntetések egyesítették a kinti magyarokat, akárcsak a berlini fal leomlása körüli időszak, amikor minden amerikai magyar együtt ünnepelte a kommunista korszak és a szovjet megszállás végét.
A jelenre áttérve az AHF nagy sikerének értékeli, hogy megakadályozták az amerikai külügyminisztérium 2017-es kísérletét, amelynek lényege az volt, hogy a Demokrácia, Emberi Jogok és Munkaügyi Hivatalon keresztül juttassanak 700 ezer dollárt a jelenlegi magyar kormányt ellenző magyarországi médiacsoportok finanszírozására. Az AHF sok erőfeszítéssel és rengeteg személyes találkozóval elérte, hogy mindez ne történhessen meg
– az amerikai magyarok többsége eleve sértőnek találta, hogy az USA külügyminisztériuma egyáltalán fontolóra vette ezt a kezdeményezést.
„Az indoklás egyszerű. Az Egyesült Államokban a mintegy tíz nagy televíziós csatorna közül kilenc szélsőbaloldali-liberális. Az amerikaiak sem örülnének, ha Magyarország vagy más ország megmondaná az USA-nak, mit tegyen ebben a tekintetben, vagy megpróbálná finanszírozni az ellenzéki médiát.”
Arra a felvetésre, hogy Magyarország politikai szándékú keretezése nem újdonság, egyesek szerint a 20. század elejére nyúlik vissza, és ezért kell az AHF-nek olyan témákkal is foglalkoznia, mint az antiszemitizmus, Nagy L. Ákos így felel.
„2019 novemberében közösen rendeztünk egy konferenciát A megmentők sorsa a diktatúrákban címmel, amely Koszorús Ferenc ezredes előtt tisztelgett, aki 1944 nyarán katonai beavatkozásával megakadályozta az akkor Budapesten élő közel 300 ezer zsidó Auschwitzba deportálását. A konferencián bemutattuk dr. Hantó Zsuzsa legújabb, Páncélosokkal az életért – Koszorús Ferenc, a holokauszt hőse című könyvét is. Ez annak a tizenhárom magyarnak a történetét meséli el, akik 1944-ben a zsidók megmentésén dolgoztak. Most az angolra fordításán dolgozunk.”
Az AHF vezetője szerint a hasonló kezdeményezésekre azért van szükség, mert a mai napig vannak olyanok, akik minden magyart azzal vádolnak, hogy náci kollaboránsok voltak, pontatlanul bemutatva a tényeket és azt a politikai helyzetet, amelyben Magyarország a második világháború alatt volt.
Pedig nincs még egy náci megszállás alatt álló ország, amely ekkora hősiességet mutatott volna a zsidók megmentése érdekében.
Ugyanezek a kritikusok ráadásul figyelmen kívül hagyják a Norvégiában, Franciaországban, Spanyolországban, Szlovákiában, Romániában, Ukrajnában és számos más országokban történteket, ahol a nácik szörnyű erőszakos cselekményeket követtek el a zsidók ellen. Ezekről nem beszél és nem ír senki, mert végső soron ők voltak „a győztes oldalon”.
„Pedig a 19. század végén és a 20. század elején Magyarország az Európában élő zsidóság nem hivatalos fővárosa volt. A legnagyobb európai zsinagóga Budapesten van: gondolom azért,
mert a magyarok mindig is toleránsabbak voltak, mint a többi európai ország lakói.
Sok zsidó más országokból menekült Magyarországra, például Romániából, hogy túlélje a második világháború első két évét. Magyarországon még az 1944-es német náci megszállás alatt sem voltak haláltáborok. Ezt mindenkinek tudnia kell, ezért a könyvet miután lefordítottuk, mindenfelé szeretnénk terjeszteni.”
Nagy L. Ákos szerint ugyanígy Trianonnak is folyamatosan napirenden kell lennie, hiszen a Magyarországgal szomszédos államokban továbbra is rosszul bánnak a magyar kisebbségekkel, és nemcsak az alapvető emberi jogi, hanem a kollektív jogok szempontjából is.
„Románia például sok ingatlant nem adott vissza az elkobzott egyházi, iskolai és egyéb magyar polgári célú épületekből Ezeket a csatákat még meg kell vívni, és ez nem könnyű. 2020-ban, a trianoni békeszerződés 100. évfordulóján az AHF nemzetközi szimpóziumot szervezett Washington DC-ben. Szakértők és szerzők vettek részt rajta az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból és Magyarországról, az erről szóló nyilatkozat teljes oldalas cikként megjelent a Washington Timesban is.”
(Mandi)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
