in ,

Orbán Viktor: meg fogjuk nyerni az EP-választást

A miniszterelnök szerint kilenc hónap múlva erősebbek leszünk, mint most.

Megkezdte évadnyitó kihelyezett frakcióülését a Fidesz–KDNP-frakció Balatonalmádiban. Orbán Viktor miniszterelnök elsősorban a közelgő választásokról beszélt a parlament tavaszi ülésszakát megelőző rendezvényen – írta a Magyar Nemzet.

A lap információi szerint a kormányfő a frakcióülésen is kiemelte, hogy Brüsszelben változásra van szükség. Életbe lépett a migrációs paktum, büntetést fognak kiróni Magyarországra, mert nem fogadunk be migránsokat. A háború nem ér véget, Európára egyre nagyobb teher nehezedik, mert Amerikában az elnökválasztás körüli viták miatt csökkenni fog Ukrajna anyagi támogatása. Az ukránok támogatásának óriási politikai ára van. A gazdák lázadnak egész Európában, és lassan senki nem hisz az ukránok győzelmében – foglalta össze.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy az itthoni baloldal nem azt teszi, ami a dolga lenne, nem Magyarországot képviseli Brüsszelben, hanem Brüsszelt Magyarországon.

A baloldal zsoldban áll

– foglalta össze.

A kormányfő beszélt a kegyelmi ügyről is, megköszönte Varga Judit és Novák Katalin eddigi munkáját. A lemondásuk helyes volt, és megerősít bennünket – mondta.

Szerinte az is mindenki számára világossá vált, hogy gyermekvédelmi kérdésekben a nemzeti oldalon nincs kegyelem. A miniszterelnök szerint nem valamilyen probléma erőszakolta ki ezt a döntést, hanem egyszerűen hiba volt. – „Azt, hogy miért következett be ez a hiba, az évértékelőn már elmondtam: a legmagasabb poszton is igaz, hogy senki nem lehet elég okos egyedül” – mondta el ismét a miniszterelnök.

Orbán Viktor a beszédét a közelgő választások értékelésével, az előttük álló feladatokkal zárta. Összefoglalta, hogy az uniós forrásokról már megállapodott a kormány, a tanárok és óvónők bérét megemelték, a bérmegállapodásokat megkötötték, a megemelt 13. havi nyugdíjat kifizették, a családtámogatásokat növelték, az inflációt leszorították. Hatályban van a rezsicsökkentés és a kamatstop a családoknak és a kisvállalkozásoknak.

Mondanivalóját azzal zárta, hogy

az európai parlamenti választást meg tudják és meg is fogják nyerni.

Értékelése szerint a nemzetközi környezet ebben az évben sokat változhat, de júniusig ellenszélben fognak hajózni, ám a tapasztalt vitorlások szerint ez nem rossz, hanem jó, hisz a nemzetközi ellenszelet be tudják fogni a vitorlájukba.

Bizakodóan beszélt arról, hogy nem csak Brüsszelben, Washingtonban is változás lehet ebben az évben. Az európai parlamenti és az amerikai elnökválasztás elhozhatja a békét végre Európában. – „Kilenc hónap múlva erősebbek leszünk, mint most” – mondta. – „Érdemes tehát dolgozni, mert minden megszerzett európai parlamenti mandátum hozzáad ahhoz a közös erőhöz, ami 2026-ban az országgyűlési választásokon segíteni fog minket” – zárta beszédét a kormányfő.

 

 

(Mandi)

 

 

 




 

Kérjük a segítségedet!

Példátlan politikai ítélet a magyar bíróságon – Wittinghoff videója miatt a mindenszo.hu-nak több, mint 4 millió forintot kell fizetnie sérelemdíjként! Az ítélet jogerős!

Portálunk szerkesztői bérből és fizetésből élnek, azok pedig nem akkora összegek, hogy több, mint 4 millió forintot ki tudjunk fizetni. Nem tudunk, nincs ennyi pénzünk, sem megtakarításunk, azonban lakásunk van, amit Wittinghoff és a politikai ítélet miatt elárvereznek a fejünk felöl: kvázi a bíróság kitesz minket az utcára.

 

Csak pár napunk van összegyűjteni valami csoda folytán ezt a 4 millió forintot, megadjuk a számlaszámunkat, ahova várjuk az esetleges támogatásokat, hátha mégis maradt még valami remény….

Számlaszám:

Erste bank

11600006-00000000-43559002


Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1799

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1799

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1799

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1787

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1787

Bognár Zsolt üzenete Alföldi Róbertnek: Alföldi úr! El kellene végre HALLGATNIA

Indul a mandula! Orbán Viktor szólal fel elsőként hétfőn a parlamentben, ezek lesznek a témák