in

Nem stadion! – Egy nap alatt diagnosztizálhatóak lesznek majd a daganatos betegek

EURÓPÁBAN IS EGYEDÜLÁLLÓ KÖZPONT JÖN LÉTRE A BUDAPESTI ORSZÁGOS ONKOLÓGIAI INTÉZETEN BELÜL

Tízmilliárdos fejlesztés eredményeképpen az Országos Onkológiai Intézetben onkodiagnosztikai központ jön létre. Az új komplexum a daganatos betegek gyors, akár egynapos diagnosztizálását is lehetővé teszi majd, és komplexitásánál fogva jelentősen csökkenti a betegek várakozási idejét. Mindez az Egészséges Budapest program keretében valósul meg.

Az Országos Onkológiai Intézet ebben az évben több mint 5,5 milliárd forintot, hosszú távon pedig további 10,3 milliárd forintot fordíthat fejlesztésre az Egészséges Budapest programnak köszönhetően – jelentette be Menczer Erzsébet, a Fidesz–KDNP óbudai választókerületi elnöke tegnap az intézményben tartott sajtótájékoztatón.

Menczer Erzsébet elmondta, a 2017-es költségvetési évben a kormány összesen 40 milliárd forintot különített el a budapesti és Pest megyei kórházfejlesztésekre, ebből 24,7 milliárdot fordítottak orvostechnológiai beruházásokra, 18,3 milliárd forintot pedig az építészeti tervezésekre, ez történt meg az onkológiai intézetben is.

Az intézmény a most kapott forrásokból informatikai fejlesztéseket is finanszíroz, beszereznek többek között négy telemedicina-szervert, amelyek segítségével a különböző intézményekben dolgozó onkológusok videokonferenciákon egyeztethetnek a daganatos betegek egyéni terápiás tervének kialakításáról.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az intézetet Kelet-Közép-Európában a legmagasabb szintre akkreditálták

A következő években érkező 10,3 milliárd forintot energetikai korszerűsítésre is fordítják, többek között kicserélik a nyílászárókat, szigetelik az épületet, valamint gépészeti felújításokra és megújuló energiaforrások telepítésére kerül sor. Elbontanak ezenkívül két épületet, ami lehetővé teszi, hogy összesen 2335 négyzetméter alapterületű új épülettömböt alakítsanak ki.

– Az új tömbben a képalkotó diagnosztikában csúcstechnológiát jelentő PET-MR berendezés is helyet kap, amely országos szinten nyújt ellátást a daganatos betegeknek. Emellett ultrahang- és röntgenberendezést, valamint CT-t is beszereznek – tájékoztatott a választókerületi elnök.

– A fejlesztések részeként létrehoznak egy onkodiagnosztikai központot az intézeten belül – jelentette be Menczer Erzsébet. – Az új centrum a daganatos betegek gyors, akár egynapos diagnosztizálását teszi lehetővé, ami Európában teljesen egyedülálló.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár emlékeztetett, Budapest és Pest megye legnagyobb egészségügyi fejlesztési programja indult el tavaly, és mintegy tíz év alatt, 2026-ig 700 milliárd forintot fordítanak a kórházak fejlesztésére, megújítására, bővítésére.

Hozzátette, az eddigi években a legnagyobb volumenű fejlesztések a konvergenciarégióban, vagyis a fővároson kívül zajlottak: mintegy 500 milliárd forint uniós forrásból újulhattak meg a vidéki kórházak.

A kormány ezért úgy döntött, hogy a több mint 4 millió embert ellátó régióban is elindítja a fejlesztéseket, hiszen a budapesti és Pest megyei lakosok is ugyanúgy megérdemlik, hogy minden tekintetben XXI. századi, nyugat-európai színvonalon gyógyulhassanak.

Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója a tájékoztatón elmondta: az intézet a magyar onkológia szervezési, módszertani, epidemiológiai, oktatási, kutatási és gyógyítási központja. Az intézetet Kelet-Közép-Európában egyedüliként a legmagasabb szintre akkreditálták – jegyezte meg.

(forrás: Szilágyi Anna, magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Mire készülnek? – Románia a migránsok tömeges érkezésére készül

Stadion helyett – A győri fejlesztések több mint 130 milliárd forintot érnek