in ,

Nagy kakában az ellenzék: az előrejelzések szerint tovább száguld a magyar gazdaság 2022-ben is – Itt vannak a számok

Magyarország gazdasági növekedése 2022-ben is erőteljes, 5,4 százalékos lesz

Magyarország gazdasági növekedése 2022-ben is erőteljes, 5,4 százalékos lesz a fiskális ösztönző intézkedéseknek köszönhetően, azonban 2023-ban már várhatóan 3,2 százalékra lassul, ahogy a szakpolitikai támogatás fokozatosan megszűnik – közölte az Európai Bizottság a szerdán közzétett őszi időközi gazdasági előrejelzésében.

Az uniós szakértők szerint az éves GDP az idén 7,4 százalékkal nő, míg a testület által júliusban kiadott nyári prognózis csupán 6,3 százalékos növekedést jelzett. A szakértők azt is megállapították, hogy az emelkedő termelési költségek továbbra is magasan tartják majd az inflációt.

A harmonizált fogyasztóiár-index 2021 negyedik negyedévében 6,7 százalékon tetőzik a gazdaság újbóli megnyitása utáni áremelkedések, az áru- és nyersanyagárak globális emelkedése miatt. A lakossági energia árszabályozása részben megvédi a háztartásokat a nyersanyagárak emelkedésétől. A 2021. évi, átlagos 5,1 százalékos infláció után 2022-ben 4,8 százalékos, 2023-ban pedig 3,4 százalékos inflációt prognosztizál az Európai Bizottság. Az előrejelzés szerint a háztartások fogyasztása megélénkül a robusztus jövedelemnövekedés, a kormányzati támogatási intézkedéseknek köszönhetően.

Ezek az ösztönző intézkedések főként a családoknak nyújtott egyszeri jövedelemadó-visszatérítést, a 25 év alattiak szja-mentességét, a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetését, a nyugdíj- és a béremeléseket foglalják magukba. A jelentés megjegyzi, hogy az ösztönző intézkedések a feltételezettnél is jobban fellendíthetik a fogyasztást, ugyanakkor a vártnál magasabb infláció ronthatja a háztartások vásárlóerejét. Továbbra is a beruházások élénkülése várható, köszönhetően a javuló gazdasági kilátásoknak, és az állami beruházások is jelentősen növekednek idén és jövőre egyaránt. A szakértők felhívták a figyelmet arra is, hogy magyar gazdaság erősen integrálódott a globális értékláncokba, így az ellátási zavarok sebezhetővé teszik az exportot.

Mivel az alapanyaghiány 2022-től várhatóan enyhülni fog, az export az előrejelzések szerint a globális kereslet lassulása ellenére is dinamikus marad. Az erős belföldi kereslet az előrejelzések szerint az importot táplálja, miközben a magasabb globális energiaárak rontják Magyarország kereskedelmi feltételeit. A folyó fizetési mérleg romlik 2022-ben, majd 2023-ban ismét javulni fog. Az államháztartási hiány 2021-ben a gazdasági növekedés erőteljes fellendülése ellenére magas marad, és eléri a GDP 7,5 százalékát.

 

bennfentes.net

 

Add tovább!


Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1799

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1799

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1799

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1787

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1787

Az origo.hu főmunkatársának nyílt levele Maki Zaj Péterhez: itt az idő, hogy végre kiálljon és elmondja, mit gondol a városháza tervezett eladásáról.

Ebből is sivalkodás lesz – Hivatalos: 37 OECD ország közül Magyarország adórendszere a 13. legversenyképesebb egy friss rangsor szerint