Támogatás
kedd, március 18, 2025
Támogatás
Támogatás

Na, végre! Összehangolt felvilágosítókampány indul az Elf Bar ellen

0 megjegyzések 10 megtekintés

Az Elf Bar-jelenség elleni küzdelem jegyében elindítottuk az 1828-as ingyenesen hívható, tájékoztató és bejelentő zöld számot, ahol akár névtelenül is információt közölhet, aki valahol illegális termékértékesítésről szerez tudomást – jelentette ki Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöke a TV2 Mokka című műsorában.
Az Elf Bar látszólag veszélytelen. Nincs kellemetlen illata, trendi, gyerekjátékra emlékeztető színes kiszerelése van és a dobozán feltüntetett gyümölcsök azt a benyomást keltik, mintha valami egészséges dolog lenne. A gyártók leplezetlenül az egészen kicsi, 10–14 éves tinédzsereket célozzák meg ezzel– figyelmeztetett a veszélyekre Biró Marcell. Hozzátette: az elmúlt hetekben számos intézkedést hoztak az illegális termék és annak forgalmazóival szemben. Elmondta: a NAV eddig az SZTFH-val közös akciókban harmincezer darab illegális eszközt foglalt le, az SZTFH pedig már 165 millió forint bírságot szabott ki.

Kiemelte, hogy a hatóság elindította az 1828-as ingyenesen hívható zöld számot, ahol akár névtelenül is bejelentést tehet, aki valahol illegális termékértékesítésről szerez tudomást. Szólt arról is, hogy levélben fordult a megyei jogú városok polgármestereihez, a közterület-felügyelet segítségét kérve, hogy vegyenek részt a közterületi Elf Bar-árusítás felszámolásában. Kifejtette, hogy felkérte a Facebook és Google közösségimédia-szolgáltatókat, illetve a Magyarország területén működő futárcégeket, hogy ne vegyenek részt az illegális termékek reklámozásában, forgalmazásában. Ezeken a lépéseken túl több mint egymillió szülő kapott figyelemfelhívó tájékoztatást a gyermekekre leselkedő veszélyről a KRÉTA rendszeren keresztül – tette hozzá.

Az iskolaszünet alatt tartandó Erzsébet-táborokban közel 30 ezer gyermek figyelmét szeretnénk felhívni az Elf Bar okozta veszélyekre, továbbá a szeptemberi iskolakezdést követően több mint 3500 iskolában, külön osztályfőnöki óra keretében hívjuk fel a figyelmet az ártalmas dohánytermékek fogyasztásának veszélyeire– számolt be Biró Marcell. Kijelentette: tennivaló még bőven van, „az Elf Bar elleni fellépés közös ügyünk. Ezért fontos, hogy ebben a munkában bevonjuk a pedagógusokat, a szülőket, az egészségügyi szakembereket és az influenszereket is.”

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.