in ,

Most túl messzire ment – Nagy Ervin fenyegeti a jobboldalt, ilyen egy igazi kemény legény

A színész ezúttal túl messzire merészkedett.

A színész most az Újbuda Televízió, Újbudai nagykávéház című műsorának volt vendége, ahol szóba került a Sztárbox is, de a szokásos bicskanyitogató stílusában beszélt Vidnyánszky Attiláról, a Fideszről és minden kormányhoz köthető dologról. Ezt már megszokhattuk tőle, azonban ezúttal túl messzire merészkedett, már meg is fenyegette a jobboldali Megafont, olvassák el a szavait:

»Én egy másodpercig sem bántam meg, és hozzá teszem, nekem ők a kenyéradó gazdáim. Ez piaci pénz. […] A politika húzta be ezt a dolgot. Mert jó nézni, hogy téged megvernek. Mondják ezt azok a fiúk és lányok, akik kilóra meg vannak véve és soha életükben egy lányt nem bírtak megvédeni a diszkóban. Nehogy már nekem ilyen kislányok sikítsanak a Megafonon keresztül, hogy jól megkapta.«

Nagy Ervin szavai a legendás Monty Python-film, a Gyalog galopp híres képsorait idézik fel, amikor Arthur király hiába vágja le a Fekete Lovag összes végtagját, az továbbra sem akarja feladni a küzdelmet és a földön lévő emberi torzóként azt kiabálja, amikor a legyőzője elindul, hogy »Menekülsz, mi? Fut a gyáva. Gyere vissza, te féreg, hadd bánjak el veled, leharapom tőből mind a két lábad!«”

 

(Felhévizy Félix, magyarnemzet.hu)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Kohán Mátyás egész jól csicskítja a bolgár Dobrev Klárát – Íme

Nem értik mi ment félre a letartóztatott Bródy fiánál – Megmondjuk: a nevelés