in , ,

Mit keresünk még az EU-ban? Ursula nem tud vakcinát szerezni, Jourovát pedig nem érdeklik az őshonos kisebbségek – Videó

Mondja már el valaki, mi értelme az EU-nak?

Komolyan, mondja már el valaki, hogy mi értelme az EU-nak?

Heteken, sőt hónapokon keresztül nem csinált semmit az EU, amikor kitört a Covid 19 járvány Európában. Nem tudtak róla, esetleg nem számítottak rá? Ezt aligha hisszük el. Ha nem is számítottak rá, akkor is cselekedni kellett volna, azonnal! Tehetetlenségből vagy direkt nem reagált semmit az EU hetekig, sőt hónapokig? Emlékezzünk, hogy az EU egyetlen közleményt, semmit nem adott ki, és nem tett semmit, nagyon sokáig. Majd jött az első megnyilvánulás Ursulától. Tudják mi volt az? KÉZMOSÁS! MOSSÁL KEZET!

Az EU himnuszát (Örömóda) dúdolgatva mosta kezeit, mint Pilátus:

Ez volt az első hullámban az EU kurva nagy segítsége!

 

Oszt’ elérkezett az újabb cselekvés ideje: oltás. És erre mi történik? 
Ez: Ursula  bejelentette: PÁR HÉTIG KEVESEBB PFIZER-VAKCINA JÖN AZ EU-BA, DE ÍGÉRIK, A VÁLLALÁSUKAT TARTANI FOGJÁK.

Milyen vállalást? Már késésben vagyunk! A vakcina megvan, lehetne oltani az embereket, de mégsem oltják, mert késik a vakcina. Véletlen, vagy direkt? Az olvasóra bízzuk!

 

 

No, menjünk tovább! Jourova és a kisebbségek.

Jourova nagyon érzékeny, ha mindenféle deviáns kisebbségről van szó. Még a járvány alatt is a nagyon fontos témákban, az 500 millió európaiból kb. 1%-ot sem érintő aberráltakkal foglalkozott. A járvány helyett. Majd megérkezett a Minority Safe Pack ügye. Az őshonos kisebbségek ügye. Cirka 50 millió európai érdekelt, de a több millió aláírást egy mozdulattal lesöpri Jourova. Erre kapott utasítást: le kell söpörni. Ez nem migrációs téma, nem abberáció, meg semmi ilyesmi. Ez fontos. Tehát le kell söpörni. Lesöpörte. Vajon mit szól most Pesty László?

 

 

Mit keresünk még az EU-ban?

Újra feltesszük a kérdést: mit keresünk még az EU-ban? Ugyanez a nyugat darabolta fel Magyarországot 1920-ban. Ki tudja, ha megvizsgálnánk, még kiderülne, hogy a trianonni diktátum szorgalmazóinak leszármazottai ülnek ma az Európai Parlamentben. Meg kéne kicsit kapirgálni a felszínt. Újra feltesszük a kérdést: mit keresünk még az EU-ban?

 

Látják milyen ütemben halad az oltás a nem EU-s országokban? Na, ugye.

 

mindenszo.hu

 

 

Elindultunk! Megtalálsz minket a Telegramon is! Gyere, csatlakozz hozzánk!
https://t.me/s/mindenszo

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Szabó Tímea külföldi ügynök feladata a dezinformáció és a társadalmi elégedetlenség szítása – Erre kapott megbízást

Az EU vakcinaprogramja elbukott – Ursula távozzon a posztjáról!