in ,

Korábban fideszest is akart akasztani – Deklasszált, alulképzett, lecsúszott alkoholisták képzik a magyar társadalom nagyon nagy részét a Népszava újságírója szerint (VIDEÓ)

A Fidesz pedig az ilyen emberek szavazataiból él a népszavás Batka Zoltán szerint.

A Klubrádió Hetes Stúdió című műsorának június 17-i adásában Neuman Gábor Bolgár Györggyel, Nagy Gáborral, a HVG újságírójával, illetve Batka Zoltánnal, a Népszava újságírójával beszélte át a hét legfontosabb eseményeit.

Batka a Fidesz szavazóinak tájékozottsága kapcsán azt mondta, hogy

egy jól kifejlett hülyeokráciában élünk.

Vagy nem tudom, hogy minek nevezzem ezt.”

Érvelését úgy folytatta, „azt látjuk, hogy a Fidesz-kormány kialakította azt a rendszert, ahol a magyar társadalomnak – nem tudjuk, hogy mekkora –, de nagyon nagy részét kitevő, deklasszált, jellemzően alulképzett, – ne szépítsük – idült alkoholista, problémás, lecsúszott embereknek a nyelvezetén beszél. Hozzájuk szól; az ő szavazatukból él” – húzta alá Batka Zoltán.

Gondolatmenetét pedig azzal zárta, hogy „innentől kezdve egyáltalán nem kell (tudniillik a kabinetnek – a szerk.) gondolkoznia a racionális szavazó megszólításával, ami mindig is a politológiának volt az alapja.”

 

7:10-től kezdődik a jelenet, íme:

 

(Mandi)

 

 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

Dömötör Csaba: az nem segíti a tanárok ügyét, ha ellenzéki képviselők tüntetőket tolnak a rendőrsorfalra

Batka Zoltán Trombitást is akasztotta volna – Megszólalt Trombitás Kristóf