„Adj tehát karácsonyi ajándékot nekünk, de ne satnya vágyainkat nézd, hanem hozz méltó életet. Mint az általam nagyon tisztelt Wass Albert írja: »A látszat csal, Isten ma is a régi./Te hagytad őt el te és a többiek, /s amíg vissza nem zarándokoltok hozzá,/s a múlt hibáit le nem törlitek:/magyar földön nem lesz új Magyarország./gaz és szemét nem terem Nemzetet!/S a gyűlöletet nem mossa le semmi,/csak az összetartó igaz szeretet!«
Nos, elnézést azoktól, akik már ismerték ezt az imát a jó pár évvel ezelőtt megjelent írásaimból. Most, újra olvasva a szöveget, némi keserűséggel állapíthatjuk meg, hogy nem sok minden változott a világban. A múlt hibáinak jelentős része velünk maradt. Most is rendre el-, és felhangzanak gyűlöletbeszédek, történelmi (többnyire fájdalmas) ünnepeinket rendre meggyalázzák, s az ez ellen tiltakozókat ítélik el. Országunk politikai elitjének egy része naponta árulja el és árusítja ki hazánkat, hol a diktatúra, hol a demokrácia alattomos demagógiájával. Még mindig nem számít bűnnek a »hazudtunk reggel, éjjel meg este« vallomás. Mint ahogy az sem, hogy jótékony homály borul mindmáig a rendszerváltásnak nevezett időszak mindent, még a földet is kiárusító és ellopó felelősök tetteire. Épp úgy, mint a bankok rafinált trükkjeire, melyekkel emberek százait-ezreit juttatták koldusbotra. Nem sorolom, pedig volna mit, de elég csak annyi, hogy néhány hazánkba küldött helytartó naponta érezteti velünk alattvalói mivoltunkat, és oktat ki bennünket arról, hogyan is kellene élni és viselkedni, kikkel kellene barátságot kötni.
Mi pedig várakozunk. Nem baj, van nekünk olyan közmondásunk is, miszerint »a türelem rózsát terem«. Várunk tehát, reménykedve, imádkozva. Történjék bármi, fenekedjenek a világot újra felosztani akarók, mi nem mozdulunk. A mi hitünk pedig – méltóztassék ezt mindenkinek tudomásul venni – ajándék számunkra. Melyet nem befolyásolnak holmi földhözragadt napi események.”
(Kondor Katalin, magyarhirlap.hu)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
