in ,

Hála Istennek közöny és érdektelenség övezi a főpolgármester 99 Mozgalmát

BALRÓL IS EGYRE TÖBBEN BÍRÁLJÁK A FŐPOLGÁRMESTERT

A kiüresedés jeleit mutatja a Karácsony Gergely által életre hívott és az ő miniszterelnök-jelöltségét támogató 99 Mozgalom, amelynek a közösségi térben elérhető felületeit feltűnő közöny és érdektelenség övezi. Mindeközben már a baloldalon is egyre többen kétségbe vonják az ország vezetésére ácsingózó főpolgármester képességeit, alkalmasságát. Sőt, a jelek szerint Gyurcsány Ferencék is megkezdték a Karácsony elleni offenzívát azzal, hogy a DK pártlapjában „förtelmes kloákának” nevezték Budapestet.

Lassan három hónapja, május közepén jelentette be Karácsony Gergely nagy felhajtás közepette, hogy elindul a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztáson, egyúttal közölte azt is, hogy kampánya támogatására megalakult a 99 Mozgalom, amely a tervek szerint jobb- és baloldaliakat, liberálisokat, a pártpolitikától eddig inkább távol maradókat akarta-akarja megszólítani. Noha alig egy héttel a bejelentés után a főpolgármester már azt állította közösségi oldalán, hogy „Több mint 30 ezren vagyunk! És napról napra egyre többen leszünk”, a szerveződés sokkal inkább a kiüresedés jeleit mutatja.

Mivel manapság már elsősorban a virtuális, közösségi térben zajlik a kommunikáció, érdemes itt megvizsgálni a 99 Mozgalom hatását. Ez alapján pedig kijelenthető, hogy a Karácsony miniszterelnök-jelöltségét támogató szerveződést feltűnő közöny és érdektelenség övezi.

Míg a főpolgármester állítása alapján a 99 Mozgalomnak legalább harmincezer támogatóval, szimpatizánssal kellene rendelkeznie, annak hivatalos Facebook-oldala csupán 939 embernek tetszik és mindössze 1060 követője van.

 

Noha itt Karácsony Gergely naponta, akár többször is posztol, azok lényegében semmiféle reakciót nem váltanak ki.

A Támogasd te is a jövővédő népszavazást! címmel közzétett bejegyzését például mindössze kilencen, a „megélhetésköltséggel” kapcsolatos, a kormányt támadó posztját csupán hárman kedvelték, míg az Átláthatóvá és tisztességessé tesszük a közbeszerzéseket című kampányígérete nem több, mint egy like-ot váltott ki. Ugyanitt Karácsony a napokban jelentette be, hogy 99podcast néven podcastot indít, amivel kerek húsz kedvelést tudott begyűjteni.

A bejegyzések szinte kivétel nélkül hozzászólások és megosztások nélkül árválkodnak a 99 Mozgalom Facebook-oldalán. A szerveződésnek van egy saját, önálló oldala is, amely a programismertetőn túl leginkább a csatlakozás lehetőségét kínálja az esetleges érdeklődőknek – a mozgalomhoz ezen túl semmiféle elérhetőség, kapcsolatfelvételi lehetőség nincsen.

A mozgalom rövid időn belüli, látványos kiüresedése a jelek szerint a baloldalon is szemet szúrhatott, ahol egyre többen vonják kétségbe az ország vezetésére ácsingózó főpolgármester képességeit, alkalmasságát. A napokban a kormánypártisággal aligha vádolható Lengyel László arról beszélt a Klubrádióban, hogy Karácsonynak először fel kellene mutatnia valamilyen eredményt.

– Most komolyan mondom, a negatív eredmény is jó volna, de bármilyen eredményt fel kellene mutatnia. Nem tudunk egy biciklisávon túlmenően semmit felmutatni – fogalmazott a közgazdász. – Nem értek hozzá, de miért ne vezethetnék egy kormányt. Ez nem megy. Ez Magyarország tragédiája – tette hozzá.

Lengyel László tragikomikusnak nevezte, hogy ugyanazok a jelöltek küzdenek ma, mint akik négy, nyolc vagy tizenkét éve. Összességében úgy vélekedett: nagy lesz a baj, ha győzni fog az ellenzék.

Karácsony – ugyancsak a napokban – komoly gyomrost kapott Gyurcsány Ferencéktől is. A DK pártlapjában, a Nyugati Fényben ugyanis Förtelmes kloáka lett Európa szívéből, és ezért Karácsony Gergely is felelős címmel jelent meg publicisztika. A szerző, Barna Zsuzsa szerint a főváros „péntek és szombat esténként egy húgy-, szar- és piaszagú végbélnyílássá válik”.

– Adott az ellenzéki főpolgármester, aki 2019 óta csak elrévedezett ezen a mocskon, bár nem vitatom el Karácsonytól azt, hogy biztosan őt is zavarja a szartenger, amikor elteker mellette a Városházára tartva – írta Barna Zsuzsa.

(magyarnemzet.hu)

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Ezen hangosan felröhögtünk: Kunhalmi: az MSZP-nek nemhogy végórái nincsenek, hanem nagy jövő áll előtte

Büdösszájú Tordai Bence európai indentitásról beszél – De olyan nincs is