in ,

Kamu Geri bukása után bekussolt a 99 Mozgalom

Bukás ez a javából

 

Nem hajlandó nyilatkozni a Karácsony Gergely támogatására létrehozott 99 Mozgalom, hogy a főpolgármester visszalépése után mihez kezdenek. Az biztos csak, hogy a szervezet titkos adományozók által legalább 75 millió forinttal támogatta Karácsony kampányát, ami így lényegében ablakon kidobott pénznek bizonyult. Mivel a rendre korrupcióellenességet, átláthatóságot emlegető Karácsony Gergelyék nem voltak hajlandók elárulni, csak a választás után derülhet ki a titokzatos adományozók kiléte.

„Ne haragudjon, nem nyilatkozom” – zárta rövidre a diskurzust, majd bontotta a vonalat Perjés Gábor, a Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségének támogatására létrehozott 99 Mozgalom elnöke. A Magyar Nemzet azt szerette volna megtudni tőle, hogy mihez kezd a szervezet, miután a főpolgármester visszalépett Márky-Zay Péter javára.

Így nem kaptunk választ arra, hogy abbahagyják-e a működést, vagy Márky-Zayt, netalán Dobrev Klárát támogatja a továbbiakban. Pedig értesüléseink szerint korábban tervben volt az is, hogy a 99 Mozgalom támogatásával egybeolvad az MSZP, a Párbeszéd és az LMP, az új pártot pedig a főpolgármester vezette volna.

Ismert: a visszalépése előtti utolsó nyilvános adatok szerint Karácsony kampányára csak az elmúlt két hónapban összesen több mint 110 millió forintot költöttek a Facebookon, amiből több mint hetvenmillió forintot adott a 99 Mozgalom. A támogatók között több mint tizenötmilliós összeggel ugyanakkor a Mindenki Budapestért Egyesület is szerepelt. Ennek alapítója ugyancsak Perjés Gábor, aki az egyesületen keresztül már 2019-ben „mikro­adományokat” gyűjtött Karácsony Gergely akkori, főpolgármesteri kampányára. A 99 Mozgalom Karácsonynak juttatott pénzesője azért is figyelemre méltó, mert a szervezet augusztus elején még azt állította: „adományokból” származó, 25 millió forint „körüli” összeggel száll bele Karácsony népszavazási kezdeményezésének, azaz lényegében miniszterelnök-jelöltségének népszerűsítésébe. Akkori tájékoztatásuk szerint hétszáz óriásplakáton, háromszáz citylighton és ezer, úgynevezett B1-es poszteren hirdették a referendumot, illetve ezzel egy időben online felületeken is elindult a kampány.

 A jelek szerint a huszonötből több mint hetvenmillió lett, de a Karácsony kampányának pénzügyeit övező homályból kiindulva az sem kizárt, hogy a két számot össze kell adni. Egy dolog biztos: a főpolgármester csúfos és váratlan bukása miatt ezek az összegek  ablakon kidobott pénznek bizonyultak.

A Magyar Nemzet korábban szerette volna megtudni, hogy kik, esetleg mely szervezetek voltak az adományozók, ám konkrét névsor helyett Karácsony miniszterelnök-jelölti kampánycsapata csupán annyit közölt, hogy „az egyesületeknek a nyilvánosság és az átláthatóság érdekében be kell számolniuk az adományok felhasználásáról a 350/2011. (XII. 30.) kormányrendelet 5. § 3) bek. szerint. Ez határidőre meg fog történni a 99 Mozgalom honlapján.” A vonatkozó kormányrendelet alapján a civil szervezeteknek és egyesületeknek jövő május 31-ig kell közzétenniük az idei évre vonatkozó beszámolóikat, azaz a Karácsony Gergely plakátkampányát és miniszterelnök-jelöltségét támogató adományozók névsora csak a választás után derülhet ki.

Bár ebben semmi törvénytelen nincs, nem is tiltja semmi, hogy az egyébként a korrupcióellenességet, átláthatóságot fennen hirdető Karácsonyék korábban felfedjék támogatóik kilétét.

 Felvetődik a kérdés, hogy vajon csak a párt- és kampányfinanszírozási szabályok megkerülése érdekében hozták-e létre a 99 Mozgalmat, hogy mögé bújva finanszírozták Karácsony kampányát. Pártok ugyanis nem fogadhatnak el pénzt külföldről, de a mozgalom már igen.

 

 

 

(Bákonyi Ádám, magyarnemzet.hu)

 

 

Add tovább!

Szépen gyűlnek a birkák adatai az előválasztáson, akik bekerülnek egy adatbázisba

Hoppá! Magyarország még idén megkapja a Szputnyik-vakcina gyártásához szükséges technológiát