in , ,

Guruló dollárok – Bohár Dani látványosan becsicskította Nímandmüller Pétert (videó)

Bohár Dániel: Niedermüller Péter sem vette észre az USA-ból érkezett hárommilliárd forintot (VIDEÓ)

Korányi Dáviddal pedig soha életében nem találkozott.

 

 

Bohár Dániel, a Megafon munkatársa Niedermüller Pétertől, Erzsébetváros polgármesterétől is megkérdezte, hogy „mennyire hihető az, hogy 11 ember dobott össze 3 milliárd forintot”.

Erre a DK-s politikus azt felelte, hogy semmit nem tud erről.

„Én ennek nem voltam részese” 

– hangsúlyozta a riporternek.

„A 3 milliárd forint az meg elhessent”

Erre Bohár azt a kérdést tette fel, hogy „az miért van, hogy bármilyen baloldali poliitkust kérdezünk meg, soha nem tud semmit erről az egészről, a 3 milliárd forint az meg elhessent”.

Erre Niedermüller azt javasolta a riporternek, hogy kérdezze meg a többi baloldali politikust. (…) „Én ugyanúgy az újságból értesültem erről, mint Ön” – tette hozzá a baloldali polgármester.

Korányi dávidról pedig azt állította, hogy „soha életében nem találkozott vele” és nem is ismeri.

A teljes beszélgetést alább tekinthetik meg:

 

 

 

Mindenszo.hu kommentár: mit is lehetne ezek után üzenni Nídermüllernek? Petőfi jut eszünkbe ilyenkor: “A kurva anyád!”

 



 

 

 

 

 

További híreink:
Puzsér Róbertnek nincs joga megszólalnia a közéletben, amíg elnézést nem kér a budapestiektől – Ezért kéne elnézést kérniAgyhalál: Csintalan Sándor szerint Nagy-Magyarország nem létezett soha – Akkor Csintalan Sándor sem létezikAz EU-s korrupció óta Feriné totál eltűnt – Vajon mi a csicskulás oka? Hova tűnt a bolgár nő?Baj van libernyákéknál: egyre közelebb ér a brüsszeli korrupciós botrány Gyurcsánynéhoz – VideóAki akkumulátorgyárral rendelkezik, az tud nagy mennyiségben gyártani, így azé lesz a jövő – VideóKöhög a bolha – A románul beszélő román Fegyőr nekiment SzijjártónakMegszólalt a DK ifjúsági mozgalma – A Momentum vezére ledobta az ékszíjat: azonnal szüntessék meg az árstopokat!Guruló dollárok: Varga Judit tájékoztatást kért az EB-től arról, együttműködött-e a testület az Action for DemocracyvalSzijjártó helyretette az eddigi legsilányabb amerikai nagykövetet – VideóEz a csávó miért nincs még börtönben?!?!?! Nem engedi el Újbuda Czeglédy CsabátA kormány ezt is elintézi: kifizeti a Dunaferr dolgozóinak bérét a következő 6 hónapban – VideóFelszólítjuk Karácsony Gergelyt, hogy azonnal minden hídról tiltson ki minden autót Budapestről! Legyen bátorEz egy hülye: Kamu Genya: gyorsabb és kiszámíthatóbb a közlekedés, mióta nem enged autósokat a LánchídraBaloldal: ne legyen semmi! Ne épüljön semmi, sehol, soha!Megadja eléggé nekiment Puzsérnak – Puzsér új vallást talált magának, a nyugatizmust

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Óriási az érdeklődés az új Orbán-könyv iránt – Csillagfordulás, itt lehet megrendelni!

A vidéki magyarokat gyalázza a külföldön élő, ál-keresztény, sátánista Perintfalvi – Íme, ezeket mondta