in ,

Baranyi Krisztina egy despota: a környezetéből kiszivárgott panaszok azt állítják, mindenkire ráerőszakolja a saját akaratát, és aki nem engedelmeskedik, azt megfenyegeti, megtöri

Fejezetek egy diktatúra mindennapjaiból

 

Baranyi Krisztina ügyes diktátor. A környezetéből kiszivárgott panaszok azt állítják, mindenkire ráerőszakolja a saját akaratát, és aki nem engedelmeskedik, azt megfenyegeti, megtöri – ahogy ő szokta mondani: becsicskítja. A hatalomgyakorlási módszerei teljesen nélkülözik a kompromisszumkészséget, beszámolókból és elszólásokból sejthető, hogy a saját támogatói is inkább félnek tőle, semmint meggyőződésből állnak mellette. Akkor miért ügyes? Mert jól palástolja mindezt, és Ferencvároson kívül, sőt sok esetben a környezetén kívül jó polgármesternek tartják a baloldali hívek. Időnként azonban elszámolja magát, és olyankor csak úgy szikrázik a ferencvárosi közélet.

Ferencváros Caligula-mentalitású vezetője igazi központosított irányítást vezetett be az általa megkaparintott kerületben. Céltudatosan kiépítette a saját propagandacsatornáit, hirdetésekkel felturbózott Facebook-oldala, valamint a kerületi közszolgálati média odaadóan zengi a polgármester nagyszerűségét. Ő a propaganda kirakata, az arc, akinek az a munkája, hogy elérje a naivak rajongását, miközben Gegesy Ferenc tanácsadóként de facto irányítja helyette a kerületet havi egymillió forintért, Somlai János kabinetvezetőként tartja rajta a kezét az eszközökben nem válogató kamarillapolitikán szintén havi egymillióért, Pataki Márton pedig az önkormányzat legtöbb pénzt mozgató cége, a FEV IX. Zrt. élén gyűjtögeti a sokmilliós közbeszerzési bírságokat.

 

A vagyonkezelőn túl is van azonban Baranyi számára fontos intézmény. A ma reggeli képviselő-testületi ülés egyik napirendi pontja lett volna a Ferencvárosi Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény (FESZGYI) ügye. Ez az utolsó olyan kerületi költségvetési szerv, amelyet nem az óvodákat, bölcsődéket és a művelődési központot is működtető Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központ (FIÜK) kezel. Információink szerint az egyik momentumos képviselő indítványozta a FESZGYI besorolását a FIÜK alá, ám a hivatalosan benyújtott képviselői előterjesztés mégsem szerepel a mai napirendi pontok között.

Az önkormányzati törvény szerint a polgármesternek fel kell vennie az ülés napirendjére a képviselői beterjesztéseket, nincs joga mérlegelni, szűrni azokat, ám a ferencvárosi állapotokra jellemző módon úgy tűnik, mégis megtette.

Miért ennyire fontos neki a FESZGYI megtartása külön intézményként? Ezt csak találgathatjuk. Az viszont tudható, hogy lekötelezettjét, Bodonyiné Molnár Margitot egyedül, a képviselő-testület nélkül nevezte ki igazgatónak a pandémia alatti teljhatalmát kihasználva, ráadásul a hírek szerint az ott dolgozók kívánsága ellenében.

 

 

HATÁSKÖRTÚLLÉPÉS, TISZTSÉGMEGVONÁS, IDEOLÓGIAI LESZÁMOLÁS, FENYEGETŐZÉS…

A diktatórikus rendszer kiépítésének egyik kulcseleme a már említett kerületi média teljes leuralása. Baranyi nemcsak kinevezte a helyi újság főnökének a kipróbált balliberális propagandistát, Vágvölgyi B. Andrást, hanem egy új médiacégbe vonta össze az újságot és a tévét, és a cég igazgatójává nevezte ki a Magyar Narancs egykori főszerkesztőjét – nem igazán törvényes módon. A cég a kerületi média centralizálásán túl kifizetőhelynek sem utolsó, hiszen a főszerkesztőként a lapba havi egy vezércikket jegyző Vágvölgyi és az újságba bedolgozó külsős haverok is a magyar médiaátlag fölötti tiszteletdíjakat zsebelnek be. A Ferencvárosi Média Nonprofit Kft-hez felügyelőbizottság is dukál, amelybe mindhárom frakció jelölhetett egy-egy főt. A Fidesz-frakció a Ferencváros című korábbi kerületi újság volt főszerkesztőjét választotta, ám Baranyi Krisztina kifogást emelt ellene, és azt követelte, hogy jelöljenek valaki mást. A Fidesz-frakció jelezte a hatáskörét ismét túllépő polgármesternek, hogy a kiválasztásba nem szólhat bele,

Baranyi mégis az őt a választáson támogató Kulcs Egyesületnek juttatta a Fidesznek járó helyet, és közölte az ellenzéki frakcióval, hogy akkor kaphatják meg a felügyelőbizottsági pozíciót, ha a polgármester számára elfogadható személyt jelölnek.

Egy ilyen rendszerben a képviselőtestület baloldali többsége csupán díszbojt Baranyi kalapján, és ezt vastagon érezteti is velük a polgármester. Flegma, lekezelő rendreutasítások tömkelege hangzott már el az utóbbi két év testületi ülésein nyilvánosan is, végső esetben pedig a Momentum országos vezetésével vagy Karácsony Gergellyel fegyelmezteti meg az ellenszegülőket Baranyi – gondoljunk bele, mi mehet akkor zárt körben! Időnként azonban elszámolja magát a polgármester.

 

 

Emlékezetes, hogy januárban kirúgta a Pinceszínház igazgatóját, Soós Pétert, amiért óraadást vállalt az új, Vidnyánszky vezette SZFE-n. Azon most lépjünk is túl, hogy élőben láthattuk üzemelni a baloldali világnézeti toleranciát! Baranyi minden jel szerint Komáromi Györgyöt akarta kinevezni új igazgatónak a legutóbbi testületi ülésen júliusban, és ehhez szépen ki is volt kövezve a jelölt útja. Szereztek mögé kizárólagos támogatást egy baloldali színházi emberekkel gondosan telerakott szakmai bizottságtól is, ám úgy tűnik, túlzásba vitték a háttérben végzett nyomásgyakorlást. Az, hogy a polgármester kabinetfőnöke a karjuknál fogva ráncigálja a képviselőket, fenyegetőzik, hogy eszükbe ne jusson a hatalom elvárásaival ellentétesen szavazni, és felhívja a figyelmüket, hogy van vesztenivalójuk, az már a kamarillapolitikában is necces. A képviselő-testület jobbikos tagja ezt nyilvánosan szóvá is tette, és Baranyi hiába erőltetett műmosolyt az arcára, mintha nem tudná, miről van szó.

Talán emiatt is a baloldali képviselők megmakacsolták magukat, és végül olyan pályázót neveztek ki a Pinceszínház élére, akivel szemben a polgármester alig bírta leplezni a gyűlöletét.

 

ELHARAPÓZOTT A BELSŐ GYŰLÖLKÖDÉS

A diktatúrának ugyancsak fontos része a saját slepp rövid pórázon tartása is. Úgy látszik, Baranyi rögtön a júliusi ülésen bosszút állt a lázadozó támogatóin, amiért szembeszegültek az akaratával. A képviselő-testület zárt ülésen tárgyalta az egyik momentumos képviselő ügyét, aki időlegesen kikerült a köztartozásmentes adózók adatbázisából. A testület Ferencvárosban tíz szavazatot igénylő minősített többséggel elutasíthatta a méltatlansági eljárás lefolytatását, és a baloldal részéről éppen ennyien szavazhattak ebben az ügyben. A Fidesz-frakció világossá tette, hogy nem kíván állást foglalni, ezért tartózkodni fog, a titkos szavazáson mégis nyolc igen és négy tartózkodás jött ki úgy, hogy ekkor már csupán két fideszes képviselő volt jelen.

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Baranyi és az őt mindenben odaadóan támogató Reiner Roland LMP-s alpolgármester tartózkodhatott, mert az ülés után kiabálásig fajuló szóváltás alakult ki ők, illetve a többi baloldali képviselő között a folyosón, majd a polgármesteri irodában. A fültanúk szerint egymás felmenői, valamint minőségjelzőként használt állatfajták is előkerültek a parázs veszekedés közben. Egyre gyakoribbak a hasonló belviszályok Ferencvárosban, és lassan már nem is lehet követni, ki kit gyűlöl legjobban a baloldali mintakerületben, ahol saját bevallásuk szerint éppen a Fidesz utáni országot modellezik kicsiben.

 

 

(Vésey Kovács László, pestisracok.hu)

 

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Nagy balhé készül – Deutsch Tamás: Cseh Katalin története a hóhér akasztásának klasszikus esete

Apáti Bence nekimegy Puzsérnak: olvasom Puzsér Róbert legfrissebb, Tóth Gabiról szóló bűzölgő salakanyagát…