in

Azért ott volt pénz lóvéra – Ezermilliárd rubel: ki örökli Prigozsin vagyonát?

Nehéz megsaccolni, hogy mekkora lehetett az egykori Wagner-vezér valódi vagyona.

 

Nehéz megsaccolni, hogy mekkora lehetett az egykori Wagner-vezér valódi vagyona. Amiben mindenki egyetért, hogy az valószínűleg meghaladta az egybillió rubelt. A közel 4000 milliárd forintból pedig volt mit a tejbe aprítani.

 

 

Az orosz sajtó arról ír, hogy Szentpéterváron elkezdődött Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoshadsereg nemrég elhunyt alapítójának és volt vezetőjének az örökösödési eljárása. Az erről szóló akta az orosz Szövetségi Közjegyzői Kamara nyilvántartásában is elérhetővé vált már.

Mint fogalmaznak, ebben az áll, hogy a halál időpontja augusztus 23., vagyis az a nap volt, amikor Tver megyében lezuhant a milliárdos Embraer Legacy 600 típusú magángépe. Sokak szerint azonban az örökösödési eljárás nem lesz egyszerű, hiszen a vagyonelosztást várhatóan perek fogják kísérni.

Prigozsin ugyanis vagyona legnagyobb részét, fiára Pávelre hagyta, míg lányainak, Polinának és Veronikának szinte alig maradt valami – legalábbis a bennfentes orosz sajtó szerint.

A Bloknot.ru nevű orosz weboldal például komoly háttéranyagban próbál meg annak utánajárni, hogy mit is hagyott maga után a Wagner-vezér. Úgy vélik, hogy Prigozsint nem a rossz szándék vezérelte, amikor öröksége nagy részéből vélhetően kihagyta a lányait, hanem egyszerűen nem gondolt az örökösödési eljárásra.

Aki magánhadsereggel rendelkezik, az sokszor nem fél semmitől, pedig sokkal több ellensége van, mint bárki másnak a világon. Prigozsin vagyona szerteágazó volt, élete folyamán azonban mégsem törődött azzal, hogyan fogják majd a halála után felosztani azt. Feltételezhető, hogy a születési jog alapján száll majd minden a fiára, Pávelre. Egyelőre nincs tisztázva, hogy hagyott-e konkrét végrendeletet az egykori zsoldosvezér vagy nem.

Ettől függetlenül, lesz mit szétosztani.

Az 1997-ben általa alapított Concord Management and Consulting, valamint a Concord Catering nevű vállalatok elképzelhetetlenül nagy tőkével rendelkeznek. Emellett számos cégen keresztül volt tulajdonosa menő éttermeknek Szentpéterváron, Moszkvában és Szocsiban is. Érdekeltségei voltak a kereskedelemben is Szentpéterváron, a Nyevszkij proszpekten például az ő tulajdonában áll a szintén híres Jeliszejev kereskedőház, amit most a felesége Ljubov Prigozsina vezet, aki ezenfelül a szentpétervári csokoládémúzeum tulajdonosa is.

A Fontanka nevű szentpétervári lap információi szerint a család tulajdonában van az elitnek számító Lahta Plaza és Lahta park nevű ingatlanegyüttes is, melyeket Prigozsin fia felügyel.

Az egykori Wagner-vezér tehát amellett, hogy éttermei voltak, és ő volt az orosz hadsereg, valamint a Konkord iskola élelmiszer-beszállítója is évtizedeken keresztül, ingatlanbiznisszel is foglalkozott. A város Zolnoj utcájában, egy hatalmas üzleti negyed, valamint a Wagner magánhadsereg grandiózus irodaháza is az ő tulajdonában állt.

Prigozsin Szentpéterváron az Egyetem rakparton is rendelkezett palotákkal, melyek a történelmi múltjuk miatt felbecsülhetetlen értékűek, hiszen azokat a Domenico Trezzini építette még a XVIII. században.

Az orosz sajtó szerint, mindezek mellett számos elit hotelnek is a gazdája volt Prigozsin, de hozzá kötik azt a luxus lakóövezetet is, amit csak Észak Versailles-nak neveznek, és ahol 45 kastély található.

Emellett, a Szentpétervár belvárosában található River Palace Hotel is hozzá köthető. És mindez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen számos hasonló luxusingatlana és jól jövedelmező vállalkozása volt még a Finn-öbölben, Moszkva központjában, a krasznodari régióban és máshol.

Becslések szerint Jevgenyij Prigozsin vagyona meghaladta az ezermilliárd rubelt, vagyis a közel négyezermilliárd forintot. Bárhogy is végződik tehát az örökösödési eljárás, egy biztos: a Wagner-vezér örökségéből mindenkinek jut bőséggel. Az oroszok szerint azonban nem szabad kizárni azt sem, hogy a nagyobb szelet tortáért mindenki harcba fog szállni egymással a családban.

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Egy magyar színész is megszólalt Mészáros Lőrinc yachtjáról

Hivatalos: nem Orbán Viktor miatt van magas infláció – GVH-elnök: árspekuláció is hajtotta a magyar inflációt