A baloldal utolsó nagy csatakiáltását halljuk. A szétvert, porig alázott baloldalét. Azét a baloldalét, amely a harctéren sorra vesztette el az ütközeteket. Azét a baloldalét, amely teljesen demoralizálódott, hiszen nem tudott stratégiát alkotni, jövőképet felmutatni. Így, legyengülve és fantáziátlanul áll ki és néz farkasszemet a vele szemben felsorakozó, egyre erősebb ellenféllel. Az esélytelenek nyugalmával a vesztébe rohan.
A felvázolt helyzetkép a magyarországi állapotokat hűen tükrözi, ám egész Európára értendő. A hétvégén a szokásos franciaországi sárgamellényes-tüntetésekről szóló beszámolók mellett három ország fővárosából érkeztek hírek utcai demonstrációkról: Olaszország, Ausztria, Szerbia. A híradások szerint mindhárom helyszínen néhány ezren vettek részt a tiltakozásokon. Emiatt külön-külön nem is lennének említésre méltók. Azonban az a tény, hogy minderre egyszerre, karácsony előtt egy héttel, a dermesztő hidegben került sor, nem véletlen.
Főleg, ha azt nézzük, teljesen különböző ügyeket karoltak fel az utcára vonulók: Rómában a bevándorlók jogaiért és a kormány szigorú migránsellenes politikája ellen tüntettek, Bécsben a jobbra húzódás, a rasszizmus és a szociális megszorítások miatt, Belgrádban pedig állítólag azért, mert egy belgrádi televízió jelentéktelennek tüntetett fel egy korábbi tiltakozó akciót, amelyet egy ellenzéki politikus megverése váltott ki. Ha hozzávesszük mindehhez a budapesti túlóratörvény-ellenes tiltakozást, minden világossá válik: nem véletlen egybeesésről van szó.
A helyzet az, hogy a balliberális oldal az utolsó elkeseredett rohamára készül a nagy támogatottságú, demokratikus felhatalmazású jobboldali kormányok ellen.
Rómában egy teljesen valószínűtlen koalíció került hatalomra idén júniusban: az elit- és korrupcióellenes, antiglobalista párt fogott össze a radikális jobboldallal. Ami mindkettejükben közös: elegük van az illegális bevándorlásból és Brüsszel önkényéből. A két párt együtt a választók hatvan százalékának a támogatását élvezi. Bécsben az illegális bevándorlás megállításával kampányolva jutott hatalomra tavaly ősszel a jobboldal és a radikális jobboldal szövetsége. A migrációt megállították, a szuverenitásukhoz ragaszkodnak. A két pártra együtt most az emberek 57-58 százaléka voksolna. Belgrádban Alekszandar Vucsics államfő a gazdasági fejlődés pályájára állította Szerbiát úgy, hogy a Moszkvával ápolt szoros kapcsolatokon nem kíván lazítani, a Koszovóval kapcsolatos uniós kéréseket nem hajlandó megadni. Ha most lennének a választások, Vucsics pártja a szavazatok 53-54 százalékára tenne szert.
A stabil kormányzás valaha dicsőségnek számított, elismerésre méltó teljesítménynek. Ma szidják és megbélyegzik a stabil kormányokat, a jobboldali vezetőket. Pedig mióta áhítozik már a második világháború óta a 43. miniszterelnökét fogyasztó Olaszország egy komolyan vehető, ígéreteit betartó vezetésre! A felmérésekből úgy tűnik, a szerbek sem bánják, hogy országuk megcsonkítása, a nyugat-balkáni térség instabilitása idején van kire támaszkodniuk.
Az európai balliberálisok a stabilitás helyett pénzügyi válságokat idéztek elő, megszorításokat és eladósodottságot hagytak maguk mögött, összefonódtak a multinacionális vállalatokkal, a spekulánsokkal. Elrugaszkodtak a valóságtól, ezért leváltották őket. Ahol még kormányon vannak, négy- és ötpárti koalíciókban vergődve a túlélésüket tervezik, nem az ország jövőjével vannak elfoglalva. A balliberálisok csatakiáltása még egyszer átjárja Európát, mint valami rémisztő halálhörgés. Aztán jön a csend és a nyugalom. A béke és a biztonság.
(Kottász Zoltán, magyaridok.hu)
