in ,

A libsik megint foghatják a fejüket – Szalai Piroska: jön augusztusban a fordulat a reálkeresetekben

Kijelenthetjük, hogy a magyar beteg már gyógyul – jelentette ki a Facebook-on megjelent írásában Szalai Piroska

Kijelenthetjük, hogy a magyar beteg már gyógyul – jelentette ki a Facebook-on megjelent írásában Szalai Piroska. A szakértő szerint már augusztusban fordulat jöhet, és a reaálkeresetek emelkedése megelőzi az inflációt.

Szalai Piroska Facebook-bejegyzésében ír arról, hogy júniusban 16 százalékkal volt magasabb a bruttó és a nettó átlagkereset is, mint egy évvel korábban, így a bruttó elérte az 566.800 Ft-ot a teljes munkaidős munkavállalókat vizsgálva, a nettó pedig a 376.900 Ft-ot. A versenyszférában még ennél is nagyobb volt a javulás, ott 17,3 százalékot mért a KSH. Az idei első félévben a versenyszféra 17,8 százalékos emelkedést teljesített, míg a köz- és civil szférával együtt is 16,3 százalék az év első felének növekedése, ha a 2022. februári „fegyverpénz” hatását levesszük a tavalyi bázisból.

 

Kitért arra,

a magyar infláció júniusban még 20,1 százalék volt, tehát akkor még csökkentek a reálkeresetek hazánkban, a júliusi infláció már 17,6 százalékra mérséklődött, tehát az augusztus elején kézhez kapott júliusi keresetek esetében a versenyszférában már komoly esély van rá, hogy a növekedés kompenzálja az inflációt, a teljes munkaerőpiacra vonatkoztatva pedig becslésem szerint augusztusban fogjuk elérni a fordulatot.

Kiemelte,

hazánkban a múlt év utolsó négy hónapjában, a legnagyobb kapzsinfláció idején tapasztalt romlást az év eleji nyolc havi növekedés éves átlagban kompenzálta. Kérdés, hogy el tudjuk-e érni idén, hogy az utolsó öt hónap javulása kompenzálja az év eleji első hét hónap romlását. Még nem lehetetlen, de igazán jó csillagállás szükséges hozzá.

Úgy vélte,

kijelenthetjük, hogy hazánkban az árak emelkedése nem most hatalmas, korábban sokkal rosszabb volt a helyzet, a magyar beteg már gyógyul.

 

(pestisracok.hu)

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Néhány gondolat Orbán Viktor Tranzit-beszédére – A baloldal sehol sincs Orbán Viktorhoz képest

Novák Katalin Ferenc pápánál – Novák Katalin: itt az ideje, hogy elkezdjünk a békéről beszélni