Támogatás
szerda, március 19, 2025
Támogatás
Támogatás

1 napig nem jött olaj – Vásárhelyi szerint Orbán direkt csinálta – Aztán másnap megindult az olaj a MOL-nak köszönhetően – Itt most valaki nagyon hülye

0 megjegyzések 5 megtekintés

Előszöris megkérjük Vásárhelyi Máriát, hogy köpjön fel, és álljon alá. Mindjárt megmondjuk miért kéne ezt csinálnia.

 

Vásárhelyi Mária: Orbánékkal megegyezve, sőt az ő kérésükre állították le a kőolajszállítást.

 

„Azt elhiszem, hogy Oroszország leállította (vagy kiprovokálta, hogy Ukrajna állítsa le) a Magyarország felé történő kőolaj szállítást, azt azonban nem hiszem el, hogy ez nem az Orbánnal történő megállapodás eredményeként történt meg” – kezdte bejegyzését a baloldali szociológus.

Majd így folytatta: „Meggyőződésem, hogy

Orbánékkal megegyezve, sőt az ő kérésükre állították le a kőolajszállítást és ez is a magyar társadalom ellen vívott lélektani hadviselés része.

 


 

Ezt szarta ki a száján a disznószemű. Ez tényleg ekkora ökör?

Mondandójában semmi logika nincs, főleg azok után, hogy másnapra a MOL elutalta mások helyett a hiányzó pénzt, így megindul az olajszállítás.

Na, ilyenkor mi van, Marcsi? Az van, hogy egy idióta gazember vagy. Az van. Befogod arcodat.

 

 

mindenszo.hu

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.