in

Putyin bejelentette, hogy teljesen szétzúzták a dzsihadistákat

Az orosz elnök szerdán jelentette be, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet teljesen szétverték az Eufrátesz folyó jobb és bal partján.

A védelmi miniszter (Szergej Sojgu) azt jelentette, hogy az Eufrátesz keleti és nyugati partján a hadműveletek a terroristák teljes szétzúzásával értek véget. Természetesen az ellenállásnak lehetnek még fészkei, de egészében véve a katonai munka ezen a területen véget ért. Ismétlem, teljes győzelemmel és a terroristák szétzúzásával ért véget”

– idézi Vlagyimir Putyint az MTI.

Hangsúlyozta, hogy a szíriai rendezés összes résztvevőjének, így a damaszkuszi kormánynak, a régió országainak és az ENSZ-nek most a következő szakaszra, a politikai folyamatra kell áttérnie, amelyről az orosz, a török és az iráni elnök, valamint Szíria népének “kongresszusa” Szocsiban megállapodott.

Putyin elmondta, hogy megkezdődött az ország új alkotmányának előkészítése, és a politikai folyamat függvényében át kell majd térni a szíriai elnök- és parlamenti választásra. Mint mondta, ehhez előbb meg kell szilárdítani a helyzetet, meg kell erősíteni az úgynevezett feszültségmentesítési övezeteket, és el kell érni, hogy a vérontás véglegesen véget érjen Szíria területén.

Gennagyij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz vezérkar főnöke szerdai moszkvai sajtóértekezletén közölte, hogy Szíriát teljesen felszabadították a terroristák uralma alól, és az Iszlám Állam (ISIS) összes “bandáját” megsemmisítették az ország területén.

Beszámolója szerint szerdán Szuhel szíriai dandártábornok 5. önkéntes rohamhadosztályának alegységei az ország keleti részén levő Deir-ez-Zór tartományban szétverték a maradék törvénytelen fegyveres erőket, és négy település felszabadítása után egyesültek a délről előrenyomuló szíriai kormányerőkkel.

Geraszimov bejelentette, hogy Oroszország kész tárgyalásokat folytatni az Egyesült Államokkal arról, hogy segítséget nyújtson az ISIS Irakban harcoló terroristáinak megsemmisítésében. Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy az orosz vezérkari főnök a szíriai és a térségbeli helyzetet telefonon megvitatta Joseph Dunforddal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével.

A RIA Novosztyi hírügynökséget ezzel kapcsolatban az amerikai védelmi minisztériumban arról tájékoztatták, hogy az amerikai haderőnek törvény tiltja az orosz hadsereggel való együttműködést. A kétoldalú katonai párbeszéd jelenleg kizárólag arról folyik, hogy hogyan lehetne elejét venni az egymás közti konfliktusoknak a két ország Közel-Keleten folytatott hadműveletei során.

Oroszország 2015. szeptember 30-án avatkozott be a szíriai konfliktusba, Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerének oldalán, megfordítva ezzel a háború menetét. Moszkva alapvetően légi, vezérkari és diplomáciai támogatással, valamint különleges egységekkel, katonai tanácsadókkal és fegyverszállításokkal támogatja Damaszkuszt,
(Forisek Ádám, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

“Ez az otthonunk itt kell élnünk, ” – Csézy szívszorító dala hazánkról…(videó)

Fidelitas: „Mikor fizetitek ki a diákokat, Klára?”