in

Orbán Viktor: Ellenzékváltó hangulat van idehaza – „A kommunizmusnál is aberráltabb rendszer fenyeget”

„A kommunizmusnál is aberráltabb rendszer fenyeget”

Az ország és a 2010 óta elért eredmények megvédését nevezte a 2018-as parlamenti választás legfőbb tétjének Orbán Viktor, akit a Fidesz tisztújító kongresszusán tegnap ismét pártelnökké választottak. A miniszterelnök szerint jelenleg a Soros-birodalom fenyegeti Magyarországot, mert útjában állunk annak a tervnek, amely a nemzeteket fel akarja számolni, és kevert népességű Európát akar létrehozni. A kongresszuson alelnökké választották Novák Katalint – aki Pelczné Gáll Ildikót váltotta a poszton –, valamint Gulyás Gergelyt, Kubatov Gábort és Németh Szilárdot.

 

A jövő évi választás tétje nagyobb, mint a 2014-esé volt, el kell mélyíteni, meg kell erősíteni és meg kell védeni mindazt, amit az ország 2010 óta elért – jelentette ki Orbán Viktor tegnap a Fidesz 27. – eddigi legnagyobb létszámú – kongresszusán, amelyen több mint 1600 küldött vett részt. A tisztújítás alkalmával egyhangúlag újraválasztott pártelnök leszögezte: a Fidesz már ma is készen áll a választásokra, de nem elégszik meg a választások megnyerésével.

– Ennél jóval többet akarunk: azt is keressük- kutatjuk – és ha jó passzban vagyunk, meg is találjuk –, mi is a mélyebb értelme a soron következő választás megnyerésének, mit is kell tennünk azért, hogy a Fidesz győzelmével egész Magyarország és minden magyar nyerhessen – fejtette ki.

Fotó: Kurucz Árpád

Az eddigi legnagyobb küldöttlétszámú kongresszus újraválasztotta a Fidesz elnökét

– Ma Magyarországon nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat uralkodik. A magyarok sorsuk jobbításában nem számíthatnak az ellenzékre, amely a legfontosabb döntéseket – így például a családi adókedvezményt, az adócsökkentést, a Nők 40 programot, a földtörvényt, a devizahitelesek mentőcsomagját és a betelepítést tiltó alkotmánymódosítási javaslatot – sem szavazta meg. – Önmarcangoló, magukba roskadó szocialistákkal, radikálisokból cicapárttá vedlő Jobbikkal ez nem megy – mondta a Orbán Viktor.

A szellemi és lelki alapok elmélyítés kapcsán úgy fogalmazott: a korszellem nem azonos a világban most uralkodó, a nagy hatalmú globális cégek és szervezetek könnyed, felelőtlenségre hívó szólamaival.

– A korszellem a mi oldalunkon áll, a keményen dolgozó, felelősséget vállaló, családjukról gondoskodó, hazájukat szerető és keresztény gyökereikhez ragaszkodó európai emberek oldalán – jelentette ki. A pártelnök-miniszterelnök szerint harc és küzdelem van és lesz, és ez odavezet, hogy a következő évtized európai vitái az identitás, az emberek, a népek, a nemzetek, az országok, sőt a kontinensek mivolta körül forognak majd. – Mi vagyunk többségben, elsöprő többségben, és csak idő kérdése, hogy nemcsak Magyarországon, de egész Európában és az egész nyugati világban győzni fogunk – tette hozzá.

Orbán Viktor abban látja az egységes Európa fennmaradását, ha „Euró­pai Egyesült Államok” helyett az európai nemzetek szabad szövetsége jön létre. Leszögezte: Magyarország meg fogja védeni határait, meg fogja akadályozni a Soros-terv végrehajtását, és végül ezt a küzdelmet is megnyeri.

Úgy látja: jelenleg a Soros-birodalom fenyegeti Magyarországot, mert útjában állunk annak a tervnek, amely a nemzeteket fel akarja számolni, és kevert népességű Európát akar létrehozni. – A Soros-tervnek a migráció csak az eszköze, hogy azzal meggyengítse a nemzeteket és megadja a kegyelemdöfést a keresztény kultúrának – tette hozzá a miniszterelnök, kijelentve ugyanakkor: „amit nem tűrtünk el a szovjet birodalomtól, azt nem fogjuk eltűrni a Soros-birodalomtól sem”.

Kövér László, az országos választmány elnöke úgy fogalmazott: 1994-ben sem hitte volna el, hogy „a kommunizmus bukása után fenyegethet minket egy még aberráltabb rendszer, amely az ember társadalmi meghatározottsága után már annak biológiai meghatározottságát is vitathatóvá teszi.

– Lezülleszteni, erkölcseiben szétzilálni, önazonosságában megroppantani, korlátlanul manipulálhatóvá tenni mindannyiunkat; ez a Soros-félék nyitott társadalma, az ő perverz szép, új világuk célja” – tette hozzá.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára – aki az európai számvevőszéki taggá választott Pelczné Gáll Ildikót váltja az alelnöki poszton – úgy fogalmazott: 2018 azért lesz a családok éve, hogy hangsúlyozzák, a gyermekek a legfontosabbak.

– A Fidesz olyan párt, amelynek kormányzása idején azok is otthon érzik magukat az országban, akik nem rá szavaztak – fogalmazott Gulyás Gergely, akit ismét alelnökké választottak. A Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője megjegyezte: tavaly már több magyar tért haza, mint ahányan külföldre mentek.

Fotó: Kurucz Árpád

Kubatov Gábor pártigazgató-alelnök azt mondta: gondolkodtak néhány hónapja, hogy az ellenzék székházainál kellene sajtótájékoztatókat tartani, aztán rájöttek, hogy ilyenek már nincsenek. Szerinte, ha mindent megtesznek, akkor tavasszal meglehet a győzelem, és – az MSZP mostani helyzetét látva – még az is előfordulhat, hogy a múltat sikerül végképp eltörölni.

Németh Szilárd alelnök szerint fél évvel a választások előtt az ellenzék szétesett, tele vannak korrupciós ügyekkel, tagságukat elárulták, támogatottságuk a mélyponton van. – Sikereink vitathatatlanok, nemzeti mozgalmunkat a legtehetségesebb, legvagányabb, legfelkészültebb politikus vezeti – szögezte le.

A politikus az ellenfeleket számba véve úgy fogalmazott: Soros benyújtotta tervét, Brüsszel megrendelte az intézkedéseket, Simicska kilóra megvette a Jobbikot, Gyurcsány pedig begyűrte az ellenzéket maga alá.

Változást sürgetnek

A miniszterelnök beszéde csupán egy újabb gyenge próbálkozás volt arra, hogy elfedje: kormányzása képtelen a XXI. század problémáit kezelni – reagált a Lehet Más a Politika (LMP). Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje meglepően hasonló tartalmú közleményt adott ki. Szerinte Orbán Viktor a XX. század utolsó politikusaként még egyszer megpróbálta „gyűlöletre uszítva mozgósítani a Fidesz szavazóit”, de a 2018-as választást már a Jobbik fogja megnyerni. Az MSZP azt vonta le a beszédből, hogy az ellenzéknek teljes körű megállapodásra jutva politikai lehetőséget kell adnia a választók változást akaró többségének „a Fidesz elzavarására”. A DK pedig arra jutott, hogy amennyiben Orbán Viktor kormánya még négy évig marad, „egymillió magyar menekülne el az országból, kiléptetne minket az Európai Unióból és a mostani hárommillió szegényből négymillió lenne”.

 

(Baranyai Gábor, magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

A lengyel külügy rendesen helyretette a sivalkodókat

Meg­ható, élő adás­ban sírta el magát Stohl And­rás két fasisztázás között – Jajj, mi is úgy meghatódtunk – Brühühü