in

Nem stadion – 33 éve várt elkerülő út épül meg Budakalász mellett

Az új út a pilisi régióból Budapest felé tartó forgalomnak kínál megoldást: a Pomáz felől érkezőket Budakalász kihagyásával viszi a 11-es főútra

Megjelent a Budakalász északi elkerülőjére vonatkozó tervezői közbeszerzés. Az ajánlati felhívás két részre vonatkozik:

  • egyrészt a budakalászi elkerülő út megvalósítására;
  • másrészt a pomázi iparterület jelenlegi bekötésének körforgalmi csomóponttá alakítására.

A feladat mindkét esetben a környezetvédelmi, engedélyezési, valamint kiviteli terv és tendertervek elkészítése.

Nem kell többé a HÉV-sorompó előtt várakozni

A város honlapjára tavaly októberben került fel egy összefoglaló a Budakalászt északról elkerülő útról. Eszerint a 108-as jelű út a pilisi régióból Budapest felé tartó forgalomnak ad majd megoldást: a Pomáz felől érkezőket ugyanis Budakalász kihagyásával tereli a 11-es főútra Budapest irányába. Az összefoglaló szerint az elkerülő zajvédő fallal és erdősávval jön létre.

Mindezek hatására a forgalmi terhelés és a légszennyezettség mintegy 30-50 %-kal csökkenhet a városban.

Az elkerülő már 1985-ben bekerült a város rendezési tervei közé, ám csak nemrég kapott engedélyt és állami költségvetési forrást a megvalósításhoz.

A beruházó NIF Zrt. mostani kiírásából kiderül, a budakalászi úgynevezett „fél elkerülő” a Szentendrére vezető 11-es főút és a Pilist Pilisszentkereszten keresztül átszelő 1111­-es út között épül meg.

A kétszer egy sávos út 2500 méter hosszú lesz; egy körforgalommal, két különszintű csomóponttal jön létre. Átvezetés létesül a 11-es főút felett, valamint a 1111-es út és a HÉV-vonal felett. Utóbbi jelentőségét az adja, hogy jelenleg az ezirányú forgalmat gyakran megakasztja a HÉV érkezésekor a sorompó.

Felülvizsgálják a korábbi terveket

A fentiekre korábban engedélyes tervek készültek, melyekre az építési engedély 2015-ben került kiadásra. A mostani közbeszerzés szövege az engedélyes terv és építési engedély, valamint az elmúlt időszakban bekövetkezett változások alapján a tervek korszerűségi felülvizsgálatát írja elő.

Hasonló a helyzet a a pomáz iparterület jelenlegi bekötésének körforgalmi csomóponttá történő áttervezésénél. Itt ugyanis a korábban megszerzett építési engedély hatálya lejárt. A tervező feladata a pomázi önkormányzat által megküldött útépítési terv alapján a tervek (környezetvédelmi, engedélyezési valamint a kiviteli terv és tender tervek, kisajátítási terv) és engedélyek, hozzájárulások beszerzése.

(magyarepitok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Hatalmas magyar siker! – Ifjúsági olimpia: Késely Ajna másodszor is aranyérmes!