in ,

Berlin összeomlott – Berlini óriáspark: egyre rosszabb a helyzet az odaáramló kelet-európai hajléktalanokkal (Lovas István)

Mivé lett Németország :(

Egyre nehezebb kezelni azt a hajléktalan-helyzetet Berlin nagy belvárosi parkjában, a Tiergartenben („Állatkert”) – panaszkodnak az ott dolgozók az ott tanyázókra. „Vizeletükkel töltenek meg palackokat és azok tartalmát ránk fröcskölik”. Vagy fogdossák a kollégákat. Ugyanezek már fejbe vágták a hattyúkat is, majd megsütötték és megették őket. Az „ugyanezek” olyan kelet-európai fedél nélküliekre vonatkoznak, akik hónapok óta, összeverődve tanyáznak ebben az Állatkertben, áll a vezető német lap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung politikai szerkesztője által a mai számban megjelentetett cikkben.

Stephan von Dassel, helyi zöldpárti polgármester néhány hónapja anonim levélládákat rendszeresített. Közvetlenül akarta megtudni munkatársaitól, hogy milyen problémákkal néznek szembe ezen óriásparkban. Arra gondolt, hogy kritikákat és jobbító javaslatokat kap.

Tévedett. Kapitulációk érkeztek. Olyanokat olvasott, hogy számos kertész nem hajlandó már a parkban dolgozni. Mert olyan problémákkal néznek szembe, mint hogy a füvet egy ott meztelenül és öntudatlan állapotban fekvő test körül kell megnyírni. A helyzet a legutóbbi időkben roppant mértékben súlyosbodott.

Néhány hajléktalan korábban is lakott ott, ami nem jelentett nagyobb problémát. Amikor felszólították őket a terület elhagyására, csaknem mindig engedelmeskedtek. De ezeknek az időknek vége. Míg az év elején Berlinben nagyjából kétezer hajléktalan volt, azóta mintegy tízezerre rúg a számuk. Pontos számot azonban senki nem tud. Ezen Állatkertben most még több, mint ötven, „különösen agresszív” kelet-európai is ott él.

Miközben eldurvul az egész park, a prostitúció új méreteket ért el. Megérkeztek az afganisztáni és pakisztáni drogkereskedők is, fiatal férfiak szexet árulnak. Júniusban megfojtottak egy nőt, elvették mobilját és pénztárcáját. A tettes egy 18 éves csecsen volt.

Hogy balliberális ellenzékünk és médiája jobban értse: csecsenke.

A fedél nélküliek többsége néhány éve Kelet-Európából érkezik. De két éve nem csak számuk nőtt meg, hanem a problémák is más dimenzióba léptek. Megszűntek a normák, nem érdekli őket saját biztonságuk sem.

Máshol is jelentkezik e probléma. Például Münchenben, ahol egyes helyeken a hajléktalanok száma 80 %-kal nőtt.

A hajléktalanok jó fele Romániából és Bulgáriából érkezett. A szerkesztő a német gazdaság kiváló állapotát nevezi meg annak fő okának, hogy a külföldi hajléktalanok Németországba áramlanak. Szerinte közülük egyesek munkát keresni jönnek, de amikor nem találnak munkahelyet, pénz híján nem térnek haza és szégyellik is magukat. Mindehhez hozzájárul, hogy a hajléktalanok tudják, „viszonylag humánus bánásmódban” részesülnek. „Magyarország például négy évvel ezelőtt ténylegesen megtiltotta a hajléktalanságot”, írja a szerkesztő.

A németországi hajléktalanok megélhetését pedig az biztosítja, hogy ott betétesek az üvegek és dobozok is. Így az ott élő fedél nélkülieknek egész éven át folyamatosan van megélhetési forrásuk.

Lapunk arra kéri olvasóit, hogy minél többen értesítsék a fővárosunk aluljáróiban és más helyeken a diktátori tilalom ellenére liberálisan ott élő hajléktalanokat a fenti cikk ezen bekezdéséről, és kívánjanak nekik jó és humánus utazást Berlin Állatkert parkjába.

(Lovas István, magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Totális cumi lenne a közös ellenzéki lista – Századvég: bukás lenne a közös ellenzéki jelöltállítás

Még egyszer a Helsinki Bizottságról – Most egy nyugalmazott ügyvéd szemszögéből