in ,

Bayer Zsolt: Az ellenzéki sajtó polgárháborút akar kirobbantani

Megállítani a gazembereket

Napok óta üvölt bele az ország képébe ez a cím: „Vegyétek ki mindkét petevezetékét ennek a büdös cigánynak, ne szaporodjanak!” Ezzel a címmel jelentkezett a 24.hu, a 444.hu és majdnem az összes többi ellenzéki propagandalap. A kiindulópont pedig a 168 Óra, amelyik ugyanezt a mondatot adta a miskolci kórház orvosának szájába, miután felvezetőjében leírta a következő fontos mondatot: „Lapunk hosszú időn át dolgozott, hogy minden szálat kibogozzon, és megalapozottan írhassunk a történtekről.” Igen, és ebbe a „hosszú munkába” egyetlen ember felkeresése nem fért bele: Nagy Gábor megrágalmazott, megbecstelenített orvos igazgató megkeresése. Aki nyilatkozatot adott lapunknak, amelyből a következők derültek ki:

1. „Mikor a páciens panaszai fokozódtak, és az ultrahangvizsgálattal is kimutatták, hogy a hasában vér keletkezett, felmerült a gyanú, majd egyértelművé vált a méhen kívüli terhesség.”

2. „Ahogy minden műtét előtt, ebben az esetben is személyesen tájékoztatták a beteget, aki aláírta a személyre szabott beleegyező nyilatkozatot és a mindent részletező műtéti szükségességet (indikációt), ez a mai napig bárki számára hozzáférhető.”

3. „Nem vették ki a nő mindkét petevezetékét, hanem csak a bal oldalit, amely miatt veszélyben volt a beteg élete.”

4. „Az operált nő, akiről szó van, nem is roma származású.”

5. „A főorvos fotót készített a műtét előtt és után is, ez is mutatja, hogy nem vették ki a beteg mindkét petevezetékét.”

6. „Kórházi dokumentációk igazolják, hogy hatszor járt azóta az intézményben, és a zárójelentésben is mindent világosan leírtak.”

7. „Azt, hogy valójában mi történt tehát 2016-ban, műtéti leírás, fénykép, szövettan, patológiai jelentés és a nő zárójelentése is bizonyítja. A kórház főigazgatója egyébként a médiahírek miatt belső vizsgálatot is elrendelt, így azóta már külső igazságügyi orvosszakértő is megállapította, hogy a szakmai szabályok szerint történt a beteg gyógykezelése.”

8. „A patológus utólagosan sorozatmetszeteket készített az érintett területekről a klinikum kérésére, és önmaga módosította saját, korábban kialakított véleményét, amihez természetesen joga van. Kimondta, hogy valóban igazolt a méhen kívüli terhesség. (…) A szövettani lelet és a metszetek a mai napig fellelhetők és megtekinthetők a patológiai osztályon.”

Ennyi nagyjából elég is. Ráadásul mindaz, amit a főorvos elmondott, könnyedén ellenőrizhető. És mindennél jellemzőbb és árulkodóbb, ahogy a gazemberek és az általuk működtetett szennymédia mosakszik a főorvos nyilatkozata után. A 24.hu például ezt írja utólag: „Egyébként a 168 Óra nem állította, hogy a másik petevezetéket is kivették volna, hanem hogy annyira roncsolódott, hogy a nő meddővé vált.”

Érdekes, hogy ehhez képest minden skrupulus nélkül leírták az ominózus címet a „büdös cigány” eltávolított mindkét petevezetékéről. Mert megrágalmaznak, besároznak, megbecstelenítenek bárkit. S teszik ezt annak tudatában, hogy a bíróság őket soha semmiért nem fogja elítélni. Ezek a gazemberek most túlmentek minden határon. S tették ezt nyilvánvalóan azért, hogy a gyöngyöspatai becstelenség és igazságtalanság árnyékában, amelyet a „jogvédők” és a bíróság követett el, a magyarok ellen kezdjék lázítani a cigányokat.

Itt az idő, hogy megállítsuk ezeket a gazembereket. A Sorosjugendeket. Mielőtt nagyobb baj lesz. Mielőtt tényleg kitör az, amit 2010 óta akarnak: egy polgárháború.

(Bayer Zsolt, magyarnemzet.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Ez sem Kamu Gerinek köszönhető! Új Mercedes buszok állnak forgalomba Budapesten

Most vasárnap Budapesten verte szét a Fidesz az összefogást! Nem is kicsit! Tanulságok