in

A libsik ilyenkor megint kussolnak – Csökkent a bűnözők száma

Eredményesen működik az ügyészség a korrupciós esetek felderítésében

Kevesebb a bűncselekményt elkövetők száma Magyarországon – derült ki a Legfőbb Ügyészség múlt évről szóló országgyűlési beszámolójából. A leggyakoribb bűncselekmény Magyarországon a lopás, ám ez is csökkenő tendenciát mutat. A korrupció felderítésére létrehozott szolgálatok pedig eredményesen működnek.

 

A regisztrált bűnelkövetők száma 2016-ban az előző évihez képest némileg csökkent, 101 494-ről 100 933-ra. Az ismertté vált bűncselekmények aránya pedig csupán azért emelkedett 2015-ről 2016-ra 3,8 százalékkal – 280 113-ról 290 779-re –, mert egy hamis bankkártyák felhasználásával elkövetett Zala megyei csalás a bűnügyi statisztikában húszezerrel növelte az esetszámot – mondta Sinku Pál főosztályvezető ügyész a 2016. évi országgyűlési beszámoló kapcsán rendezett tegnapi sajtótájékoztatón. A beszámoló alapján az ügyészségi munka változatlanul stabil, jó eredményeket mutat, és kellően gyors.

Fotó: MTI

A leggyakoribb bűncselekmény Magyarországon a lopás, de ez is visszaszorulóban van

Sinku Pál hangsúlyozta, hogy a büntetőeljárások elhúzódása soha nem az ügyészségen múlik. A hivatali vesztegetések számának két év alatti hatszoros emelkedéséről szólva pedig azt emelte ki, hogy a korrupciós ügyek száma sem az ügyészségtől függ, az ügyészség azzal tud foglalkozni, amit elé hoznak.

A hivatali vesztegetések száma 2014-ben 141, 2015-ben 333, 2016-ban 835 volt, ami ugyanakkor nem a korrupciós helyzet romlását jelenti, hanem azt, hogy a felderítésükre létrehozott szolgálatok eredményesebbek – fogalmazott az ügyészség.

A leggyakoribb bűncselekmény Magyarországon a lopás, ám ez is csökkenő tendenciát mutat: 2014-ben 141 469, 2015-ben 111 446, 2016-ban 92 149 ilyen eset volt. Általában a vagyon elleni bűncselekmények részaránya szintén csökken az összbűnözésen belül a korábbi 60-70 százalékról 52-re.

Az embercsempészések száma a 2015-ös 662-ről tavaly a felére, 363-ra csökkent, ami a határzárhoz köthető. Nőtt ugyanakkor az ittas vezetések száma, de ez feltehetően az erősödő rendőri ellenőrzés következménye – mondta a szakember.

A főosztályvezető azokkal a sajtóhírekkel kapcsolatban, amelyek szerint az ügyészség nem kellő intenzitással foglalkozik az EU Csalás Elleni Hivatala, az OLAF jelzéseivel, azt mondta: mind a tíz tavalyi ajánlásra pozitívan reagált a magyar ügyészség.

A tíz ügy között volt például az Alstom-ügy, az Öveges-program és a fiatal gazdák támogatásával kapcsolatos visszaélések. A tíz ügyből négyben már folyt nyomozás, hatban elrendelték az OLAF-ajánlás nyomán, és azóta az egyik esetben bűncselekmény hiányában megszüntették.

 

 

 

(Szilágyi Anna, magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Ez már maga a liberális agyhalál – Szinte mindent el kellene hinnünk a migránsoknak

Persze tudjuk, az ellenzék szerint nincs Soros-terv – Nemzeti konzultáció: ezek az új kérdések