in , ,

Zsigmond Barna Pál nagyon kiakadt: a háború áldozatai között egyre nagyobb számban találhatóak magyarok

Tiltakozunk a kárpátaljai magyarságot ért újabb provokációk ellen!

„Tiltakozunk a kárpátaljai magyarságot ért újabb provokációk ellen! Sajnálatos módon, miközben Magyarország mindent megtesz annak érdekében, hogy Ukrajnában a fegyverek helyét átvegyék a tárgyalások, a kárpátaljai magyarság folyamatosan provokációnak és megaláztatásnak van kitéve.

Napi szinten több ezer valódi háborús menekültet fogadunk be és látunk el, anyagilag támogatjuk a szomszédos ország nehéz helyzetben lévő intézményeinek újjáépítését és működtetését. A háború áldozatai között pedig egyre nagyobb számban találhatóak magyarok, akik a legdrágábbat, az életüket áldozzák fel Ukrajnáért.

Eközben a Munkácsi járás hatóságai – miután a várból barbár módon eltávolították a Turul emlékművet – most azzal vannak elfoglalva, hogy az intézményekről eltávolítsák a magyar zászlót és magyar intézményvezetőket rúgjanak ki az állásaikból. Mindezt egy olyan térségben teszik, ahol a nehézségek ellenére továbbra is békés a különböző nemzetiségek közötti viszony és együttélés.

Ezekről az akciókról – nem is beszélve a december közepén elfogadott nemzeti közösségekről szóló törvényről, amely tovább szűkíti a kisebbségek jogait – már nem lehet azt állítani, hogy csupán oroszok által szervezett provokációról van szó, és a helyieknek ezekhez semmi köze. Itt és most az ukrán hatóságok által kezdeményezett és megvalósított nyílt magyar- és kisebbségellenes akciókkal állunk szemben. Az Európai Unióba igyekvő Ukrajnát arra is emlékeztetni érdemes, hogy a kisebbségeivel szemben tanúsított bánásmódja nem felel meg a máskor oly sokat emlegetett európai értékeknek és nem szolgálja az EU és NATO tag Magyarországgal kialakítandó jó viszonyt sem.

Ezekre a provokációkra adható egyetlen válasz, hogy tiltakozunk ellenük, az ukrán hatóságokat pedig határozottan felszólítjuk, hogy haladéktalanul hagyjanak fel minden magyarellenes akciójukkal!”

 

– írja Zsigmond Barna Pál.

 

 

 

 

 

 

További híreink:
Puzsér Róbertnek nincs joga megszólalnia a közéletben, amíg elnézést nem kér a budapestiektől – Ezért kéne elnézést kérniAgyhalál: Csintalan Sándor szerint Nagy-Magyarország nem létezett soha – Akkor Csintalan Sándor sem létezikAz EU-s korrupció óta Feriné totál eltűnt – Vajon mi a csicskulás oka? Hova tűnt a bolgár nő?Baj van libernyákéknál: egyre közelebb ér a brüsszeli korrupciós botrány Gyurcsánynéhoz – VideóAki akkumulátorgyárral rendelkezik, az tud nagy mennyiségben gyártani, így azé lesz a jövő – VideóKöhög a bolha – A románul beszélő román Fegyőr nekiment SzijjártónakMegszólalt a DK ifjúsági mozgalma – A Momentum vezére ledobta az ékszíjat: azonnal szüntessék meg az árstopokat!Guruló dollárok: Varga Judit tájékoztatást kért az EB-től arról, együttműködött-e a testület az Action for DemocracyvalSzijjártó helyretette az eddigi legsilányabb amerikai nagykövetet – VideóEz a csávó miért nincs még börtönben?!?!?! Nem engedi el Újbuda Czeglédy CsabátA kormány ezt is elintézi: kifizeti a Dunaferr dolgozóinak bérét a következő 6 hónapban – VideóFelszólítjuk Karácsony Gergelyt, hogy azonnal minden hídról tiltson ki minden autót Budapestről! Legyen bátorEz egy hülye: Kamu Genya: gyorsabb és kiszámíthatóbb a közlekedés, mióta nem enged autósokat a LánchídraBaloldal: ne legyen semmi! Ne épüljön semmi, sehol, soha!Megadja eléggé nekiment Puzsérnak – Puzsér új vallást talált magának, a nyugatizmust

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Nyílt levél Gyöngyösi Mártonnak – Önnek nincs joga Navracsics Tibort minősíteni! Világos? Videó

Szépen gyarapodik a baloldali börtönválogatott – Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Varju Lászlóra