Juszt László utálja a kereszténységet. Nincs ezzel egyedül, ahogy azzal sem, hogy csak a szokásos demagóg és hamis tételeket tudja sorolgatni, amikor éppen kifakad. (Mintha a keresztényellenes szellemi körök számára tényleg taszító és dühítő lenne minden, aminek kicsit is köze lehet az üdvösséghez.) Minapi kirohanásáig legalábbis biztosan nem értette meg, hogy a kereszténység nem mennyiségi kérdés, ahogy a kereszténység által képviselt lelki, szellemi, intellektuális, kulturális, közösségi értékek sem fejeződnek ki egzakt módon anyagiakban,ám azokat egy magára valamit is adó államnak érdemes támogatnia.
Történt ugyanis, hogy derék Juszt László újra azon lamentált, hogy „minek a papoknak milliárdok”, ami önmagában vegyíti a populizmust és a demagógiát, szövege pedig nem más, mint a baloldali keresztényellenes gyűlöletkeltés újabb ékes példája. (Ugyanők nagyon szeretnének békés országban élni, kisimult arccal és párbeszédben, egymást meghallgatva – szeretnének, csak éppen arra képtelenek, hogy ennek a feltételeit saját részükről megteremtsék. Mert vannak azért e nemes elgondolásoknál fontosabb célok is:
utálni az egyházat és mindazokat, akik hozzá tartoznak, mindent megtenni a lejáratásukért, hiteltelenítésükért, földbe döngölésükért.
1950 és 1990 között megismerte már az ország ezt a tempót…)
Juszt kézlegyintéssel elintézi a templomépítést, fikázza a hitoktatást, alázza a klérust. Megteheti, persze, szabad országban élünk, lelke rajta – szó szerint.
Ahogy egy kedves szerzetesnővértől tanultam pár hónapja: ha valaki rosszat mond rólad, arra gondolj, elég baj az neki, mert rajta fogják számon kérni. De amikor a közvélemény folyamatos megdolgozása zajlik (1948 óta töretlenül, sőt, nyilván saját propagandalapjaikban már évtizedekkel korábban elkezdték), és amikor tudatos félrevezetést látunk, akkor érdemes felemelni a hangunkat – ez morális kötelességünk.
Elmagyarázni például, hogy a templom megszentelt tér, s ha valaki nem hisz, még akkor is elfogadhatja azokat a kutatásokat, amelyek egyértelmű összefüggéseket mutatnak ki nemcsak az imagyakorlatok, a liturgiákon való rendszeres részvétel és a mentális egészség, de a vallásgyakorlás formáinak megélése és a fizikai egészség között is:
templomot építeni tehát még vallástalan szemmel is befektetés a jövőbe.
A közösségben élő ember ráadásul erősebb – ez persze kommunista tempót diktáló felebarátaink számára inkább ellenérv.
Talán az sem mellékes, hogy amikor az egyház állami támogatást kap, akkor azt a kezelésében lévő felbecsülhetetlen nagyságú (és értékű) kulturális örökség megőrzésére, fenntartására és gyarapítására használja; mindannyiunk javára.
Máskor közfeladatok ellátását finanszírozza belőle, így például az oktatást (bölcsődétől az egyetemig, vastagon kiveszik a részüket felekezeteink a tudásátörökítésből és -gyarapításból), egészségügyi feladatokat (rendelők, kórházak, patikák, orvosmissziók), szociális szolgálatokat – és így tovább.
Olyan tevékenységeket tehát, amelyek megint csak közös érdekeinket szolgálják, az egész társadalmat, Juszt Lászlóval és elvtársaival együtt.
Mert az egyház nem személyválogató. Küldetése katolikus, azaz egyetemes. Éppen ezért kellő alázattal és önvizsgálattal érdemes hozzáfogni a pocskondiázásához – már csak azért is, mert a kellő alázat és önvizsgálat arra sarkall, hogy ne pocskondiázzunk inkább semmit.
Talán itt az ideje, hogy Juszt Lászlótól is csak azt kérjük: ne legyen se populista, se demagóg, se gyűlölködő.
Ha nem szereti a keresztényeket, elég baj az neki. Ha nem szereti Krisztust, még inkább. De nyilvános megszólalásaiban támaszkodjon végre a józan ész, a belátás, a logika, az elérhető ismeretek erejére, építse be ezeket megnyilvánulásaiba, s akkor valóban békésebb, tisztább, szebb közbeszédet alakíthatunk.
Az egyházat pedig hagyja, hadd tegye a dolgát. Köszöni szépen, jól van, azon közösségei legalábbis, amelyek nem tévesztik szem elől a lényeget. Ők pedig újra kovászok lesznek. Mindannyiunk javára!
(Vágvölgyi Gergely, Mandi)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
